Legutóbb megismerkedtünk az angol nyelv kiejtésének múltbéli alakulásával, eljutottunk időben az Újvilág benépesítéséig. Ez a történés új fejezetet nyitott az angol nyelv történetében, mivel ekkor kezdett egymástól különválni az amerikai és a brit nyelvváltozat, melyek eltéréseivel érdemes közelebbről is megismerkednünk.
Az 1600-as évek elején az Újvilág keleti partvidékére érkező első telepesek nyilván az „otthoni” kiejtésüket hozták magukkal, az viszont nem teljesen egyértelmű, hogy az pontosan milyen is volt, hiszen a Brit-szigeteken már az idő tájt is elég sokféle nyelvjárás létezett, így a telepesek kiejtése is attól függött, hogy honnan és mikor indultak el új hazájuk felé. Mivel a többségük Angliának arról a déli részéről érkezett, amely élen járt a nyelv változásában, könnyen elképzelhető, hogy ezek az elsőként érkező telepesek már egy a többi nyelvváltozathoz képest továbbfejlődött nyelvjárást beszéltek, míg az Amerika nyugatabbi részeire érkező későbbi bevándorlók Anglia olyan tájairól érkeztek, ahol akkor még nem terjedtek el a déli változások. Ez megmagyarázná, hogy a keleti partvidék dialektusai miért hordoznak brit jellemzőket – még ma is.
Ha viszont azt feltételezzük, hogy az első telepesek még a változások beállta előtt elhagyták szülőföldjüket, akkor valószínűleg az lehet a magyarázat az említett keleti parti dialektusok brit angolos beütésű hangzására, hogy ők letelepedésük után még hosszabb ideig álltak szorosabb kapcsolatban az Anyaországgal, így átvehettek bizonyos kiejtési jegyeket az onnan érkező presztízsértékű változatot beszélőktől. Azoknak a beszédére ellenben, akik a keleti partról nyugatabbra vándoroltak vagy eleve ott telepedtek le, nem lehettek hatással az Angliában bekövetkezett kiejtésbeli változások, hiszen ők nemigen találkoztak onnan érkezőkkel, ugyanakkor kapcsolatba kerültek többek között spanyolokkal, németekkel, hollandokkal, franciákkal és olaszokkal, akiktől elsősorban új szavakat és kifejezéseket vettek át, majd elkezdődött körükben a sok különböző nyelvjárás összeolvadása. A nyelv korábbi fejlődésével ellentétben viszont ebben az egységesedésben már jó adag tudatosság is volt, hiszen a megalakult új nemzethez saját nemzeti nyelv is dukált, hogy az összetartozást és a végleges elszakadást a britektől ezzel is kifejezzék. Ennek következtében az amerikai angol jóval egységesebbé vált, mint a brit angol – legalábbis a két ország földrajzi kiterjedéséhez képest.
Noha mind Amerikában, mind Angliában számos dialektus létezik, a két semleges nyelvváltozat kiejtése közti alapvető különbségek többnyire jellemzőek az egyes dialektusokra is. Lássuk, melyek ezek, de előbb emlékeztetőül a canIPA táblázat:
![]() |
Az /ɹ/ helyzete…
Az egyik legjellemzőbb különbség az amerikai és a brit angol között az /ɹ/ fonémához kötődik, mely az elmúlt évszázadok folyamán minőségi és mennyiségi változáson ment keresztül. Minőségin, mert a korábbi – feltételezhetően – pergőhang ([r]) előbb a magyarban is használt tap-pé ([ɾ]) egyszerűsödött (ez a kiejtés maradt fenn Skóciában a mai napig), majd mindennemű érintkezést elvesztve a szájpadlással approximáns lett belőle ([ɹ] ill. [ɻ]) – képzése tehát egyre lágyabbá vált. Ugyanakkor mennyiségi változás is érte, mert mára a brit angolban lecsökkent az /ɹ/ fonéma előfordulása, miután mássalhangzó és szünet előtt ma már nem ejtik. Mivel az nem teljesen egyértelmű, hogy a minőségi változás mikor következett be, ezért a továbbiakban egységesen az /ɹ/ karakterrel fogom jelölni ezt a fonémát. Az amerikai és a brit /ɹ/ képzésével az angol mássalhangzókról szóló poszt vége felé már részletesen foglalkoztunk.
…a brit angolban
A változás első lépése az volt, hogy a szótag végén álló /ɹ/ hangok elé elkezdtek beszúrni egy-egy /ə/ hangot, mely kiejtve feltehetően inkább [ɐ] volt. Ezután az előttük álló magánhangzók rendszerint nyíltabbá váltak, emellett ha hosszúak voltak, meg is rövidültek, így tulajdonképpen kettős- vagy hármashangzókká váltak az /ə/-vel. Ezután az egyre lágyabbá váló /ɹ/ kezdett eltünedezni: előbb csak mássalhangzók előtt, majd beszédszünet előtt is. Még később pedig a kialakult kettős- vagy hármashangzók némelyike tiszta magánhangzóvá vált.
