Legutóbb megismerkedtünk az angol nyelv kiejtésének múltbéli alakulásával, el­jutottunk időben az Újvilág benépesítéséig. Ez a történés új fejezetet nyitott az angol nyelv történetében, mivel ekkor kezdett egymástól különválni az ame­ri­kai és a brit nyelvváltozat, melyek eltéréseivel érdemes közelebbről is meg­is­mer­ked­nünk.

Az 1600-as évek elején az Újvilág keleti partvidékére érkező első telepesek nyilván az „otthoni” kiejtésüket hozták ma­guk­kal, az viszont nem teljesen egy­ér­tel­mű, hogy az pontosan milyen is volt, hiszen a Brit-szigeteken már az idő tájt is elég sokféle nyelvjárás létezett, így a telepesek kiejtése is attól függött, hogy hon­nan és mikor indultak el új hazájuk felé. Mivel a többségük Angliának arról a déli részéről ér­ke­zett, amely élen járt a nyelv vál­to­zá­sá­ban, könnyen el­kép­zelhető, hogy ezek az első­ként érkező telepesek már egy a többi nyelv­vál­to­zat­hoz képest tovább­fejlődött nyelv­járást beszéltek, míg az Ame­rika nyugatabbi ré­szei­re érkező későbbi be­ván­dor­lók Anglia olyan tájairól ér­kez­tek, ahol akkor még nem terjedtek el a déli vál­to­zá­sok. Ez megmagyarázná, hogy a ke­le­ti part­vidék dialektusai miért hor­doz­nak brit jellemzőket – még ma is. 

Ha viszont azt feltételezzük, hogy az első telepesek még a változások beállta előtt elhagyták szülő­földjüket, akkor valószínűleg az lehet a magyarázat az em­lí­tett keleti parti dialektusok brit angolos beütésű hangzására, hogy ők le­te­le­pe­dé­sük után még hosszabb ideig álltak szorosabb kapcsolatban az Anyaországgal, így át­ve­het­tek bizonyos kiejtési je­gye­ket az onnan érkező presztízsértékű vál­to­za­tot be­szélőktől. Azoknak a beszédére ellenben, akik a keleti partról nyu­ga­tabb­ra vándoroltak vagy eleve ott ­te­le­pe­dtek le, nem lehettek hatással az Ang­liá­ban bekövetkezett ki­ej­tés­be­li vál­to­zá­sok, hiszen ők nemigen találkoztak onnan ér­kezőkkel, ugyanakkor kapcsolatba kerültek többek kö­zött spa­nyo­lok­kal, né­me­tek­kel, hollandokkal, franciákkal és olaszokkal, akiktől elsősorban új szavakat és kifejezéseket vettek át, majd el­kez­dő­dött körükben a sok különböző nyelv­járás össze­ol­va­dá­sa. A nyelv korábbi fejlődésével ellentétben viszont ebben az egy­sé­ge­se­dés­ben már jó adag tudatosság is volt, hiszen a megalakult új nemzethez saját nem­zeti nyelv is dukált, hogy az összetartozást és a végleges el­sza­ka­dást a bri­tek­től ezzel is kifejezzék. Ennek kö­vet­kez­té­ben az amerikai angol jó­val egy­sé­ge­seb­bé vált, mint a brit angol – legalábbis a két ország földrajzi ki­ter­je­dé­sé­hez képest.

Noha mind Amerikában, mind Angliában számos dialektus létezik, a két sem­le­ges nyelv­vál­tozat kiejtése közti alapvető különbségek többnyire jellemzőek az egyes dia­lek­tusokra is. Lássuk, melyek ezek, de előbb emlékeztetőül a ^canIPA táb­lá­zat:

Az /ɹ/ helyzete…

Az egyik legjellemzőbb különbség az amerikai és a brit angol között az /ɹ/ fo­né­má­hoz kötődik, mely az elmúlt évszázadok folyamán minőségi és mennyiségi vál­to­zá­son ment keresztül. Minőségin, mert a korábbi – feltételezhetően – per­gő­hang ([r]) előbb a magyarban is használt tap-pé ([ɾ]) egyszerűsödött (ez a ki­ej­tés maradt fenn Skóciában a mai napig), majd mindennemű érint­ke­zést el­veszt­ve a szájpadlással approximáns lett belőle ([ɹ] ill. [ɻ]) – képzése tehát egyre lá­gyab­bá vált. Ugyanakkor mennyiségi változás is érte, mert mára a brit angolban lecsökkent az /ɹ/ fonéma előfordulása, miután mássalhangzó és szünet előtt ma már nem ejtik. Mivel az nem teljesen egyértelmű, hogy a minőségi változás mikor kö­vetkezett be, ezért a továbbiakban egységesen az /ɹ/ karakterrel fogom je­löl­ni ezt a fonémát. Az amerikai és a brit /ɹ/ képzésével az angol mássalhangzókról szó­ló poszt vége felé már részletesen foglalkoztunk.

