A blogon eddig csak az angol nyelvről esett szó, ezért most kezdjünk el ismerkedni egy újlatin nyelvvel is: a spanyollal. Mint ahogy eddig is, elsősorban most is a kiejtésről lesz szó, de mivel a spanyol szavak kiejtése teljes bizonyossággal kiolvasható az írásképükből, ezért érdemes lesz megismerkednünk a helyesírási alapokkal is.
Spanyol nyelvjárások
A spanyolt Európában csak Spanyolországban, Közép- és Dél-Amerikában azonban a legtöbb országban első nyelvként használják, összesen kb. 400 milliónyian, ezzel a spanyolt beszélik a kínai (mandarin) után a legtöbben anyanyelvként. Az összes beszélő tekintetében viszont csak a harmadik helyen áll, hiszen az angol jócskán megelőzi.
Bár a spanyolnak is elég sok nyelvjárása van mindkét földrészen, de ezek nagyjából egységesek, ezért a fonetikus átírásban elegendő csak a spanyolországi és a latin-amerikai nyelvváltozatok közt különbséget tenni, de erre is csak ritkán van szükség. De ha szükséges, akkor előbbit SP, utóbbit AM rövidítés fogja jelölni.
A b és a v betű
Ahogy nekünk a j és az ly jelöli ugyanazt a /j/ fonémát, úgy a spanyoloknak a b és a v betű írja le ugyanazt a /b/ fonémát, pl.:
- vamos /ˈbamos/ (megyünk)
- vasco /ˈbasko/ (baszk (nép, nyelv))
- invierno /imˈbjeɾno/ (tél)
- baila /ˈbaila/ (táncol)
Arra, hogy miért nem létezik a /v/ fonéma a spanyolban, amikor más újlatin nyelvek ismerik, két feltevés létezik: vagy soha nem is alakult ki, vagy az idők során valamikor beleolvadt a /b/-be. Bármilyen furcsa, a kettő közül az első a valószínűbb: soha nem is létezett.
Anno a klasszikus latinban nem létezett a /v/ hang, a v betűt a mai u helyett használták, mely magánhangzó előtt az angolból ismert /w/-t, máshol pedig az /u/-t jelölte, pl. vino /ˈwiːno/, ivlivs /ˈjuːlius/. Később – amellett, hogy a magánhangzók közti /b/-t elkezdték lágyabban, konstriktívként ejteni ([ß]) – a /w/ addigi [w] ejtését felváltotta bizonyos nyelvjárásokban egy erőteljesebb, szintén konstriktív hang, a [ß]. Mint látjuk, pont ugyanazzá a hanggá erősödött a /w/, mint amivé a /b/ lágyult, így a két fonéma menthetetlenül összeolvadt ahelyett, hogy a [w]-ből kiinduló [ß] továbbfejlődött volna [v]-vé, mint a többi újlatin nyelvben. Aztán később a [ß] még tovább lágyulva approximáns lett, így elérte a mai [β] kiejtését. E hang pontos képzéséről a spanyol beszédhangok ismertetésekor lesz szó.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy léteznek olyan spanyol nyelvterületek, melyek használják a /v/ hangot is – többnyire más nyelvek hatására. A legtöbb nyelvjárásban azonban egyáltalán nem tesznek különbséget a b és a v betű kiejtése között, és az elnevezésük is hasonló: előbbi be /be/, utóbbi uve /ˈube/.
Az ñ betű
A spanyol ábécé jellegzetes betűje az ñ, amely az ny, azaz /ɲ/ hangot jelöli. A spanyol elnevezése eñe /ˈeɲe/.
A h betű
A spanyolban a h betű kiejtése a legegyszerűbb, mivel soha nem ejtik ki (legfeljebb idegen szavakban), ugyanakkor ennek a betűnek a legfurcsább az elnevezése: hache /ˈaʧe/.
A c és a g betű kétféle ejtése
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy klasszikus latin nyelv, melyben a c betű minden esetben a /k/ hangot jelölte, a g pedig a /g/-t. Aztán idővel elöl képzett magánhangzók – tehát az /e/ és az /i/ – előtti helyzetben e két mássalhangzó képzési helyét elkezdték közelíteni a magánhangzókéhoz, tehát a lágy szájpadlástól (ínyvitorlától) kiindulva egyre előbbre és előbbre.
