Az angol szótagolás korántsem olyan egyszerű, mint pl. a magyar. Sokféle el­mé­let létezik rá, főleg fonológiai megközelítésűek – most következzen egy fo­ne­ti­kai megközelítés.

(A szótagolás és a szavak sorvégi elválasztása nem feltétlenül esik egybe az angolban, ezért fontos nyomatékosítani, hogy ez az írás a szótagolásról szól, nem az elválasztásról, hisz ez utóbbi helyesírási kérdés, nem fonetikai.)

A fonetika, mint tudjuk, a beszédhangokat vizsgálja, így a szó­tag­ha­tá­rok he­lyé­nek meghatározásakor nem is tehet mást, mint az egyes kiejtett be­széd­han­gok fizikai jellemzőit (mint pl. erősség, hosszúság) veszi figyelembe. A fonetikai szó­tag­ha­tá­rok­kal nem mindig esnek egybe a fonológiai szó­tag­ha­tá­rok, ami a két tudományág eltérő eszköztárából és megközelítéséből adódik.

De mindenekelőtt jöjjön egy rövid elméleti áttekintés.

Egy szótag három részre oszlik, ebből csak a központi része, a nukleusz kö­te­le­ző, melyet egy magán- (vagy kettős-)hangzó vagy egy szótagalkotó más­sal­hang­zó tesz ki. A nukleusz előtt és után is állhat egy vagy több mássalhangzó, eze­ket nevezzük pre- ill. poszt-nukleusznak. (Ezeket a fonológiában onset-nek ill. coda-nak nevezik.)

A kérdés leegyszerűsítve tehát az, hogy a két magánhangzó közti egy vagy több mássalhangzó közül melyik melyik magánhangzóval tartozik egy szótagba. Mivel a szótagolás szorosan összefügg a nyelv ritmusával, ezért a meg­fi­gye­lé­se­ket az angol esetében is szabályszerűsíteni lehet, így e szabályok ismeretében el­ke­rül­he­tő, hogy minden egyes szó vagy kifejezés szótagszerkezetét külön-kü­lön kelljen megállapítani – ami eleve lehetetlen, hiszen naponta születnek új sza­vak ill. összetételek.

Az angol szótagolásban két dolognak van kiemelt jelentősége: az egyik, hogy a nukleuszban lévő magánhangzó hangsúlyos-e; a másik pedig, hogy ez a ma­gán­hang­zó rövid-e, vagy hosszú ill. kettőshangzó-e. Bármily meglepő, de az, hogy milyen mássalhangzók állnak mögötte, kevésbé fontos, és éppen ebből adó­dik a fonológiai és a fonetikai megközelítés eltérése, mivel előbbi épp ezen más­sal­hang­zók jellemzői alapján állapítja meg a szótaghatárokat.

Na de ennyi felvezetés után lássuk a szótagolás fonetikai alapokon nyug­vó szabályait. (A példákban kö­tő­jel­lel jelzem a szótaghatárokat.)

Főhangsúlyos magánhangzó + egy mássalhangzó

Ha egy főhangsúlyos magánhangzót csak egy mássalhangzó követ, az a ma­gán­hang­zó típusától függően kerül vele azonos vagy eltérő szótagba.

Rövid magánhangzó

A hangsúlyos rövid magánhangzó (vagyis az /US ɑ, GB ɒ; ʌ; æ; ɛ; ɪ; ʊ/ re­a­li­zá­ci­ó­ja) mindig magához köti az azt követő mássalhangzót, feltéve, hogy a következő nukleusz hangsúlytalan. A mássalhangzó itt önállóan sem tartozhatna a következő szóhoz, hiszen angol szó nem végződik rövid magánhangzóra.