…a brit angolban

A változás első lépése az volt, hogy a szótag végén álló /ɹ/ hangok elé el­kezd­tek beszúrni egy-egy /ə/ hangot, mely kiejtve feltehetően inkább [ɐ] volt. Ezután az előttük álló magánhangzók rend­szerint nyíltabbá váltak, emellett ha hosszúak voltak, meg is rövidültek, így tu­laj­don­kép­pen kettős- vagy hármas­hang­zók­ká váltak az /ə/-vel. Ezután az egyre lá­gyabbá váló /ɹ/ kezdett el­tü­ne­dez­ni: előbb csak mássalhangzók előtt, majd be­széd­szünet előtt is. Még később pedig a ki­ala­kult kettős- vagy hármas­hang­zók némelyike tiszta magánhangzóvá vált.

Az átalakulás a korábbi posztban bemutatott magánhangzó–változások után kez­dő­dött, ezért a folyamatot onnantól kezdve mutatom csak be:

• beer – /GB biːɹ – biːəɹ – bɪəɹ – bɪə/ [GB ma: bɩˑɐ]
• care – /GB keːɹ – keːəɹ – kɛəɹ – kɛə (– kɛː)/ [GB ma: kʰEˑɜ vagy kʰEː]
• poor – /GB puːɹ – puːəɹ – pʊəɹ – pʊə – pɔː/ [GB ma: pʰσː ritkábban pʰɷˑɐ]
• wore – /GB woːɹ – woːəɹ – wɔəɹ – wɔə – wɔː/ [GB ma: wσː]
• war – /GB wɔɹ – wɔəɹ – wɔə – wɔː/ [GB ma: wσː]
• far – /GB faːɹ – fɑːɹ – fɑːəɹ – fɑəɹ – fɑə – fɑː/ [GB ma: fɑː]
• fire – /GB faiɹ – faiəɹ – faɪəɹ – faɪə (– faː)/ [GB ma: faɘɐ ritkábban faˑɐ, faˑa]
• tower – /GB tauɹ – tauəɹ – taʊəɹ – taʊə (– taː)/ [GB ma: tʰaΩɐ ritkábban tʰaˑɐ]
• firm – /GB fɪɹm –fɪəɹm – fɜːɹm – fɜːm/ [GB ma: fɜːm]
• term – /GB tɛɹm – tɛəɹm – tɜːɹm – tɜːm/ [GB ma: tʰɜːm]
• turn – /GB tʊɹn – tʊəɹn – tɜːɹn – tɜːn/ [GB ma: tʰɜːn]

Amint látható az utolsó három típusban, a rövid /ɪ, ɛ, ʊ/ + /ɹ/ hang­kap­cso­la­tok össze­olvadtak, és közösen /ɜːɹ/ majd /ɜː/ lett belőlük.

…az amerikai angolban

Mivel a telepesek többsége még minden helyzetben ejtette az /ɹ/ hangot, így az amerikai angolra magára is jellemző lett az /ɹ/ ejtése. Viszont a keleti-parti te­rületeken még ma is meg­figyelhető az /ɹ/ brit angolhoz hasonló használata, ugyan­akkor úgy tűnik, ge­ne­rá­ció­ról ge­ne­rá­ció­ra növekszik az /ɹ/ hangot minden hely­zet­ben ejtők tábora ezek­ben a ré­giók­ban is.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az imént a brit angolnál felsorolt vál­to­zá­sok egyáltalán nem következtek be Amerikában. Feltehetően a be­ván­dor­lás­kor már megtörtént az /ə/ beszúrása, és valószínűleg a rövidülés és nyíltabbá válás is, az /ɹ/ lekopása viszont már pont nem. Oly annyira nem, hogy inkább még meg is erősödött: sok esetben szótagalkotó mássalhangzóvá vált a koráb­ban elé be­szúrt /ə/ törlése árán.

• beer – /US biːɹ – biːəɹ – bɪəɹ – bɪɹ/ [US ma: bɪˑɹ̩]
• care – /US keːɹ – keːəɹ – kɛəɹ – kɛɹ/ [US ma: kʰEˑɹ̩]
• poor – /US puːɹ – puːəɹ – pʊəɹ – pʊɹ/ [US ma: pʰʊˑɹ̩ ritkábban pʰσːɹ]
• wore – /US woːɹ – woːəɹ – wɔəɹ – wɔːɹ/ [US ma: wσːɹ]
• war – /US wɔɹ – wɔəɹ – wɔːɹ/ [US ma: wσːɹ]
• far – /US faːɹ – fɑːɹ – fɑːəɹ – fɑəɹ – fɑːɹ/ [US ma: fɑːɹ]
• fire – /US faiɹ – faiəɹ – faɪəɹ/ [US ma: faɘɹ̩]
• tower – /US tauɹ – tauəɹ – taʊəɹ/ [US ma: tʰaΩɹ̩]
• firm – /US fɪɹm –fɪəɹm – fɜːɹm/ [US ma: fɹ̩ːm]
• term – /US tɛɹm – tɛəɹm – tɜːɹm/ [US ma: tʰɹ̩ːm]
• turn – /US tʊɹn – tʊəɹn – tɜːɹn/ [US ma: tʰɹ̩ːn]

Az utolsó három típus itt is összeolvadva /ɜːɹ/ lett, de ennek tényleges ejtése csupán egy szótagalkotó mássalhangzó: [ɹ̩]. Ennek következtében léteznek ma olyan kiejtésű szavak, melyekben egyáltalán nem szerepel klasszikus értelemben vett magánhangzó – ahogy az utolsó három példában is láthattuk.