A /k/ kettéhasadása
Először feltehetően a [k]-ból a magyar ty, azaz [c] lett, majd abból cs, azaz [ʧ] (mint a mai olaszban), később c, azaz [ʦ] (a magyarban ma is így ejtjük a latin szavakban a ce/ci betűkapcsolatban). Aztán képzése a szájpadlásról a fogak közé csúszott, így nagyon hasonló lett az angolból ismert [θ]-hez. Spanyolországban ma ez az általános ejtése, Latin-Amerikában viszont még egy lépés bekövetkezett: beleolvadt az [s]-be, ahogy a portugálban vagy a franciában is. Tehát a ce/ci ejtése az európai spanyolban [θe, θi], Amerikában pedig [se, si]; míg a ca/co/cu ejtése mindenhol [ka, ko, ku] maradt, és mássalhangzók előtt sem csúszott előre.
(Vegyük példának az azonos nevű uralkodó nevéből származó latin caesar szót, melynek klasszikus latinbeli kiejtése /ˈkaisaɾ/ volt. Ezzel a kiejtéssel vette át a német a császár jelentésű Kaiser szót, míg a szó kiejtése az újlatin nyelvekben több ponton is megváltozott idővel: mivel az ae betűkapcsolat ejtése hátul képzett /ai/ helyett elöl képzett /e/ lett, ezért az előtte álló [k] ejtése is előre tolódott, ami miatt a híres uralkodó nevét ma már a németek is hozzávetőlegesen „cézár”-nak ejtik és Cäsar-nak írják, míg a titulus Kaiser maradt.)
Ez a változás idővel fonémaszintűvé vált, tehát az új beszédhang elkezdett hátul képzett magánhangzók előtt is felbukkanni, így a c betű már nem tudta egyértelműen jelezni a használt hangot, ezért ki kellett találniuk valamilyen jelölést az új hangra: először a c alá biggyesztettek egy apró írott z betűt (ʒ), mely aztán egy apró horoggá egyszerűsödött, így lett belőle ç, melyet később a portugál és a francia is átvett. Ezt követően lecserélték a ç betűt a z-re, mivel az utóbbit addig úgysem használták, hiszen /z/ hang nincs a spanyolban: za, zo, zu [SP θa, θo, θu; AM sa, so, su]. A ç ma már inkább csak tulajdonnevekben fordul elő, mint pl. a Barcelona rövidítésében: Barça (a Barca ejtése /ˈbaɾka/ lenne).
Az új fonéma másik következménye az lett, hogy elöl képzett magánhangzó előtt is előfordulhatott a [k] hang, így ennek leírására is módot kellett találniuk: erre a célra használják a q betűt, melyet mindig követ egy néma u is: que, qui /ke, ki/.
Persze felmerül a kérdés: ha az u mindig néma, mi van akkor, ha a /ke, ki/ helyett a /kwe, kwi/ hangsort kell leírni? Semmi gond: a q helyett áttérnek a c-re (cue, cui), és ezt kiterjesztik minden /kw/ hangsorra, még a latinban q-val írt szavakra is, pl. cuesta /ˈkwesta/, cuando /ˈkwando/ (latin: quando).
A /g/ kettéhasadása
Az /e/ és /i/ előtti [g] hang a zöngétlen párjához, a /k/-hoz hasonlóan indult változásnak, de a végeredmény egészen más lett. Feltehetően először a magyar gy, azaz [ɟ] érintésével dzs, azaz [ʤ] lett (a mai olaszban idáig fejlődött csak), majd később dz, azaz [ʣ] lett belőle. Ettől a ponttól kezdve megszűnik a párhuzam a /k/-val: a [ʣ]-ből egyszer csak zs, azaz [ʒ] lett, majd az zöngétlenedve s, azaz [ʃ] lett, végül pedig a képzési helye visszacsúszott az kiindulási pontra: a latin-amerikai spanyol alapjául szolgáló nyelvjárásokban az ínyvitorlához: [x]; a kasztíliai spanyolban meg még hátrébb, a nyelvcsaphoz: [χ]. Tehát végső soron annyi történt, hogy a [g] zárhangból konstriktív (frikatíva) [x] lett, és egy picit hátrébb csúszott, legalábbis Spanyolországban. A mássalhangzók és a hátul képzett magánhangzók előtti /g/ hang képzési helye változatlan maradt: ga, go, gu /ga, go, gu/, iglesia /iˈglesja/.