Az átalakulás a korábbi posztban bemutatott magánhangzó–változások után kezdődött, ezért a folyamatot onnantól kezdve mutatom csak be:
- beer – /GB biːɹ – biːəɹ – bɪəɹ – bɪə/ [GB ma: bɩˑɐ]
- care – /GB keːɹ – keːəɹ – kɛəɹ – kɛə (– kɛː)/ [GB ma: kʰEˑɜ vagy kʰEː]
- poor – /GB puːɹ – puːəɹ – pʊəɹ – pʊə – pɔː/ [GB ma: pʰσː ritkábban pʰɷˑɐ]
- wore – /GB woːɹ – woːəɹ – wɔəɹ – wɔə – wɔː/ [GB ma: wσː]
- war – /GB wɔɹ – wɔəɹ – wɔə – wɔː/ [GB ma: wσː]
- far – /GB faːɹ – fɑːɹ – fɑːəɹ – fɑəɹ – fɑə – fɑː/ [GB ma: fɑː]
- fire – /GB faiɹ – faiəɹ – faɪəɹ – faɪə (– faː)/ [GB ma: faɘɐ ritkábban faˑɐ, faˑa]
- tower – /GB tauɹ – tauəɹ – taʊəɹ – taʊə (– taː)/ [GB ma: tʰaΩɐ ritkábban tʰaˑɐ]
- firm – /GB fɪɹm –fɪəɹm – fɜːɹm – fɜːm/ [GB ma: fɜːm]
- term – /GB tɛɹm – tɛəɹm – tɜːɹm – tɜːm/ [GB ma: tʰɜːm]
- turn – /GB tʊɹn – tʊəɹn – tɜːɹn – tɜːn/ [GB ma: tʰɜːn]
Amint látható az utolsó három típusban, a rövid /ɪ, ɛ, ʊ/ + /ɹ/ hangkapcsolatok összeolvadtak, és közösen /ɜːɹ/ majd /ɜː/ lett belőlük.
…az amerikai angolban
Mivel a telepesek többsége még minden helyzetben ejtette az /ɹ/ hangot, így az amerikai angolra magára is jellemző lett az /ɹ/ ejtése. Viszont a keleti-parti területeken még ma is megfigyelhető az /ɹ/ brit angolhoz hasonló használata, ugyanakkor úgy tűnik, generációról generációra növekszik az /ɹ/ hangot minden helyzetben ejtők tábora ezekben a régiókban is.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az imént a brit angolnál felsorolt változások egyáltalán nem következtek be Amerikában. Feltehetően a bevándorláskor már megtörtént az /ə/ beszúrása, és valószínűleg a rövidülés és nyíltabbá válás is, az /ɹ/ lekopása viszont már pont nem. Oly annyira nem, hogy inkább még meg is erősödött: sok esetben szótagalkotó mássalhangzóvá vált a korábban elé beszúrt /ə/ törlése árán.
- beer – /US biːɹ – biːəɹ – bɪəɹ – bɪɹ/ [US ma: bɪˑɹ̩]
- care – /US keːɹ – keːəɹ – kɛəɹ – kɛɹ/ [US ma: kʰEˑɹ̩]
- poor – /US puːɹ – puːəɹ – pʊəɹ – pʊɹ/ [US ma: pʰʊˑɹ̩ ritkábban pʰσːɹ]
- wore – /US woːɹ – woːəɹ – wɔəɹ – wɔːɹ/ [US ma: wσːɹ]
- war – /US wɔɹ – wɔəɹ – wɔːɹ/ [US ma: wσːɹ]
- far – /US faːɹ – fɑːɹ – fɑːəɹ – fɑəɹ – fɑːɹ/ [US ma: fɑːɹ]
- fire – /US faiɹ – faiəɹ – faɪəɹ/ [US ma: faɘɹ̩]
- tower – /US tauɹ – tauəɹ – taʊəɹ/ [US ma: tʰaΩɹ̩]
- firm – /US fɪɹm –fɪəɹm – fɜːɹm/ [US ma: fɹ̩ːm]
- term – /US tɛɹm – tɛəɹm – tɜːɹm/ [US ma: tʰɹ̩ːm]
- turn – /US tʊɹn – tʊəɹn – tɜːɹn/ [US ma: tʰɹ̩ːn]
Az utolsó három típus itt is összeolvadva /ɜːɹ/ lett, de ennek tényleges ejtése csupán egy szótagalkotó mássalhangzó: [ɹ̩]. Ennek következtében léteznek ma olyan kiejtésű szavak, melyekben egyáltalán nem szerepel klasszikus értelemben vett magánhangzó – ahogy az utolsó három példában is láthattuk.