A szavak közti /ɹ/

Amikor a brit kisgyerekek beszélni tanulnak, rájönnek, hogy ha az olyan sza­vak, mint pl. a floor [GB flσː] /GB flɔː/, magánhangzóval kezdődő szavak elé kerülnek, a végükön feltűnik egy kötőhang, az [ɻ], pl. floor is [GB ˈflσːɻɩz̥]. Aztán ezt a szabályt többségük általánosítja: egy nem zárt magánhangzóra végződő és egy magánhangzóval kezdődő szó között mindig megjelenik egy [ɻ]. Azt azon­ban nem tudhatják, hogy így olyan helyekre is beékelik, ahol egyébként soha nem is állt /ɹ/, pl.: flaw is [GB ˈflσːɻɩz̥] /GB ˈflɔː ɪz/. Így tehát a floor is és a flaw is brit kiejtése gyakran megegyezik – előbbit kötőhanggal, utóbbit be­éke­lő­dő hanggal ejtik.

Ebbe a „csapdába” Amerikában – ahol minden helyzetben, így szó végén is ej­tik az /ɹ/ hangot – nyilván nem sétálnak bele a kisgyerekek, de ettől még az amerikaiak előtt sem teljesen ismeretlen a két szó közé beékelődő /ɹ/: cseppet sem meglepően főként a brit használatra hasonlító nyelvjárásokban fordul elő, de általánosságban véve ritkán.

Furry vs hurry

Az -urr- betűkombináció a brit nyelvjárásokban vagy az /ʌɹ/, vagy az /ɜːɹ/ fo­né­ma­kapcsolatot jelöli, az amerikaiakban azonban csak az utóbbi létezik, mert az előbbi beleolvadt.

A két hang brit eloszlása mutat némi szabályszerűséget, de kivételek is van­nak. Ami a furry és a hurry eltérő ejtését illeti, a furry /ˈfɜːɹi/ ejtése adja ma­gát, hiszen a fur /GB fɜː/ alap­szó­ból kép­ző­dik, míg a hurry maga alap­szó, nem kép­zett: /GB ˈhʌɹi/. Ugyanakkor az occurrence brit ejtése /GB əˈkʌɹəns/, mely nem követi az alapszó, az occur ejtését: /GB əˈkɜː/.

• occur /US əˈkɜːɹ; GB əˈkɜː/
• occurrence /US əˈkɜːɹəns; GB əˈkʌɹəns/
• fur /US fɜːɹ; GB fɜː/
• furry /ˈfɜːɹi/
• hurry /US ˈhɜːɹi; GB ˈhʌɹi/

Last Cat

Már szóba került az előző posztban, hogy a korábbi rövid /a/ hang a képzési he­lyé­nek előretolódása miatt /æ/ lett, így pl. a last ejtése az addigi /last/ helyett /læst/ lett, a cat-é pedig /kat/ helyett /kæt/.

Az amerikai kiejtésre ez ma is igaz: a last, pass, path, can't, dance és a többi hasonló szó mind rímel a cat szóval. A brit nyelvjárások zömében azonban már nem: valamikor az elmúlt pár évszázad folyamán az előbb felsorolt szavak cso­port­ja a bar szóval kezdett el rímelni. Ez tehát azt jelenti, hogy az eredeti, kö­zé­pen képzett /a/ hang a középkorban előrecsúszott és /æ/ lett, majd a brit angolban – valamikor az amerikai telepesek kivándorlása után – még az ere­de­ti­nél is hátrébb képzett /ɑː/ lett belőle.

Általánosságban tehát az /-æf/, /-æs/, /-æsC/, /-æθ/, /-ænC/ (a C vala­milyen mássalhangzót jelöl) végű vagy azt tartalmazó szavak magánhangzója vált elöl képzettből hátul képzetté: /-ɑːf/, /-ɑːs/, /-ɑːsC/, /-ɑːθ/, /-ɑːnC/.

• half /US hæf; GB hɑːf/
• laugh /US læf; GB lɑːf/
• pass /US pæs; GB pɑːs/
• fast /US fæst; GB fɑːst/
• task /US tæsk; GB tɑːsk/
• path /US pæθ; GB pɑːθ/
• dance /US dæns; GB dɑːns/
• advance /US ədˈvæns; GB ədˈvɑːns/
• advantage /US ədˈvæntɪʤ; GB ədˈvɑːntɪʤ/

Akadnak azonban a hátracsúszásnak ellenálló szavak is, melyek a mai brit nyelv­vál­to­za­tok­ban is rend­szerint rímel­nek a cat-tel:

• cat /kæt/
• gas /gæs/
• mass /mæs/

Figyelemre méltó a father és a gather szavak első magánhangzójának hely­ze­te, hiszen előbbié Ame­ri­ká­ban is hátul képzetté vált, utóbbié pedig a brit nyelv­já­rá­sok zömében is elöl kép­zett maradt:

• father /US ˈfɑːðəɹ; GB ˈfɑːðə/
• gather /US ˈgæðəɹ; GB ˈgæðə/

Hátul képzett nyílt hangok

Érdekes eltérést mutatnak az amerikai és a brit kiejtésben a hátul képzett nyílt (vagy inkább nem zárt) magánhangzók, vagyis az [ɑ], az [ɒ], az [ɔ] és az [σ].