• very [US ˈvEɹ-i; GB ˈvEɻ-i] /ˈvɛɹi/
• cutting [US ˈkʰʌɿ-ɩŋ; GB ˈkʰɐt-ɩŋ] /ˈkʌtɪŋ/
• atomic [US ə-ˈtʰɑm-ɩk̚; GB ə-ˈtʰɒm-ɩk̚] /US əˈtɑmɪk; GB əˈtɒmɪk/
• cellar [US ˈsEl-ɹ̩; GB ˈsEl-ɐ] /US ˈsɛləɹ; GB ˈsɛlə/

Hosszú magánhangzó vagy kettőshangzó

A főhangsúlyos hosszú magánhangzók (/ɑː; ɔː; US ɜːɹ, GB ɜː/) ill. ket­tős­hang­zók (/ɪi, ʊu, eɪ, aɪ, aʊ, ɔɪ, oʊ; GB ɛə, ɪə, ʊə/) realizációit követő mássalhangzó azon­ban mindig a következő szótaghoz kerül, feltéve persze, hogy van kö­vet­ke­ző, és az hang­súly­ta­lan.

• boring [US ˈbσˑ-ɹɩŋ; GB -ɻ-] /ˈbɔːɹɪŋ/
• taking [ˈtʰEɪ-kɩŋ] /ˈteɪkɪŋ/
• take off [US ˈtʰEɪk-ˈɔˑf; GB ˈtʰEɪk-ˈɒf] /US ˈteɪk ˈɔːf; GB ˈteɪk ˈɒf/
• murder [US ˈmɹ̩ˑ-dɹ̣; GB ˈmɜˑ-dɐ] /US ˈmɜːɹdəɹ; GB ˈmɜːdə/
• sailor [US ˈsEɪ-lɹ̩; GB ˈsEɪ-lɐ] /US ˈseɪləɹ; GB ˈseɪlə/

A hosszú ill. rövid magánhangzók eltérő viselkedéséből még egy érdekesség kö­vet­ke­zik: ha egy szó US ill. GB kiejtése közt a magánhangzó típusában van el­té­rés, akkor ugyanannak a szónak eltérő lesz a két nyelvváltozat szerinti szó­ta­go­lá­sa.

• laughing [US ˈlæf-ɩŋ; GB ˈlɑˑ-fɩŋ] /US ˈlæfɪŋ; ˈlɑːfɪŋ/
• forest [US ˈfɔˑ-ɹəst̚; GB ˈfɒɻ-ɩst̚] /US ˈfɔːɹəst; GB ˈfɒɹɪst/
• hairy [US ˈhEɹ-i; GB ˈhEɜ-ɻi] /US ˈhɛɹi; GB ˈhɛəɹi/

Főhangsúlyos magánhangzó + két mássalhangzó

Ha a nukleuszt két mássalhangzó (majd egy hangsúlytalan nukleusz) követi, akkor a rövid és hosszú magánhangzók már jóval kevésbé viselkednek eltérően: alap­ve­tő­en a két mássalhangzó között van a szótaghatár.

• hunted [US ˈhʌn-təd ̚; GB ˈhɐn-tɩd ̚] /ˈhʌntə̣d/
• gifted [US ˈgɩf-təd ̚; GB ˈgɩf-tɩd ̚] /ˈgɪftə̣d/
• princes [US ˈp̮ʰɹ̮ɩnsəz̥; GB ˈp̮ʰɻ̮ɩnsɩz̥] /ˈpɹɪnsə̣z/
• boosted [US ˈbʊus-təd ̚, -μu-; GB ˈbμus-tɩd ̚] /ˈbʊustə̣d/
• ancient [ˈEɪņ-ʃənt] /ˈeɪnʃənt/

Ez alól csak néhány, a találkozó mássalhangzók típusától függő ki­vé­tel van.

Kivételek

A kivételek is igazából csak félig kivételek, mivel csak hosszú magánhangzó ill. ket­tős­hangzó után kerül mind a két mássalhangzó a következő szótag elejére. Rö­vid ma­gán­hang­zó után viszont az előző pontban leírtak következnek be, azaz a két más­sal­hang­zó között van a szótaghatár. Mint látni fogjuk, a legtöbb eset­ben a más­sal­hang­zó­ket­tős második eleme approximáns: /j, w, ɹ/.

Zárhang + approximáns: az imént leírtak mellett az is előfordulhat, hogy a zárhang un­released-ként vagy glottal stop-ként ill. azzal követve realizálódik – ek­kor a ki­vé­tel megszűnik kivételnek lenni, hiszen a szótaghatár megint csak az app­ro­xi­máns elé kerül, még hosszú magánhangzó után is.

