Az /aʊ/ fonéma kiejtését a magánhangzókról szóló posztban [aΩ]-ként adtam meg, de emellett még számos kiejtése létezik a nyelvjárásokban, így senki ne le­pőd­jön meg, ha mást vél hallani anyanyelvi beszélőktől, mint amit eddig ezen a blo­gon vagy más írásokban olvashatott. Nyugodtan higgyünk a fülünknek.

A kettőshangzó első eleme

Az /aʊ/ fonéma első elemének – a közhiedelemmel ellentétben – nem a kö­zé­pen képzett, magyar á-szerű [a] hang a leggyakoribb előfordulása, bár az sem rit­ka. A nyelvjárások nagy részében annál előrébb képzik a kiinduló hangot, sok­szor [A]-ként, vagy még annál is előbbre, [æ]-ként, valamint ezeknél eggyel zár­tab­ban [A˔]-ként (a canIPA táblázat 1E jelű eleme), ill. elvétve a magyar e-szerű [ɛ]-ként. Szintén nem túl gyakran még az [ɐ]-val is találkozhatunk.

Ami a területi eloszlást illeti, Észak-Amerikában elsősorban [a], [A] és [æ] hall­ha­tó. A Brit-szigeteken és Ausztráliában nehezebb sorrendet felállítani, mert egyik realizáció sem kiemelkedő, és mind a hat említésre méltó kiejtés előfordul, sőt, elszórtan még [ɜ] és [ʌ] is. 

• now [naˑΩ–nAˑΩ–næˑΩ] /naʊ/

A kettőshangzó második eleme

Az /aʊ/ fonéma jelölése eléggé félrevezető, hiszen e kettőshangzó második ele­mét csak a legritkább esetben ejtik [ʊ]-nak. A helyzet az, hogy valójában leg­többször a magyar ó ([o]) hang­hoz mérhető zártsággal ejtik, csak annál va­la­mi­vel előbbre – ezt most jobb híján je­löl­jük [ɷ˕]-ként (canIPA 8C). Ehhez hasonló gya­ko­ri­ság­gal fordul elő a semleges változatból már is­me­rős, az előbbinél eggyel nyíltabb [Ω] hang (canIPA 8D) is, amely a magyar rövid o ([σ]) nyíltságával ve­tek­szik. Az ame­ri­kai nyelv­já­rá­sok­ban szinte kivétel nélkül e két hang va­la­me­lyi­ké­ben vég­ző­dik ez a fonéma.

A britszerű változatok a második elem tekintetében is nagyobb szórást mu­tat­nak. Azokban az említett két variáns mellett találkozhatunk zártabb hangokkal is, így pl. az [ɷ]-val vagy az [ʊ]-val is, de még a centrális [ʉ] és [ʊ] hanggal is. A londoni Cockney-ban még az ajakkerekítés nélküli [ɤ] hangot is hallhatjuk.

Az alábbi ábrán a kék területek jelölik az első ill. második hang legjellemzőbb ki­ej­té­si tartományait. Látható, hogy alapvetően hátrafelé és felfelé mozdul el a nyelv e kettőshangzó képzése során.

Canadian Raising

E fonéma kapcsán meg kell említeni az ún. Canadian Raising nevű jelenséget. Az elnevezésben a raising szó arra utal, hogy a fonémát zártabban, azaz emel­tebb nyelv­vel ejtik, így egy zártabb kezdőhangtól egy még zártabb második elem fe­lé mozdul el a nyelv. Az elnevezéssel ellentétben viszont a jelenség nem csak Ka­na­dá­ban figyelhető meg, bár kétségtelen, hogy ott általánosan elterjedt, de az Egyesült Államok egyes – még csak nem is feltétlenül Kanadával határos – te­rü­le­te­in is előfordul.

A Canadian Raising tulajdonképpen egy hangkörnyezettől függő allofón fel­buk­ka­ná­sát jelenti, hiszen nem arról van szó, hogy az /aʊ/ minden egyes elő­for­du­lá­sát zártabban ejtik, hanem csak azokat, melyek egy szón belüli zöngétlen más­sal­hang­zó előtt állnak. Így míg a semleges kanadaiban pl. a now ejtése [naˑΩ] /naʊ/, addig a house-é [hʌμs] /haʊs/. De más nyelvváltozatban ez utóbbi lehet még zártabb kezdő hangú [hɜμs] is.

• house [haΩs–hʌμs] /haʊs/