Ahogy a /k/, úgy a /g/ esetében is fonémaszinten következett be a változás, ezért itt is helyesírási problémák keletkeztek: a g betű ejtése már nem volt kikövetkeztethető a környezetéből. De míg a [k] esetében tudtak nyúlni a c-hez és a q-hoz is, hiszen mindkettő jelölhette ugyanazt a hangot, addig a [g]-t csak a g betűvel tudták jelölni – így azt meg is tartották, viszont a que/qui-vel párhuzamba állítva beszúrtak egy néma u-t a g után: gue, gui /ge, gi/, pl. Miguel /miˈgel/, guitarra /giˈtaɾrːa/.
Igen ám, de itt is felmerült a kérdés, hogy miként jelöljék a /gwe, gwi/ hangsort, ha egyszer az u-t ilyen helyzetben némaságra fogták. Mivel itt nem tudtak a que/qui–cue/cui cselhez folyamodni, ezért arra jutottak, hogy ékezettel fogják jelölni a kiejtett u-t, mégpedig trémával, azaz két vízszintesen elhelyezett ponttal az u fölött: ü. Igen, ez alakilag valóban egybeesik a magyar ü-vel, de kiejtésileg nem, hiszen mindig /u/-t vagy /w/-t jelöl, pl. argüir /aɾguˈiɾ, aɾˈgwiɾ/, lingüista /linˈgwista/.
Természetesen hátul képzett hangok előtt is szerepelhet az új fonéma, ekkor a j betű jelöli: ja, jo, ju /xa, xo, xu/. Hogy miért pont a j, arra nem is olyan nehéz választ találni. A j betű eredetileg a [j] hangot jelölte, melyet egyszer csak elkezdtek erősebben és hátrébb képezve ejteni, ezáltal zs, azaz [ʒ] lett belőle. Ez az idő tájt történt, amikor az elöl képzett magánhangzó előtti [g]-ből pár lépésben szintén [ʒ] lett, így e két hang menten egyesült, és aztán közösen váltak később [ʃ], majd utána [x] hangokká. Sőt, „csatlakozott” hozzájuk az x által jelölt /ks/ is miután az is [ʃ]-sé alakult. Így végső soron az x, a j, és a g a ge/gi-ben ugyanazt a hangot jelölte már, és így rögtön érthetővé válik, hogy a México-t miért ejtik úgy, mintha Méjico lenne (/ˈmexiko/), és a Don Quijote (/don kiˈxote/) miért maradt fenn Don Quixote alakban is, továbbá miért lett az angolból ismert example szó a spanyolban ejemplo /eˈxemplo/, és persze az is, hogy honnan jött az ötlet, hogy a fonetikában miért pont az [x] jelölje ezt a veláris konstriktív hangot.
Foglaljuk össze a betűkapcsolatokat és kiejtésüket:
Így írjuk | Így mondjuk | Megjegyzés |
---|---|---|
ge, gi | /xe, xi/ | |
ja, je, ji, jo, ju | /xa, xe, xi, xo, xu/ | |
ga, go, gu | /ga, go, gu/ | |
gue, gui | /ge, gi/ | |
güe, güi | /gwe, gwi/ | |
gua, guo | /gwa, gwo/ | |
ce, ci | [SP θe, θi; AM se, si] /θe, θi/ | Ragozásnál a ce/ci írásmódot részesítik előnyben a ze/zi-vel szemben, pl. actualizar–actualiza–actualice, nem pedig *actualize. |
za, ze, zi, zo, zu | [SP θa, θe, θi, θo, θu; AM sa, se, si, so, su] /θa, θe, θi, θo, θu/ | |
ca, co, cu | /ka, ko, ku/ | |
que, qui | /ke, ki/ | |
cua, cue, cui, cuo | /kwa, kwe, kwi, kwo/ |
Magánhangzók
A spanyol csak az öt alapvető magánhangzó fonémát ismeri: /a, e, i, o, u/, melyek nagyjából megfelelnek a magyar á, é, i, o, u hangoknak. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy a spanyolban a beszédhangok hosszának nincs jelentés-megkülönböztető szerepe, éppen ezért azt sem mondhatjuk, hogy minden hang rövid vagy hosszú lenne, hiszen ezek csak egymáshoz képest értelmezhetőek. Mivel azonban a spanyol beszéd alapsebessége jóval gyorsabb, mint a magyaré vagy az angolé, ezért az egyes hangokat gyorsabban, azaz rövidebben ejtik, így a magyarhoz vagy az angolhoz viszonyítva a spanyol hangok rövideknek tűnnek.