A szavak közti /ɹ/
Amikor a brit kisgyerekek beszélni tanulnak, rájönnek, hogy ha az olyan szavak, mint pl. a floor [GB flσː] /GB flɔː/, magánhangzóval kezdődő szavak elé kerülnek, a végükön feltűnik egy kötőhang, az [ɻ], pl. floor is [GB ˈflσːɻɩz̥]. Aztán ezt a szabályt többségük általánosítja: egy nem zárt magánhangzóra végződő és egy magánhangzóval kezdődő szó között mindig megjelenik egy [ɻ]. Azt azonban nem tudhatják, hogy így olyan helyekre is beékelik, ahol egyébként soha nem is állt /ɹ/, pl.: flaw is [GB ˈflσːɻɩz̥] /GB ˈflɔː ɪz/. Így tehát a floor is és a flaw is brit kiejtése gyakran megegyezik – előbbit kötőhanggal, utóbbit beékelődő hanggal ejtik.
Ebbe a „csapdába” Amerikában – ahol minden helyzetben, így szó végén is ejtik az /ɹ/ hangot – nyilván nem sétálnak bele a kisgyerekek, de ettől még az amerikaiak előtt sem teljesen ismeretlen a két szó közé beékelődő /ɹ/: cseppet sem meglepően főként a brit használatra hasonlító nyelvjárásokban fordul elő, de általánosságban véve ritkán.
Furry vs hurry
Az -urr- betűkombináció a brit nyelvjárásokban vagy az /ʌɹ/, vagy az /ɜːɹ/ fonémakapcsolatot jelöli, az amerikaiakban azonban csak az utóbbi létezik, mert az előbbi beleolvadt.
A két hang brit eloszlása mutat némi szabályszerűséget, de kivételek is vannak. Ami a furry és a hurry eltérő ejtését illeti, a furry /ˈfɜːɹi/ ejtése adja magát, hiszen a fur /GB fɜː/ alapszóból képződik, míg a hurry maga alapszó, nem képzett: /GB ˈhʌɹi/. Ugyanakkor az occurrence brit ejtése /GB əˈkʌɹəns/, mely nem követi az alapszó, az occur ejtését: /GB əˈkɜː/.
- occur /US əˈkɜːɹ; GB əˈkɜː/
- occurrence /US əˈkɜːɹəns; GB əˈkʌɹəns/
- fur /US fɜːɹ; GB fɜː/
- furry /ˈfɜːɹi/
- hurry /US ˈhɜːɹi; GB ˈhʌɹi/
Last Cat
Már szóba került az előző posztban, hogy a korábbi rövid /a/ hang a képzési helyének előretolódása miatt /æ/ lett, így pl. a last ejtése az addigi /last/ helyett /læst/ lett, a cat-é pedig /kat/ helyett /kæt/.
Az amerikai kiejtésre ez ma is igaz: a last, pass, path, can't, dance és a többi hasonló szó mind rímel a cat szóval. A brit nyelvjárások zömében azonban már nem: valamikor az elmúlt pár évszázad folyamán az előbb felsorolt szavak csoportja a bar szóval kezdett el rímelni. Ez tehát azt jelenti, hogy az eredeti, középen képzett /a/ hang a középkorban előrecsúszott és /æ/ lett, majd a brit angolban – valamikor az amerikai telepesek kivándorlása után – még az eredetinél is hátrébb képzett /ɑː/ lett belőle.
Általánosságban tehát az /-æf/, /-æs/, /-æsC/, /-æθ/, /-ænC/ (a C valamilyen mássalhangzót jelöl) végű vagy azt tartalmazó szavak magánhangzója vált elöl képzettből hátul képzetté: /-ɑːf/, /-ɑːs/, /-ɑːsC/, /-ɑːθ/, /-ɑːnC/.
- half /US hæf; GB hɑːf/
- laugh /US læf; GB lɑːf/
- pass /US pæs; GB pɑːs/
- fast /US fæst; GB fɑːst/
- task /US tæsk; GB tɑːsk/
- path /US pæθ; GB pɑːθ/
- dance /US dæns; GB dɑːns/
- advance /US ədˈvæns; GB ədˈvɑːns/
- advantage /US ədˈvæntɪʤ; GB ədˈvɑːntɪʤ/
Akadnak azonban a hátracsúszásnak ellenálló szavak is, melyek a mai brit nyelvváltozatokban is rendszerint rímelnek a cat-tel:
- cat /kæt/
- gas /gæs/
- mass /mæs/
Figyelemre méltó a father és a gather szavak első magánhangzójának helyzete, hiszen előbbié Amerikában is hátul képzetté vált, utóbbié pedig a brit nyelvjárások zömében is elöl képzett maradt:
- father /US ˈfɑːðəɹ; GB ˈfɑːðə/
- gather /US ˈgæðəɹ; GB ˈgæðə/
Hátul képzett nyílt hangok
Érdekes eltérést mutatnak az amerikai és a brit kiejtésben a hátul képzett nyílt (vagy inkább nem zárt) magánhangzók, vagyis az [ɑ], az [ɒ], az [ɔ] és az [σ].