• tubular [US ˈtʰʊu-bjə-lɹ̩, ˈtʰʊub̚-jə-lɹ̩, -μu-; GB ˈtʰjμu-bjʊ-lɐ, ˈtʰjμub̚-jʊ-lɐ, -jə-] /US ˈtʊubjələɹ; GB ˈtjʊubjʊlə, -jə-/
• equal [ˈɪi-kwɫ̩, ˈɪik̚-wɫ̩, ˈɪikʔ-wɫ̩] /ˈɪikwəl/
• appropriate [US ə-ˈp̮ʰɹ̮σɷ-pɹi-ət̚, ə-ˈp̮ʰɹ̮σɷp̚-ɹi-ət̚; GB ə-ˈp̮ʰɻ̮ɜɷ-pɻi-ət̚, ə-ˈp̮ʰɻ̮ɜɷp̚-ɻi-ət̚] /əˈpɹoʊpɹiət/
• evacuate [US ɩ-ˈvæk-jə-ˌwEɪt̚, ɩ-ˈvæk-jμ-ˌEɪt̚; GB ɩ-ˈvæk-jμ-ˌEɪt̚; -k̚-] /ɪˈvækjueɪt/
• equity [US ˈEk-wə-ɿi, -ti; GB ˈEk-wə-ti; -k̚-, -kʔ-] /ˈɛkwəti/
• deprecate [US ˈdEp-ɹə-kEɪt̚; GB -ɻ-; -p̚-, -pʔ-] /ˈdɛpɹə̣keɪt/

Réshang + approximáns:

• uvular [US ˈjμu-vjə-lɹ̩; GB ˈjμu-vjʊ-lɐ, -jə-] /US ˈjʊuvjələɹ; GB ˈjʊuvjʊlə, -jə-/
• Catherin [US ˈkæθ-ɹən; GB ˈkæθ-ɻɩn] /ˈkæθɹə̣n/
• Africa [US ˈæf-ɹɩ-kʌ; GB ˈæf-ɻɩ-kɐ] /ˈæfɹɪkə/

Zárréshang + approximáns: ez főleg akkor fordulhat elő, ha az /ɹ/ előtti /t/ ill. /d/ [ʧ] ill. [ʤ]-ként realizálódik.

• hatred [US ˈhEɪ-ʧɹəd ̚, -tɹ-; GB ˈhEɪ-ʧɻɩd ̚, -tɻ-] /ˈheɪtɹə̣d/
• metric [US ˈmEʧ-ɹɩk̚, -t-; GB -ɻ-] /ˈmɛtɹɪk/

Zárhang + laterális: a zárhang + approximánshoz hasonlóan itt is be­fo­lyá­sol­ja a szótaghatárt a zárhang realizációja.

• duplicate (névszó) [US ˈdʊu-plə-kət̚, ˈdʊup̚-lə-kət̚, ˈdʊupʔ-lə-kət̚, -μu-; GB ˈdjμu-plɩ-kət̚, ˈdjμup̚-lɩ-kət̚, ˈdjμupʔ-lɩ-kət̚] /US ˈdʊuplə̣kət; GB ˈdjʊuplɪkət/
• diplomat [ˈdɩp-lə-mæt̚, -p̚-, -pʔ-] /ˈdɪpləmæt/

Mellékhangsúlyos ill. hangsúlytalan szótagok

Az eddigiek alapján láthatjuk, hogy az, hogy mi áll a hangsúlytalan szótag ele­jén, attól függ, milyen magánhangzó van az előző nukleuszban. De a fenti pél­dák­ból az is kitűnik, hogy ha két hangsúlytalan vagy mel­lék­hang­sú­lyos nukleusz kö­zött egyetlen más­sal­hang­zót találunk csak, az a következő szó­tag­ba kerül.