Lot

Akárcsak az előzőek, ez a pont is az utóbbi pár száz év egyik jelentős vál­to­zá­sát mutatja be, azoktól eltérően viszont ebben az esetben a fejlődés Ame­ri­ká­ban következett be, noha minden bizonnyal már a tömeges kivándorlás előtt el­kezdődött, csak aztán a szigetországban nem teljesedett ki, az óceán túl­ol­da­lán viszont igen.

Arról van ugyanis szó, hogy a lot típusú szavak magánhangzója – ahogy az elő­ző posztban láthattuk – a középkorban egy /o/–/ɔ/–/ɒ/ váltáson ment ke­resz­tül, és ma is ez utóbbi hanggal ejtik a britek ezeket a szavakat. Ame­ri­ká­ban azon­ban még egy lépés bekövetkezett: elvesztette ez a fonéma az ajak­ke­re­kí­té­sét (meg egy parányit előbbre is csúszott), és /ɑ/ lett belőle.

• lot /US lɑt; GB lɒt/
• hot /US hɑt; GB hɒt/
• cot /US kɑt; GB kɒt/
• stop /US stɑp; GB stɒp/
• bond /US bɑnd; GB bɒnd/
• body /US ˈbɑdi; GB ˈbɒdi/

Court vs Caught

A fenti két szó a brit nyelvjárásokban ugyanúgy hangzik, Amerikában azonban különb­ség van köztük: a court-ban ejtik az /ɹ/ hangot, és ennek következtében eltérően ejtik az azt megelőző magánhangzót is, mivel az /ɔː/ fonémát /ɹ/ előtt [σː]-nak, egyébként [ɔː]-nak ejtik – bár ezt az utolsó megállapítást azért még árnyalni fogjuk a következő pontban. A brit angolban ezt a fonémát minden eset­ben [σː]-nak ejtik.

• court [US kʰσˑɹt̚; GB kʰσˑt̚] /US kɔːɹt; GB kɔːt/
• caught [US kʰɔˑt̚; GB kʰσˑt̚] /US kɔːt; GB kɔːt/
• floor [US flσːɹ; GB flσː] /US flɔːɹ; GB flɔː/
• flaw [US flɔː; GB flσː] /US flɔː; GB flɔː/

Cot vs Caught

Ahogy az imént már utaltam rá, az /ɔː/ fonéma nem /ɹ/ előtti észak-amerikai ejtése még némi pontosításra szorul. A kiejtésük hosszát most figyelmen kívül hagyva, a caught és a cot magánhangzói ([ɔ] és [ɑ]) képzési szempontból szom­szé­dok, melyek a semleges amerikai akcentusban is csak fele olyan messze van­nak egymástól, mint brit megfelelőik ([σ] és [ɒ]). Ha ehhez hozzá­vesszük, hogy vi­szony­lag kevés olyan szópár létezik, melyek csak e két hangban térnek el egy­más­tól, tálcán kínálja magát a lehetőség a két hang össze­olva­dá­sára. És elég sok dialektusban (elsősorban a középső és nyugati ország­részben valamint Ka­na­dá­ban) ez be is következett. Az /ɑ/ és a nem /ɹ/ előtti /ɔː/ össze­olva­dá­sá­nak ered­mé­nye­ként többnyire [ɑ] lesz mind­két fonéma kiejtése, de valójában az, hogy mennyire hátul, illetve ajak­kere­kí­tés­sel vagy anélkül képzik, területenként és beszélőnként is eltérő lehet, így tulajdonképpen az [a], az [ɑ], az [ɔ], és az [ɒ] hangok közül bármelyik hang kikerülhet az összeolvadás győzteseként.

• cot [US kʰɑt̚; GB kʰɒt̚] /US kɑt; GB kɒt/
• caught [US kʰɔˑt̚, kʰɑt̚; GB kʰσˑt̚] /US kɔːt, US kɑt; GB kɔːt/
• Don [US dɑˑn; GB dɒˑn] /US dɑn; GB dɒn/
• dawn [US dɔːn, dɑˑn; GB dσːn] /US dɔːn, US dɑn; GB dɔːn/

Ha meg az összeolvadás eredményeként mégis azonosalakúság jönne létre, a szövegkörnyezetből szinte mindig kikövetkeztethető a használt jelentés. Ezért is kerülhetett sor az összeolvadásra, hiszen feltehetően nem éltek volna ezzel a lehetőséggel, ha lépten-nyomon félreértéseket okozna.