Lot
Akárcsak az előzőek, ez a pont is az utóbbi pár száz év egyik jelentős változását mutatja be, azoktól eltérően viszont ebben az esetben a fejlődés Amerikában következett be, noha minden bizonnyal már a tömeges kivándorlás előtt elkezdődött, csak aztán a szigetországban nem teljesedett ki, az óceán túloldalán viszont igen.
Arról van ugyanis szó, hogy a lot típusú szavak magánhangzója – ahogy az előző posztban láthattuk – a középkorban egy /o/–/ɔ/–/ɒ/ váltáson ment keresztül, és ma is ez utóbbi hanggal ejtik a britek ezeket a szavakat. Amerikában azonban még egy lépés bekövetkezett: elvesztette ez a fonéma az ajakkerekítését (meg egy parányit előbbre is csúszott), és /ɑ/ lett belőle.
- lot /US lɑt; GB lɒt/
- hot /US hɑt; GB hɒt/
- cot /US kɑt; GB kɒt/
- stop /US stɑp; GB stɒp/
- bond /US bɑnd; GB bɒnd/
- body /US ˈbɑdi; GB ˈbɒdi/
Court vs Caught
A fenti két szó a brit nyelvjárásokban ugyanúgy hangzik, Amerikában azonban különbség van köztük: a court-ban ejtik az /ɹ/ hangot, és ennek következtében eltérően ejtik az azt megelőző magánhangzót is, mivel az /ɔː/ fonémát /ɹ/ előtt [σː]-nak, egyébként [ɔː]-nak ejtik – bár ezt az utolsó megállapítást azért még árnyalni fogjuk a következő pontban. A brit angolban ezt a fonémát minden esetben [σː]-nak ejtik.
- court [US kʰσˑɹt̚; GB kʰσˑt̚] /US kɔːɹt; GB kɔːt/
- caught [US kʰɔˑt̚; GB kʰσˑt̚] /US kɔːt; GB kɔːt/
- floor [US flσːɹ; GB flσː] /US flɔːɹ; GB flɔː/
- flaw [US flɔː; GB flσː] /US flɔː; GB flɔː/
Cot vs Caught
Ahogy az imént már utaltam rá, az /ɔː/ fonéma nem /ɹ/ előtti észak-amerikai ejtése még némi pontosításra szorul. A kiejtésük hosszát most figyelmen kívül hagyva, a caught és a cot magánhangzói ([ɔ] és [ɑ]) képzési szempontból szomszédok, melyek a semleges amerikai akcentusban is csak fele olyan messze vannak egymástól, mint brit megfelelőik ([σ] és [ɒ]). Ha ehhez hozzávesszük, hogy viszonylag kevés olyan szópár létezik, melyek csak e két hangban térnek el egymástól, tálcán kínálja magát a lehetőség a két hang összeolvadására. És elég sok dialektusban (elsősorban a középső és nyugati országrészben valamint Kanadában) ez be is következett. Az /ɑ/ és a nem /ɹ/ előtti /ɔː/ összeolvadásának eredményeként többnyire [ɑ] lesz mindkét fonéma kiejtése, de valójában az, hogy mennyire hátul, illetve ajakkerekítéssel vagy anélkül képzik, területenként és beszélőnként is eltérő lehet, így tulajdonképpen az [a], az [ɑ], az [ɔ], és az [ɒ] hangok közül bármelyik hang kikerülhet az összeolvadás győzteseként.
- cot [US kʰɑt̚; GB kʰɒt̚] /US kɑt; GB kɒt/
- caught [US kʰɔˑt̚, kʰɑt̚; GB kʰσˑt̚] /US kɔːt, US kɑt; GB kɔːt/
- Don [US dɑˑn; GB dɒˑn] /US dɑn; GB dɒn/
- dawn [US dɔːn, dɑˑn; GB dσːn] /US dɔːn, US dɑn; GB dɔːn/
Ha meg az összeolvadás eredményeként mégis azonosalakúság jönne létre, a szövegkörnyezetből szinte mindig kikövetkeztethető a használt jelentés. Ezért is kerülhetett sor az összeolvadásra, hiszen feltehetően nem éltek volna ezzel a lehetőséggel, ha lépten-nyomon félreértéseket okozna.
Ez olyasmi, mint a magyarban a „normál e” és a „zárt ë”. Aki számára csak az egyik létezik, egy mindkettőt használó beszédét esetleg tájnyelvinek, ízesnek fogja érezni, ha egyáltalán feltűnik neki a két különböző hang. De ez a kommunikáció sikerességét egyáltalán nem veszélyezteti.