Kettőshangzók, hiátusok, CV-szekvenciák
Ha két magánhangzó áll egymás mellett a spanyolban, azok vagy kettőshangzót alkotnak, vagy hiátust. A CV-szekvencia a consonant+vowel, azaz mássalhangzó+magánhangzó-szekvencia rövidítése.
Kettőshangzók
A kettőshangzó magánhangzói egyetlen szótagot alkotnak, akár hangsúlyosat, akár hangsúlytalant (/ˈVV, ˌVV, VV/). Fontos, hogy a spanyol kettőshangzók elemei – pl. az angollal ellentétben – ugyanazok a hangok, melyek egyébként tiszta magánhangzóként is előfordulnak, tehát az /a+i/-ből például /ai/ lesz, nem /aɪ/ vagy /aj/. Pl.:
- dais /ˈdais/ (adtok)
- seis /ˈseis/ (hat, mint szám)
- sois /ˈsois/ (vagytok)
- causa /kausa/ (ok, angol: cause)
- Euro (€) /ˈeuɾo/
- tía /ˈtia/ (nagynéni)
- creo /ˈkɾeo/ (készítek/hiszek)
- crea /ˈkɾea/ (készít)
- cree /ˈkɾee/ (hisz)
Ugyan a hivatalos álláspont szerint az /a/, az /e/ és az /o/ nem alkotnak egymással kettőshangzókat, de az anyanyelvi beszélőket kevéssé szokta érdekelni, hogy a hivatalos álláspont szerint hogyan kellene beszélniük, így rendszerint kettőshangzóként ejtik e hangok kombinációit is. Lássuk be: ha a beszélők kiejtése nem egyezik meg az Akadémia álláspontjával, akkor az Akadémia álláspontja nem fedi a valóságot, nem pedig a beszélők beszélnek „helytelenül”. A helyesírás azonban a hivatalos álláspontot tükrözi, így az egymás mellé kerülő a, e és o betűket külön szótagba sorolják, aminek hatása van az ékezethasználatra is, de erről majd kicsit később.
Hiátusok
A hiátust alkotó magánhangzók külön szótagban vannak és a második magánhangzó még (fő- vagy mellék-)hangsúlyos is (/VˈV, VˌV/). Pl.:
- país /paˈis/ (ország)
- creíste /kɾeˈiste/ (hittél)
- oíste /oˈiste/ (hallottál)
- Raúl /rːaˈul/
- creaste /kɾeˈaste (készítettél)
- traemos /tɾaˈemos/ (viselünk)
- creamos /kɾeˈamos/ (készítünk)
CV-szekvenciák
Gyakran találkozunk a spanyolban /jV/ ill. /wV/ szekvenciákkal, vagyis amikor egy magánhangzó előtt egy approximáns /j/ vagy /w/ van. Ezek a szekvenciák – a hivatalos állásponttal szemben – nem kettőshangzók, hiszen sem a [j], sem a [w] nem magánhangzó, még akkor sem, ha írásban történetesen i és u jelöli őket. Pl.:
- diablo /ˈdjablo/ (ördög)
- siempre /ˈsjempɾe/ (mindig)
- dio /ˈdjo/ (adott)
- cuando /ˈkwando/ (amikor)
- fuego /ˈfwego/ (tűz)
- fuiste /ˈfwiste/ (voltál/mentél)
A két leggyakoribb CV-szekvencia a ie /je/ és a ue /we/, melyek jellegzetessé teszik a spanyolt a többi újlatin nyelv között. Hogy lássuk, hogyan alakult ki, megint csak a latinhoz kell visszanyúlnunk.