Ez olyasmi, mint a magyarban a „normál e” és a „zárt ë”. Aki számára csak az egyik létezik, egy mindkettőt használó beszédét esetleg tájnyelvinek, ízesnek fog­ja érez­ni, ha egyáltalán feltűnik neki a két különböző hang. De ez a kommu­ni­ká­ció sike­res­sé­gét egyáltalán nem veszélyezteti.

Zárójelben megjegyzem, hogy olyat is hallani, nem is ritkán, hogy az /ɔː/ nem /ɹ/ előtt állva ahelyett, hogy az /ɑ/-val olvadna össze, inkább olyan kettős­hang­zóvá alakul, mely tartalmazza az [ɔ]-t is és az [ɑ]-t is: [ɔɑ].

• caught [US kʰɔɑt̚] /kɔːt/
• dawn [US dɔˑɑn] /dɔːn/

Összefoglalva tehát a cot–caught–court hármasból Amerikában az első kettő ejtése egybeeshet, de mindenképpen eltérnek a harmadiktól, brit nyelvterületen pedig a második kettő egybeesik és mindig eltérnek az elsőtől.

Lost Dog

Vannak olyan szavak is, melyek első ránézésre úgy tűnnek, mintha a lot cso­port­jába tartoznának, mégis a magánhangzójuk ejtése Amerikában a várt [ɑ] he­lyett gyakran inkább [ɔː]. Ez persze csak azokban a nyelvjárásokban fordulhat elő, ahol egyébként az /ɑ/ és az /ɔː/ nem olvadt össze.

Az ebbe a kategóriába eső szavakat rendszerint helyesírásuk alapján könnyen fel lehet ismerni: idetartoznak az egyszótagos -off, -oft, -og, -ong, -oss, -ost, -oth végű szavak; továbbá az or-, -orV-, -orrV- betűkapcsolatokat tartalmazó szavak, valamint a gone és az on. Ezeknek a szavaknak a brit ejtése a lot [ɒ] hang­já­val történik.

• log /US lɔːg, lɑg; GB lɒg/
• lost /US lɔːst, lɑst; GB lɒst/
• soft /US sɔːft, sɑft; GB sɒft/
• song /US sɔːŋ, sɑŋ; GB sɒŋ/
• boss /US bɔːs, bɑs; GB bɒs/
• off /US ɔːf, ɑf; GB ɒf/
• moth /US mɔːθ, mɑθ; GB mɒθ/
• orange /US ˈɔːɹənʤ, ˈɑɹənʤ; GB ˈɒɹɪnʤ/
• tomorrow /US təˈmɔːɹoʊ, təˈmɑɹoʊ; GB təˈmɒɹoʊ/
• gone /US gɔːn, gɑn; GB gɒn/
• on /US ɔːn, ɑn; GB ɒn/

Az amerikai kiejtés szempontjából szintén ebbe a csoportba tartoznak azok a szavak, melyekben a kérdéses magánhangzó a kiejtésben [w] után vagy [ɫ] előtt áll, még ha ez utóbbit ma már esetleg nem is ejtik. A brit angolban azonban e cso­port bizonyos szavait [ɒ]-val, másokat meg [σː]-val ejtenek. Amint látni fog­juk, ezeket a szavakat túlnyomórészt „a”-val írják.

• wash [US wɔˑʃ, wɑʃ; GB wɒʃ] /US wɔːʃ, wɑʃ; GB wɒʃ/
• water [US ˈwɔˑɿɹ̩, ˈwɑɿɹ̩; GB ˈwσˑtɐ] /US ˈwɔːtəɹ, ˈwɑtəɹ; GB ˈwɔːtə/
• wall [US wɔːɫ, wɑˑɫ; GB wσːɫ] /US wɔːl, wɑl; GB wɔːl/
• walk [US wɔˑk̚, wɑk̚; GB wσˑk̚] /US wɔːk, wɑk; GB wɔːk/
• salt [US sɔˑɫt̚, sɑɫt̚; GB sσˑɫt̚] /US sɔːlt, sɑlt; GB sɔːlt/

A /j/ tündöklése és bukása

Az előző posztban szó volt az /ɛu/, az /iu/ és az /y/ fonémák össze­olva­dá­sá­ról, melyek közösen aztán /jʊu/-vá fejlődtek. Így aztán nagyon elszaporodott a /j/ hang az angolban, hiszen tulajdonképpen beszúrták minden egyes /ʊu/ hang elé, melyet írásban „u”, „ew”, vagy „ue” jelölt, pl. rude /ɹjʊud/, chew /ʧjʊu/, sue /sjʊu/.

Aztán mivel sok esetben nehézkesnek bizonyult a /j/ hangok kiejtése, bi­zo­nyos mássalhangzók után elkezdték őket elhagyogatni – feltéve, hogy azonos szó­tag­ban vagy hangsúlyos helyzetben állnak. Előbb csak a /ʧ/, /ʤ/ és /ɹ/ után, majd a legtöbb mai dialektusban az /l/, /s/, /z/, és /θ/ után is. Pl.: rude /ɹʊud/, lute /lʊut/, chew /ʧʊu/, June /ʤʊun/, sue /sʊu/, Zeus /zʊus/, thew /θʊu/.