Zárójelben megjegyzem, hogy olyat is hallani, nem is ritkán, hogy az /ɔː/ nem /ɹ/ előtt állva ahelyett, hogy az /ɑ/-val olvadna össze, inkább olyan kettőshangzóvá alakul, mely tartalmazza az [ɔ]-t is és az [ɑ]-t is: [ɔɑ].
- caught [US kʰɔɑt̚] /kɔːt/
- dawn [US dɔˑɑn] /dɔːn/
Összefoglalva tehát a cot–caught–court hármasból Amerikában az első kettő ejtése egybeeshet, de mindenképpen eltérnek a harmadiktól, brit nyelvterületen pedig a második kettő egybeesik és mindig eltérnek az elsőtől.
Lost Dog
Vannak olyan szavak is, melyek első ránézésre úgy tűnnek, mintha a lot csoportjába tartoznának, mégis a magánhangzójuk ejtése Amerikában a várt [ɑ] helyett gyakran inkább [ɔː]. Ez persze csak azokban a nyelvjárásokban fordulhat elő, ahol egyébként az /ɑ/ és az /ɔː/ nem olvadt össze.
Az ebbe a kategóriába eső szavakat rendszerint helyesírásuk alapján könnyen fel lehet ismerni: idetartoznak az egyszótagos -off, -oft, -og, -ong, -oss, -ost, -oth végű szavak; továbbá az or-, -orV-, -orrV- betűkapcsolatokat tartalmazó szavak, valamint a gone és az on. Ezeknek a szavaknak a brit ejtése a lot [ɒ] hangjával történik.
- log /US lɔːg, lɑg; GB lɒg/
- lost /US lɔːst, lɑst; GB lɒst/
- soft /US sɔːft, sɑft; GB sɒft/
- song /US sɔːŋ, sɑŋ; GB sɒŋ/
- boss /US bɔːs, bɑs; GB bɒs/
- off /US ɔːf, ɑf; GB ɒf/
- moth /US mɔːθ, mɑθ; GB mɒθ/
- orange /US ˈɔːɹənʤ, ˈɑɹənʤ; GB ˈɒɹɪnʤ/
- tomorrow /US təˈmɔːɹoʊ, təˈmɑɹoʊ; GB təˈmɒɹoʊ/
- gone /US gɔːn, gɑn; GB gɒn/
- on /US ɔːn, ɑn; GB ɒn/
Az amerikai kiejtés szempontjából szintén ebbe a csoportba tartoznak azok a szavak, melyekben a kérdéses magánhangzó a kiejtésben [w] után vagy [ɫ] előtt áll, még ha ez utóbbit ma már esetleg nem is ejtik. A brit angolban azonban e csoport bizonyos szavait [ɒ]-val, másokat meg [σː]-val ejtenek. Amint látni fogjuk, ezeket a szavakat túlnyomórészt „a”-val írják.
- wash [US wɔˑʃ, wɑʃ; GB wɒʃ] /US wɔːʃ, wɑʃ; GB wɒʃ/
- water [US ˈwɔˑɿɹ̩, ˈwɑɿɹ̩; GB ˈwσˑtɐ] /US ˈwɔːtəɹ, ˈwɑtəɹ; GB ˈwɔːtə/
- wall [US wɔːɫ, wɑˑɫ; GB wσːɫ] /US wɔːl, wɑl; GB wɔːl/
- walk [US wɔˑk̚, wɑk̚; GB wσˑk̚] /US wɔːk, wɑk; GB wɔːk/
- salt [US sɔˑɫt̚, sɑɫt̚; GB sσˑɫt̚] /US sɔːlt, sɑlt; GB sɔːlt/
A /j/ tündöklése és bukása
Az előző posztban szó volt az /ɛu/, az /iu/ és az /y/ fonémák összeolvadásáról, melyek közösen aztán /jʊu/-vá fejlődtek. Így aztán nagyon elszaporodott a /j/ hang az angolban, hiszen tulajdonképpen beszúrták minden egyes /ʊu/ hang elé, melyet írásban „u”, „ew”, vagy „ue” jelölt, pl. rude /ɹjʊud/, chew /ʧjʊu/, sue /sjʊu/.
Aztán mivel sok esetben nehézkesnek bizonyult a /j/ hangok kiejtése, bizonyos mássalhangzók után elkezdték őket elhagyogatni – feltéve, hogy azonos szótagban vagy hangsúlyos helyzetben állnak. Előbb csak a /ʧ/, /ʤ/ és /ɹ/ után, majd a legtöbb mai dialektusban az /l/, /s/, /z/, és /θ/ után is. Pl.: rude /ɹʊud/, lute /lʊut/, chew /ʧʊu/, June /ʤʊun/, sue /sʊu/, Zeus /zʊus/, thew /θʊu/.