A klasszikus latin még különbséget tett a hosszú és a rövid magánhangzók között, de a párok között minőségi eltérés is volt, mivel a hosszú hangok zártabbak voltak nyílt párjuknál: /ɔ/–/oː/, ill. /ɛ/–/eː/ (ez utóbbi gyakorlatilag megfelelt a magyar e–é párnak). Mivel a hangpárok tagjai minőségileg is eltértek egymástól, ezért a mennyiségi megkülönböztetés jelentősége csökkenni kezdett, így végül a hosszú hangok is megrövidültek: /ɛ/–/e/, ill. /ɔ/–/o/. A beszélők azonban mégis úgy érezhették, hogy nem elég markáns a különbség a két hang között, ezért bizonyos szavak hangsúlyos szótagjában, ugyan nem tudatosan, de egyre érzékelhetőbbé tették a nyíltabb hangok nyíltságát, mégpedig úgy, hogy beszúrtak elé egy jóval zártabb hangot, hogy még nagyobb legyen a kontraszt, így az /ɛ/ ill. /ɔ/ ejtése /iɛ/ ill. /uɔ/ lett, majd az első tagok még zártabbá válva mássalhangzók lettek: /jɛ/ ill. /wɔ/. Ez az állapot az olaszban a mai napig fennmaradt, a spanyolban azonban a további fejlődés során a fonémapárok teljes összeolvadásával ötre csökkent a magánhangzók száma: /a, e, i, o, u/. Emiatt persze a korábban kialakult szekvenciákból is /je/ ill. /wo/ lett. Ezek után már csak egy lépés volt hátra a mai állapot kialakulásáig: feltehetően a /je/ analógiájára a /wo/-ból /we/ lett. Az angollal ellentétben viszont a kiejtés megváltozását hűen követte a helyesírás változása is
Így tehát az egykori latin szavak e ill. o betűje sok esetben ie ill. ue lett a mai spanyolban, ha pedig a változás a szó elején történt, még egy néma h is eléjük került – pusztán esztétikai indíttatásból, hogy ne kezdődjön a szó írásképe dupla magánhangzóval:
- semper – sempre (mai olasz) – siempre (mindig)
- petra – pietra (mai olasz) – piedra (kő)
- porta – porta (mai olasz) – puerta (ajtó)
- focus – foco – fuoco (mai olasz) – fuogo – fuego (tűz)
- ovum – ovo – uovo (mai olasz) – uevo – huevo (tojás)
E két CV-szekvencia kiemelt szerepet kap a spanyol igeragozásban is, mivel az igék egy részé tőhangváltós, azaz a szótő e ill. o magánhangzója a ragozott alakok egy részében ie-re ill. ue-re vált, de csak akkor, ha az adott szótag hangsúlyos, Példakánt lássuk a sentir (érez, sajnál) és a dormir (alszik) igék jelen idejű, kijelentő módú alakjait:
- E/1: siento, duermo
- E/2: sientes, duermes
- E/3: siente, duerme
- T/1: sentimos, dormimos
- T/2: sentís, dormís
- T/3: sienten, duermen
Kérdő és felszólító mondatok
A spanyol kérdő ill. felszólító mondat – akárcsak a magyar – szórendileg nem feltétlenül tér el a kijelentőtől, ami olvasáskor nehézséget okozhat. Ugye mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor felolvasunk egy mondatot és csak a végén megpillantott kérdőjel miatt jövünk rá, hogy ez valójában egy kérdés volt, és próbálunk aztán az utolsó egy-két szótagon kérdő hanglejtést adni a mondatnak? Na erre találták ki a furmányos spanyolok, hogy már a tagmondat elején is jelzik, ha kérdés vagy felszólítás következik, mégpedig egy fejen álló kérdő ill. felkiáltó jellel.
- ¿Vienen tus padres? (Jönnek a szüleid?)
- Vienen tus padres. (Jönnek a szüleid.)
- ¡Abre la ventana! (Nyisd ki az ablakot!)
- Abre la ventana. (Kinyitja az ablakot.)