És itt jön a különbség az amerikai és a brit használat között, mivel a mai ame­ri­kai beszélők többsége kiterjeszti a /j/ elhagyását a /t/, /d/, /n/ hangok utáni elő­fordulására is – szintén feltéve, hogy azonos szótagban vagy hang­sú­lyos hely­zet­ben állnak.

• tune /US ˈtʊun; GB ˈtjʊun/
• dune /US ˈdʊun; GB ˈdjʊun/
• new /US ˈnʊu; GB ˈnjʊu/
• avenue /US ˈævəˌnʊu; GB ˈævəˌnjʊu/

Szótaghatáron és hangsúlytalan helyzetben tehát megmarad a /j/:

• menu /ˈmɛnjʊu/
• Matthew /ˈmæθjʊu/
• value /ˈvæljʊu/

A /j/ azonban nemcsak amiatt veszít előfordulásából az angol valamennyi nyelv­járá­sá­ban, mert itt-ott nem ejtik ki, hanem amiatt is, mert bizonyos előtte álló mássalhangzókkal össze is olvadhat egy harmadik hanggá: pl. a sugar ko­ráb­bi ejtése /sjʊgəɹ/ volt, de ma már /US ʃʊgəɹ; GB ʃʊgə/. Ez azonban csak a jég­hegy csúcsa, ezt a témát majd egy külön posztban vesézem ki a közel­jövő­ben.

Az /ʊu/ eltérő képzése

Az angol /ʊu/ fo­né­má­nak is eltérő az ejtése az amerikai és a brit dia­lek­tu­sok­ban. Amerikában a semleges nyelvváltozatban több­nyi­re [ʊu]-nak ejtik, a Brit-szigeteken pedig [μu]-nek (a kép­zé­si módjairól és az allofónjairól lásd a magán­hang­zók­ról szóló posztot), de egyik sem kizárólagos ej­tés: bizonyos nyelv­járásokban léteznek ezeknél még előbbre tolt, azaz még ü-sebb beütésű változatok is, pl. [ʉμ] vagy [ʊ̶ʉ] (lásd az IPA táblázatokat fentebb).

• mood [US mʊˑud̥ ̚; GB mμˑud̥ ̚] /mʊud/
• blue [US blʊˑu; GB blμˑu] /blʊu/

A wh- és a w- összeolvadása

A wh- kezdetű szavak ejtése évszázadokkal ezelőtt még a /ʍ/ illetve a /hw/ hangokkal történt, de aztán elkezdtek összeolvadni a /w/ hanggal, és mára a brit angolból szinte nyom nélkül kiveszett a két hang megkülönböztetése. Ame­ri­ká­ban szintén visszaszorulóban van, de elsősorban az idősebb korosztály be­szé­lői között még hallható a wh- és a w- eltérő ejtése.

• which /US ʍɪʧ, hwɪʧ, wɪʧ; GB wɪʧ/
• why /US ʍaɪ, hwaɪ, waɪ; GB waɪ/
• when /US ʍɛn, hwɛn, wɛn; GB wɛn]

Az /ʌ/ eltérő képzése

Jó fél évszázaddal ezelőtt a /ʌ/ fonéma képzése előbbre tolódott és kicsivel nyíl­tabb is lett a brit nyelvjárásokban, így ott ma már [ɐ]-nak ejtik. Ennek elle­né­re fo­né­ma­ként továbbra is az /ʌ/ karakterrel jelölik. (Erről és az allofónjairól bő­veb­ben az angol ma­gán­hang­zók ismertetésénél már beszéltünk.)

• but [US bʌt̚; GB bɐt̚] /bʌt/
• done [US dʌn; GB dɐn] /dʌn/

Flap vs Glottal Stop

Az amerikai nyelvjárásokra jellemző, hogy a hangsúlytalan helyzetben lévő /t/ fonémát (és gyakran a /d/-t is) flap-pel [ɿ] ejtik (mely nem azonos a [d]-vel), míg a brit dialektusokban vagy [t]-vel, vagy glottal stop-pal [ʔ] ejtik. E hangok kép­zé­sé­nek módjáról és a további használatukról bő­veb­ben a mássalhangzók is­mer­te­té­sé­nél volt szó.

• butter [US ˈbʌɿɹ̩; GB ˈbɐʔɐ vagy ˈbɐtɐ] /US ˈbʌtəɹ; GB ˈbʌtə/

Hangsúlyozás, sorvadás

Sok szó hangsúlytalan magánhangzója a szigetországban csak /ɪ/-vé sorvad, a tengerentúlon viszont gyakran még jobban, egészen /ə/-vé sorvadhat – ezt az ingadozó fonémát szoktam a blogon /ə̣/-vel jelölni.