És itt jön a különbség az amerikai és a brit használat között, mivel a mai amerikai beszélők többsége kiterjeszti a /j/ elhagyását a /t/, /d/, /n/ hangok utáni előfordulására is – szintén feltéve, hogy azonos szótagban vagy hangsúlyos helyzetben állnak.
- tune /US ˈtʊun; GB ˈtjʊun/
- dune /US ˈdʊun; GB ˈdjʊun/
- new /US ˈnʊu; GB ˈnjʊu/
- avenue /US ˈævəˌnʊu; GB ˈævəˌnjʊu/
Szótaghatáron és hangsúlytalan helyzetben tehát megmarad a /j/:
- menu /ˈmɛnjʊu/
- Matthew /ˈmæθjʊu/
- value /ˈvæljʊu/
A /j/ azonban nemcsak amiatt veszít előfordulásából az angol valamennyi nyelvjárásában, mert itt-ott nem ejtik ki, hanem amiatt is, mert bizonyos előtte álló mássalhangzókkal össze is olvadhat egy harmadik hanggá: pl. a sugar korábbi ejtése /sjʊgəɹ/ volt, de ma már /US ʃʊgəɹ; GB ʃʊgə/. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, ezt a témát majd egy külön posztban vesézem ki a közeljövőben.
Az /ʊu/ eltérő képzése
Az angol /ʊu/ fonémának is eltérő az ejtése az amerikai és a brit dialektusokban. Amerikában a semleges nyelvváltozatban többnyire [ʊu]-nak ejtik, a Brit-szigeteken pedig [μu]-nek (a képzési módjairól és az allofónjairól lásd a magánhangzókról szóló posztot), de egyik sem kizárólagos ejtés: bizonyos nyelvjárásokban léteznek ezeknél még előbbre tolt, azaz még ü-sebb beütésű változatok is, pl. [ʉμ] vagy [ʊ̶ʉ] (lásd az IPA táblázatokat fentebb).
- mood [US mʊˑud̥ ̚; GB mμˑud̥ ̚] /mʊud/
- blue [US blʊˑu; GB blμˑu] /blʊu/
A wh- és a w- összeolvadása
A wh- kezdetű szavak ejtése évszázadokkal ezelőtt még a /ʍ/ illetve a /hw/ hangokkal történt, de aztán elkezdtek összeolvadni a /w/ hanggal, és mára a brit angolból szinte nyom nélkül kiveszett a két hang megkülönböztetése. Amerikában szintén visszaszorulóban van, de elsősorban az idősebb korosztály beszélői között még hallható a wh- és a w- eltérő ejtése.
- which /US ʍɪʧ, hwɪʧ, wɪʧ; GB wɪʧ/
- why /US ʍaɪ, hwaɪ, waɪ; GB waɪ/
- when /US ʍɛn, hwɛn, wɛn; GB wɛn]
Az /ʌ/ eltérő képzése
Jó fél évszázaddal ezelőtt a /ʌ/ fonéma képzése előbbre tolódott és kicsivel nyíltabb is lett a brit nyelvjárásokban, így ott ma már [ɐ]-nak ejtik. Ennek ellenére fonémaként továbbra is az /ʌ/ karakterrel jelölik. (Erről és az allofónjairól bővebben az angol magánhangzók ismertetésénél már beszéltünk.)
- but [US bʌt̚; GB bɐt̚] /bʌt/
- done [US dʌn; GB dɐn] /dʌn/
Flap vs Glottal Stop
Az amerikai nyelvjárásokra jellemző, hogy a hangsúlytalan helyzetben lévő /t/ fonémát (és gyakran a /d/-t is) flap-pel [ɿ] ejtik (mely nem azonos a [d]-vel), míg a brit dialektusokban vagy [t]-vel, vagy glottal stop-pal [ʔ] ejtik. E hangok képzésének módjáról és a további használatukról bővebben a mássalhangzók ismertetésénél volt szó.
- butter [US ˈbʌɿɹ̩; GB ˈbɐʔɐ vagy ˈbɐtɐ] /US ˈbʌtəɹ; GB ˈbʌtə/
Hangsúlyozás, sorvadás
Sok szó hangsúlytalan magánhangzója a szigetországban csak /ɪ/-vé sorvad, a tengerentúlon viszont gyakran még jobban, egészen /ə/-vé sorvadhat – ezt az ingadozó fonémát szoktam a blogon /ə̣/-vel jelölni.