Ékezetek
A magyarhoz hasonlóan a spanyol magánhangzókat jelölő betűkre is kerülhet éles, azaz előrefelé dőlő ékezet (á, é, í, ó, ú), de a fentebb leírtakból adódóan nem a hosszukat jelöli, hanem a szó hangsúlyos szótagját (erről bővebben a következő pontban lesz szó), illetve az elvétve előforduló azonos kiejtésű, de eltérő jelentésű ill. nyelvtani funkciójú szavak közt teremt írásban is különbséget, pl. tu–tú, se–sé, de–dé, solo–sólo, este–éste, cuando–cuándo.
A trémával ellátott u-ról, azaz az ü betűről már volt szó: ez a betű csak a güe és güi betűcsoportokban tűnik fel, hogy jelezze, hogy az u nem néma. Ez az ékezet független a hangsúlyos szótagtól, tehát előfordul hangsúlyos és hangsúlytalan szótagban is, pl. pingüino /pinˈgwino/, argüiré /aɾgwiˈɾe/.
A spanyol szóhangsúly
Az angolhoz hasonlóan, de a magyartól eltérően, a spanyol szavaknak is bármelyik (persze nem szabadon választott) szótagjára eshet a szóhangsúly, nemcsak az elsőre. Ezt azért fontos megjegyeznünk, mert egyrészt ez a hangsúlyozási minta adja meg a nyelv jellegzetes hangzását, másrészt a szóhangsúly fonémikus, azaz jelentés-megkülönböztető szerepe van.
Amint már említettem, a spanyolok oly annyira hűen próbálják tükrözni a beszédüket az írásukkal, hogy a hangsúlyos szótag mindig egyértelműen kiolvasható a szó írásképéből is. Ahhoz, hogy minél kevesebb ékezetet kelljen felhasználniuk, megállapítottak két – a legtöbb alapszót lefedő – alapszabályt, és csak az ezeknek meg nem felelő szavakban kell ékezetet használni. A két alapszabály a következő (a további példákban a hangsúlyos szótagokat aláhúzás is jelöli):
- Ha egy szó egyszótagos, vagy többszótagos de s és n betűtől eltérő mássalhangzóra végződik és az utolsó szótag a hangsúlyos, nincs szükség ékezetre, pl. mil /mil/, amor /aˈmoɾ/
- Ha egy szó magánhangzóra, s vagy n betűre végződik és vagy egyszótagos, vagy az utolsó előtti szótag a hangsúlyos, nincs szükség ékezetre, pl. hombre /ˈombɾe/, bancos /ˈbankos/, Dios /djos/, bien /bjen/
Minden más esetben kötelező ékezettel jelölni a hangsúlyos szótagot, pl. auténtico /auˈtentiko/, estás /esˈtas/, están /esˈtan/, Dalí /daˈli/, línea /ˈlinea/.
Ékezet kerülhet egy betűpár egyik elemére is. Ha az első tagja viseli, az arra utal, hogy ott nem CV-szekvencia van, hanem tiszta magánhangzókból álló, hangsúlyos kettőshangzó:
- días /ˈdias/ (napok)
- de: diablo /ˈdjablo/ (ördög)
- comías /koˈmias/ (ettél)
- de: copias /ˈkopjas/ (másolatok, másolsz)
Ha a második tagon van az ékezet, akkor az abban az esetben, ha az első tag i vagy u, akkor olyan hangsúlyos CV-szekvenciát jelöl, mely nem felel meg az imént említett alapszabályoknak; minden más esetben pedig hiátust jelöl:
- CV-szekvencia: ¡Siéntate! /ˈsjentate/ (Ülj le!)
- CV-szekvencia: ¡Duérmete! /ˈdweɾmete/ (Aludj el!)
- CV-szekvencia: aguábamos /aˈgwabamos/ (felvizeztük, pl. bort)
- hiátus: leímos /leˈimos/ (elolvastuk)
- hiátus: oído /oˈido/ (fül)
- hiátus: aún /aˈun/ (még, angol: still)
A többes szám képzése
A spanyol az angolhoz hasonlóan -s ill. -es hozzáadásával képzi a főnevek többes számát, és a hozzájuk tartozó névelőket is többes számba teszi. A szabály egyszerű: hangsúlytalan magánhangzóra végződő szóhoz csakegy -s járul, hangsúlyos magánhangzóra vagy bármilyen mássalhangzóra végződőhöz pedig -es, tehát egy plusz szótag, amely csak nagy ritkán mozdítja el a hangsúlyt az eredeti helyéről, azonban a szó hosszának növekedése miatt esetenként szükség lehet arra, hogy egy ékezettel megjelöljük a hangsúlyos szótagot.