• headed [US ˈhEdəd̥ ̚, ˈhEdɩd̥ ̚; GB ˈhEdɩd̥ ̚] /US ˈhɛdə̣d; GB ˈhɛdɪd/
• guesses [US ˈgEsəz̥, ˈgEsɩz̥; GB ˈgEsɩz̥] /US ˈgɛsə̣z; GB ˈgɛsɪz/
• biggest [US ˈbɩgəst̚, ˈbɩgɩst̚; GB ˈbɩgɩst̚] /US ˈbɪgə̣st; GB ˈbɪgɪst/

Vannak olyan szavak is, melyek hangsúlyozása eltérő lett mára az amerikai és a brit angolban, és olyanok is léteznek, ahol a különbség abban nyilvánul meg, hogy egyes magánhangzóik sorvadnak-e, és ha igen, mennyire. (A szavak hang­sú­lyo­zá­sá­ról és a sorvadásról már volt szó korábban.)

Bizonyos végződésű szavak a brit angolban elvesztették a mellékhangsúlyukat az idők során, valamely szavak meghatározott magánhangzói meg elsorvadnak Ame­ri­ká­ban, míg brit nyelvterületen megőrizték korábbi kiejtésüket.

Ezek azonban nem olyan merev szabályok: Amerikában is időnként lehet hallani brit mintára ejtett szavakat, és Angliában is lehet elvétve amerikai ejtésmóddal ta­lál­kozni.

Az -ary és az -ory végződés

Ezen végződések tipikus amerikai ejtése mellékhangsúllyal történik, a brit ej­té­se azonban kétféle lehet: a magánhangzó vagy hangsúlyát vesztve [ə]-vé sor­vad, vagy teljesen ki is esik:

• -ary [US -ˌEɹi; GB -əɻ̮i, -ɻ̮i] /US -ˌɛɹi; GB -əɹi, -ɹi/
• -ory [US -ˌσɹi; GB -əɻ̮i, -ɻ̮i] /US -ˌɔːɹi; GB -əɹi, -ɹi/

Akkor eshet ki a hang, ha az így létrejövő utolsó szótag valamilyen angolban lé­te­ző mássalhangzó­csoporttal kezdődik, pl. a -tory-ból lehet -try, mert /tɹ/ állhat szótag elején (pl. tree). Ha azonban nem létező alakulna ki, akkor a hang nem eshet ki, így pl. a -lary-ből nem lehet -lry, hiszen /lɹ/ hangkapcsolattal nem kezdődhet angol szótag.

Négy vagy annál több szótagos szavaknál ez a hangsúlyminta megváltozását is jelentheti a brit nyelvjárásokban, mivel egy angol szónak a legkésőbb a szó vé­gé­től számított harmadik szótagjának hangsúlyosnak kell lennie, márpedig ha hangsúlytalanná válik az utolsó előtti szótag, akkor a megmaradó egyetlen hang­súly már csak a hátulról számított negyedik szótagra esne.

A territory szónak például az első szótagján van a főhangsúly, az utolsó előttin pedig a mellékhangsúly, de ez a szótagja kieshet, mert az így létrejövő utolsó szótag létező mássalhangzócsoporttal kezdődne. Így a szónak már csak három szótagja marad, ezért a főhangsúly maradhat az első szótagon brit angolban is.

• territory [US ˈtʰEɹəˌtʰσɹi; GB ˈtʰEɻəʈɻ̮i] /US ˈtɛɹəˌtɔːɹi; GB ˈtɛɹətɹi/

Az ötszótagos laboratory eredetileg az első és a negyedik szótagján hang­súlyos, és ez utóbbi szótag szintén kieshet az előbbiek alapján a brit angolban, így viszont a négyszótagúra zsugorodó szónak a hátulról számított negyedik szó­tag­já­ra esne csak hangsúly, ami kerülendő, ezért a főhangsúly hátrébb lép egyet, hogy három szótagnál ne legyen messzebb a szó végétől. Az amerikai angolban két lehetőség van e szó ejtésére. Az egyik szerint megmaradnak a hangsúlyok az eredeti helyükön, viszont gyors beszédtempó mellett gyakran ki­esik a hangsúlytalan „bo” szótag magánhangzója, hogy ne legyen két hang­súly­ta­lan szótag a két hangsúlyos szótag között. A másik változat ezt úgy oldja fel, hogy a brithez hasonlóan eggyel hátrébb lépteti a főhangsúlyt, de megtartja a mellékhangsúlyt is, tehát mind az öt szótagot.

• laboratory [US ˈlæbɹ̮əˌtʰσɹi, ləˈbɔˑɹəˌtʰσɹi; GB ləˈbɒɻəʈɻ̮i] /US ˈlæbɹəˌtɔːɹi, ləˈbɔːɹəˌtɔːɹi; GB ləˈbɒɹətɹi/

A capillary szóból például nem eshet ki az -ary első magánhangzója brit angolban sem, mert ez nem létező mássalhangzócsoportot eredményezne, ezért csak hang­súly­ta­lan­ná válik és [ə]-vé sorvad. (Ezt legfeljebb az amúgy nem túl jel­lem­ző szótaghatár-eltolással lehetne fel­ol­da­ni, hogy az /ɹ/ kezdje az utolsó szó­ta­got, az /l/ meg még az előző szótag végére kerüljön, ez viszont azt ered­mé­nyez­né, hogy az /l/ „sötét” allofónja, az [ɫ] tűnne fel.) A sorvadás miatt viszont az egyetlen megmaradó hangsúly három szótagnál messzebb lenne a szó vé­gé­től, ezért a laboratory-hoz hason­ló­an eggyel hátrébb kerül. Az amerikai nyelv­já­rá­sok­ban itt viszont csak egy lehe­tő­ség van, hiszen a laboratory-val szemben a capillary csak négy szótaggal ren­del­ke­zik, így sem hangsúlyos, sem hang­súly­ta­lan szótagból nem kerül kettő egymás mellé, ezért hangsúlyeltolásra nincs szük­ség.