- headed [US ˈhEdəd̥ ̚, ˈhEdɩd̥ ̚; GB ˈhEdɩd̥ ̚] /US ˈhɛdə̣d; GB ˈhɛdɪd/
- guesses [US ˈgEsəz̥, ˈgEsɩz̥; GB ˈgEsɩz̥] /US ˈgɛsə̣z; GB ˈgɛsɪz/
- biggest [US ˈbɩgəst̚, ˈbɩgɩst̚; GB ˈbɩgɩst̚] /US ˈbɪgə̣st; GB ˈbɪgɪst/
Vannak olyan szavak is, melyek hangsúlyozása eltérő lett mára az amerikai és a brit angolban, és olyanok is léteznek, ahol a különbség abban nyilvánul meg, hogy egyes magánhangzóik sorvadnak-e, és ha igen, mennyire. (A szavak hangsúlyozásáról és a sorvadásról már volt szó korábban.)
Bizonyos végződésű szavak a brit angolban elvesztették a mellékhangsúlyukat az idők során, valamely szavak meghatározott magánhangzói meg elsorvadnak Amerikában, míg brit nyelvterületen megőrizték korábbi kiejtésüket.
Ezek azonban nem olyan merev szabályok: Amerikában is időnként lehet hallani brit mintára ejtett szavakat, és Angliában is lehet elvétve amerikai ejtésmóddal találkozni.
Az -ary és az -ory végződés
Ezen végződések tipikus amerikai ejtése mellékhangsúllyal történik, a brit ejtése azonban kétféle lehet: a magánhangzó vagy hangsúlyát vesztve [ə]-vé sorvad, vagy teljesen ki is esik:
- -ary [US -ˌEɹi; GB -əɻ̮i, -ɻ̮i] /US -ˌɛɹi; GB -əɹi, -ɹi/
- -ory [US -ˌσɹi; GB -əɻ̮i, -ɻ̮i] /US -ˌɔːɹi; GB -əɹi, -ɹi/
Akkor eshet ki a hang, ha az így létrejövő utolsó szótag valamilyen angolban létező mássalhangzócsoporttal kezdődik, pl. a -tory-ból lehet -try, mert /tɹ/ állhat szótag elején (pl. tree). Ha azonban nem létező alakulna ki, akkor a hang nem eshet ki, így pl. a -lary-ből nem lehet -lry, hiszen /lɹ/ hangkapcsolattal nem kezdődhet angol szótag.
Négy vagy annál több szótagos szavaknál ez a hangsúlyminta megváltozását is jelentheti a brit nyelvjárásokban, mivel egy angol szónak a legkésőbb a szó végétől számított harmadik szótagjának hangsúlyosnak kell lennie, márpedig ha hangsúlytalanná válik az utolsó előtti szótag, akkor a megmaradó egyetlen hangsúly már csak a hátulról számított negyedik szótagra esne.
A territory szónak például az első szótagján van a főhangsúly, az utolsó előttin pedig a mellékhangsúly, de ez a szótagja kieshet, mert az így létrejövő utolsó szótag létező mássalhangzócsoporttal kezdődne. Így a szónak már csak három szótagja marad, ezért a főhangsúly maradhat az első szótagon brit angolban is.
- territory [US ˈtʰEɹəˌtʰσɹi; GB ˈtʰEɻəʈɻ̮i] /US ˈtɛɹəˌtɔːɹi; GB ˈtɛɹətɹi/
Az ötszótagos laboratory eredetileg az első és a negyedik szótagján hangsúlyos, és ez utóbbi szótag szintén kieshet az előbbiek alapján a brit angolban, így viszont a négyszótagúra zsugorodó szónak a hátulról számított negyedik szótagjára esne csak hangsúly, ami kerülendő, ezért a főhangsúly hátrébb lép egyet, hogy három szótagnál ne legyen messzebb a szó végétől. Az amerikai angolban két lehetőség van e szó ejtésére. Az egyik szerint megmaradnak a hangsúlyok az eredeti helyükön, viszont gyors beszédtempó mellett gyakran kiesik a hangsúlytalan „bo” szótag magánhangzója, hogy ne legyen két hangsúlytalan szótag a két hangsúlyos szótag között. A másik változat ezt úgy oldja fel, hogy a brithez hasonlóan eggyel hátrébb lépteti a főhangsúlyt, de megtartja a mellékhangsúlyt is, tehát mind az öt szótagot.
- laboratory [US ˈlæbɹ̮əˌtʰσɹi, ləˈbɔˑɹəˌtʰσɹi; GB ləˈbɒɻəʈɻ̮i] /US ˈlæbɹəˌtɔːɹi, ləˈbɔːɹəˌtɔːɹi; GB ləˈbɒɹətɹi/
A capillary szóból például nem eshet ki az -ary első magánhangzója brit angolban sem, mert ez nem létező mássalhangzócsoportot eredményezne, ezért csak hangsúlytalanná válik és [ə]-vé sorvad. (Ezt legfeljebb az amúgy nem túl jellemző szótaghatár-eltolással lehetne feloldani, hogy az /ɹ/ kezdje az utolsó szótagot, az /l/ meg még az előző szótag végére kerüljön, ez viszont azt eredményezné, hogy az /l/ „sötét” allofónja, az [ɫ] tűnne fel.) A sorvadás miatt viszont az egyetlen megmaradó hangsúly három szótagnál messzebb lenne a szó végétől, ezért a laboratory-hoz hasonlóan eggyel hátrébb kerül. Az amerikai nyelvjárásokban itt viszont csak egy lehetőség van, hiszen a laboratory-val szemben a capillary csak négy szótaggal rendelkezik, így sem hangsúlyos, sem hangsúlytalan szótagból nem kerül kettő egymás mellé, ezért hangsúlyeltolásra nincs szükség.