- el hombre – los hombres (férfi – férfiak)
- el color – los colores (szín – színek)
- la chica – las chicas (lány – lányok)
- la mujer – las mujeres (nő – nők)
- el tisú – los tisúes (szövet – szövetek, angol: tissue)
A papá és a mamá kivételek: bár hangsúlyos magánhangzóra végződnek, mégsem kapnak külön szótagos többes számot.
- el papá – los papás (apa – apák)
- la mamá – las mamás (anya – anyák)
Amennyiben az egyes számú alak -s-re vagy -n-re végződik és az utolsó szótagjára esik a hangsúly, tehát írásban ékezet van az utolsó magánhangzón, akkor az az ékezet többes számban eltűnik, mivel a plusz szótag -s-re fog végződni és az utolsó előtti szótag lesz a hangsúlyos, ezért a szó a fentebb ismertetett alapértelmezett szabály alá fog esni.
- la condición – las condiciones (feltétel – feltételek)
- el avión – los aviones (repülőgép – repülőgépek)
- el autobús – los autobuses (autóbusz – autóbuszok)
Ha a szó egy szótagnál hosszabb, -n-re végződik és megfelel az alapértelmezett szabálynak, azaz az utolsó előtti szótagja a hangsúlyos, akkor többes számban meg fog jelenni egy ékezet a hangsúlyos szótagon, hiszen a plusz szótag miatt már nem fog az alapértelmezett szabály alá esni.
- el orden – los órdenes (rend – rendek, angol: order)
- la imagen – las imágenes (kép – képek, angol: image)
Ha azonban az utolsó szótag -s-re végződik és hangsúlytalan, csak a névelő kerül többes számba.
- el lunes – los lunes (hétfő(n) – hétfőnként)
- la crisis – las crisis (krízis – krízisek)
- el análisis – los análisis (analízis – analízisek)
Ha az utolsótól eltérő szótagon van ékezet az egyes számú alakban, az megmarad többes számban is. A carácter kivétel: többes számban eggyel hátrébb csúszik a hangsúly, így megfelel az alapértelmezett szabálynak, ezért elveszti az ékezetet.
- el límite – los límites (határ – határok)
- el líder – los líderes (vezető – vezetők, angol leader-ből)
- el carácter – los caracteres (karakter – karakterek)
Végül egy alaki változásról: ha az egyes számú alak -z-re végződik, az többes számban c-re változik, hiszen az e előtti c ugyanazt a hangot jelöli, és ezúttal is ezt részesítik előnyben a z-vel szemben.
- el juez – los jueces (bíró – bírók, angol: judge, referee)
- la vez – las veces (alkalom – alkalmak)
- la actriz – las actrices (színésznő – színésznők, angol: actress)
A szavak összekötése
A spanyol törekszik arra, hogy a szótagok mássalhangzóval kezdődjenek, ezért a magánhangzóval kezdődő szavak első szótagja rendszerint magához ragadja az előző szó utolsó mássalhangzóját. Ha pedig az magánhangzóra végződött, azzal akár kettőshangzót vagy CV-szekvenciát is alkothat. Ha pedig a két hang azonos, össze is olvadhatnak egyetlen hanggá.
- el orden /eˈloɾden/ (a rend)
- el agua /eˈlagwa/ (a víz)
- dos horas /doˈsoɾas/ (két óra, angol: two hours)
- dos horas antes /doˌsoɾaˈsantes/ (két órával korábban)
- y otros /ˈjotɾos, iˈotɾos/ (és mások)
- si escribe /sjesˈkɾibe, siesˈkɾibe/ (ha ír)
- me enamoro /menaˈmoɾo, meenaˈmoɾo/ (beleszeretek)
A fentiekben persze csak egy rövid áttekintést olvashattunk a spanyol nyelvről, de talán ennyiből is látszik, hogy meglehetősen szabályos, kevés kivétellel bíró nyelvről van szó, ami nyelvtanulási szempontból kifejezetten előnyös. Legközelebb a spanyol beszédhangokkal fogunk mélyebben megismerkedni.