• capillary [US ˈkʰæpəˌlEɹi; GB kʰəˈpʰɩləɻ̮i] /US ˈkæpəˌlɛɹi; GB kəˈpɪləɹi/

Az -ization és az -isation végződések

Az -ization ill. -isation végződés első hangja brit angolban megtartja teljes hang­értékét, tehát hangsúlytalan /aɪ/, Amerikában azonban /ɪ/-vé vagy még inkább /ə/-vé sorvad. Emiatt ritkán előfordul, hogy az előző szótag kap egy mellékhangsúlyt, hogy ne legyen egymás mellett két sorvadt szótag.

• fertilization /US ˌfɜːɹtələ̣ˈzeɪʃən; GB ˌfɜːtəlaɪˈzeɪʃən/
• improvisation /US ɪmˌpɹɑvə̣ˈzeɪʃən, ˌɪmpɹəvə̣ˈzeɪʃən; GB ˌɪmpɹəvaɪˈzeɪʃən/

Az -ile végződés

Az -ile végződés az előzőhöz hasonlóan Amerikában rendszerint elsorvad, így szó­tag­alkotó [ɫ̩] lesz belőle.

• fragile [US ˈfɹ̮æʤɫ̩; GB ˈfɻ̮æʤaɘɫ] /US ˈfɹæʤl̩; GB ˈfɹæʤaɪl/
• hostile [US ˈhɑstɫ̩; GB ˈhɒstaɘɫ] /US ˈhɑstl̩; GB ˈhɒstaɪl/

Rendszertelen eltérések

Az eddig felsorolt különbségek szabályszerűséget mutattak, de elég sok olyan szó is akad, melyek amerikai és brit kiejtése nem a fentiek alapján tér el egy­más­tól, és igazából csak nyakatekert szabályokat lehetne rájuk húzni. Az ő ese­tük­ben inkább csak rend­szer­telen, egyedi eltérésekről beszélhetünk, de róluk majd csak egy kö­vet­ke­ző poszt­ban lesz szó.

Hogyan tovább?

Az angol nyelv jövőbeli fejlődési irányát lehetetlen megjósolni. A fejlődés múlt­já­ban felismerhetünk számos ismétlődő lépést, amikor különböző fonémák ugyan­azo­kon a változásokon estek át (pl. /e/–/i/), de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a jövőben ismét be fog következni. De persze ki sem zárja. Ha jól meg­nézzük például a 4) csoportot (time), a mai /aɪ/ első lépésben azzal tért el az egykori /i:/-től, hogy /ɪi/-ként kettőshangzó lett, majd ennek első tagja egyre nyíltabbá vált. Azonban a mai angolban is a korábbi /i:/ fonémát a be­szé­lők döntő többsége már kettőshangzóként ejti: [ɪi]. Sőt, bizonyos nyelv­járá­sok­ban már még nyíltabban, [ɘɪ]-ként ejtik. Vajon ez a változás folytatódni fog, és végül ebből is /aɪ/ lesz, így a mai team ejtése time lenne? Ha igen, mi lesz a time mai /aɪ/-jával? Összeolvadnak? Vagy a a múltbeli /a/–/æ/ váltás min­tá­já­ra /æɪ/ lesz belőle? Esetleg nyelvjárásonként eltérő lesz?

Ezek inkább csak költői kérdések: a nyelv múltbeli kiejtésére még csak-csak lehet írásos emlékek alapján következtetni, de a jövő bármit hozhat. Az viszont figyelemre méltó, hogy a nagyvárosokban saját nyelvváltozatok alakultak és ala­kulnak ki, melyek a környékükön terjedni is látszanak, pedig azt várhatnánk, hogy a médiának köszönhetően egyre inkább egységesedni fognak. De nem ez történik, hanem pont az ellenkezője…

Amerikai vs brit angol

Sokan gondolják úgy megfelelő ismeretek hiányában, hogy az amerikai angol a brit angolnak valamiféle elfajzott változata. De amint látjuk, a mai különbségek jó része a brit angolban bekövetkezett fejlődés eredményeképpen alakult ki, így az amerikai angolban sok tekintetben a brit angol egy korábbi változata él to­vább, persze a tengerentúlon kialakult változásokkal kiegészülve. Szóval ne te­kint­sük egyiket sem jobbnak vagy rosszabbnak a másiknál, hiszen kommunikációs szempontból mindkettő tökéletesen megfelel a céljának.