- capillary [US ˈkʰæpəˌlEɹi; GB kʰəˈpʰɩləɻ̮i] /US ˈkæpəˌlɛɹi; GB kəˈpɪləɹi/
Az -ization és az -isation végződések
Az -ization ill. -isation végződés első hangja brit angolban megtartja teljes hangértékét, tehát hangsúlytalan /aɪ/, Amerikában azonban /ɪ/-vé vagy még inkább /ə/-vé sorvad. Emiatt ritkán előfordul, hogy az előző szótag kap egy mellékhangsúlyt, hogy ne legyen egymás mellett két sorvadt szótag.
- fertilization /US ˌfɜːɹtələ̣ˈzeɪʃən; GB ˌfɜːtəlaɪˈzeɪʃən/
- improvisation /US ɪmˌpɹɑvə̣ˈzeɪʃən, ˌɪmpɹəvə̣ˈzeɪʃən; GB ˌɪmpɹəvaɪˈzeɪʃən/
Az -ile végződés
Az -ile végződés az előzőhöz hasonlóan Amerikában rendszerint elsorvad, így szótagalkotó [ɫ̩] lesz belőle.
- fragile [US ˈfɹ̮æʤɫ̩; GB ˈfɻ̮æʤaɘɫ] /US ˈfɹæʤl̩; GB ˈfɹæʤaɪl/
- hostile [US ˈhɑstɫ̩; GB ˈhɒstaɘɫ] /US ˈhɑstl̩; GB ˈhɒstaɪl/
Rendszertelen eltérések
Az eddig felsorolt különbségek szabályszerűséget mutattak, de elég sok olyan szó is akad, melyek amerikai és brit kiejtése nem a fentiek alapján tér el egymástól, és igazából csak nyakatekert szabályokat lehetne rájuk húzni. Az ő esetükben inkább csak rendszertelen, egyedi eltérésekről beszélhetünk, de róluk majd csak egy következő posztban lesz szó.
Hogyan tovább?
Az angol nyelv jövőbeli fejlődési irányát lehetetlen megjósolni. A fejlődés múltjában felismerhetünk számos ismétlődő lépést, amikor különböző fonémák ugyanazokon a változásokon estek át (pl. /e/–/i/), de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a jövőben ismét be fog következni. De persze ki sem zárja. Ha jól megnézzük például a 4) csoportot (time), a mai /aɪ/ első lépésben azzal tért el az egykori /i:/-től, hogy /ɪi/-ként kettőshangzó lett, majd ennek első tagja egyre nyíltabbá vált. Azonban a mai angolban is a korábbi /i:/ fonémát a beszélők döntő többsége már kettőshangzóként ejti: [ɪi]. Sőt, bizonyos nyelvjárásokban már még nyíltabban, [ɘɪ]-ként ejtik. Vajon ez a változás folytatódni fog, és végül ebből is /aɪ/ lesz, így a mai team ejtése time lenne? Ha igen, mi lesz a time mai /aɪ/-jával? Összeolvadnak? Vagy a a múltbeli /a/–/æ/ váltás mintájára /æɪ/ lesz belőle? Esetleg nyelvjárásonként eltérő lesz?
Ezek inkább csak költői kérdések: a nyelv múltbeli kiejtésére még csak-csak lehet írásos emlékek alapján következtetni, de a jövő bármit hozhat. Az viszont figyelemre méltó, hogy a nagyvárosokban saját nyelvváltozatok alakultak és alakulnak ki, melyek a környékükön terjedni is látszanak, pedig azt várhatnánk, hogy a médiának köszönhetően egyre inkább egységesedni fognak. De nem ez történik, hanem pont az ellenkezője…
Amerikai vs brit angol
Sokan gondolják úgy megfelelő ismeretek hiányában, hogy az amerikai angol a brit angolnak valamiféle elfajzott változata. De amint látjuk, a mai különbségek jó része a brit angolban bekövetkezett fejlődés eredményeképpen alakult ki, így az amerikai angolban sok tekintetben a brit angol egy korábbi változata él tovább, persze a tengerentúlon kialakult változásokkal kiegészülve. Szóval ne tekintsük egyiket sem jobbnak vagy rosszabbnak a másiknál, hiszen kommunikációs szempontból mindkettő tökéletesen megfelel a céljának.