• national [ˈnæʃ-ə-nɫ̩, ˈnæʃ-nɫ̩] /ˈnæʃənəl/
• fabulous [US ˈfæb-jə-ləs; GB ˈfæb-jɷ-ləs, -jə-] /US ˈfæbjələs; GB ˈfæbjʊləs, -jə-/
• answering [US ˈæn-sə-ɹɩŋ; GB ˈɑˑn-sə-ɻɩŋ] /US ˈænsəɹɪŋ; GB ˈɑːnsəɹɪŋ/
• relativity [US ˌɹ̮E-lə-ˈtʰɩv-ə-ɿi, -ti; GB ˌɻ̮E-lə-ˈtʰɩv-ə-ti] /ˌɹɛləˈtɪvəti/
• university [US ˌjμu-nə-ˈvɹ̩ˑ-s̨ə-ɿi, -ti; GB ˌjμu-nɩ-ˈvɜˑ-sə-ti] /US ˌjʊunəˈvɜːɹsəti; GB ˌjʊunɪˈvɜːsəti/

Ha pe­dig két más­sal­hang­zó áll egymás mellett, azok rendszerint kü­lön szó­tag­ba ke­rül­nek, mert tör­té­ne­te­sen éppen úgy viselkednek, mintha egy hang­sú­lyos, hosszú ma­gán­hang­zó után állnának.

• parenting [US ˈpʰEɹ-ən-tɩŋ; GB ˈpʰEɜ-ɻən-tɩŋ] /US ˈpɛɹəntɪŋ; GB ˈpɛɜɹəntɪŋ/
• chronically [US ˈk̮ʰɹ̮ɑn-ɩ-kli, -ɩk̚-li; GB ˈk̮ʰɻ̮ɒn-ɩ-kli, -ɩk̚-li] /US ˈkɹɑnɪkli; GB ˈkɹɒnɪkli/

Ütemcsoportok

Az angol egyik érdekessége, hogy a szótagolás más eredményre vezet, ha a szavakat elkülönítve vizsgáljuk, mintha egy mondaton belüli szavak cso­port­ja­ként. A mondatok ugyanis egy-egy főhangsúlyos szótag köré csoportosuló – több­nyire hangsúlytalan, ritkábban mellékhangsúlyos – szótagok csoportjaiból te­vő­dik össze, és e csoportok gyakorlatilag egy ütem­ben, hosszabb szavanként ej­tőd­nek ki, így ezek szótagolása eltérő lehet az azokat alkotó egyes sza­vak ön­ál­ló szó­ta­go­lá­sá­tól. Ezzel látszólag ellentmondok az előző posztban tett ki­je­len­té­sem­nek, hogy az angolban nincs átszótagolódás, ugyanis hangsúlytalan szó­tag­ban van, de hangsúlyos szótag elején sosincs. Az előző poszt vi­szont ép­pen­ség­gel hangsúlyos szótagokról szólt, még ha ezt ott nem is domborítottam ki…

Az ütemcsoportokon belül tehát lehet átszótagolódás, de azok határán át­nyúl­va nem. Ugyanakkor a hasonulások működnek az ütemcsoportok között is, fel­téve, hogy nem túl hosszú a kettőjük közt tartott beszédszünet.

Vegyük példának az All I could eat was an apple mondatot. Ez három ütem­cso­port alkotja: az All, az I could eat, és a was an apple.

Az első egyetlen szótagból áll, így a csoporton belül nyilván semmiféle át­szó­ta­go­ló­dás nem lép fel. Mivel azonban a következő csoport magánhangzóval kez­dő­dik (és egy ilyen jellegű mondatban itt tipikusan ritkán tartanak hosszabb be­széd­szü­ne­tet), ezért az önálló [US ˈɔːɫ; GB ˈσːɫ] helyett [US ˈɔːl; GB ˈσːl]-t ta­lá­lunk.

A háromszótagos I could eat utolsó szótagján van a hangsúly, ami meg­aka­dá­lyoz­za, hogy a could [d]-je az eat-hez csapódjon, ezért lesz kiejtve [aɘ-kəd-ˈɪit]. (Ha hipotetikusan az első szótag lenne a hangsúlyos, akkor át­szó­ta­go­ló­dás­sal *[ˈaɘ-kə-dɪit] adódna.) A következő csoport [w] hanggal kezdődik, emiatt az eat [t]-je ha­so­nul­hat: [aɘ-kəd-ˈɪip].

A harmadik ütemcsoportban a was és az an között átszótagolást találunk: [wə-zə-]. De az apple hangsúlya itt is közbelép, hogy az an és az apple között ne kö­vet­kez­hes­sen be átszótagolódás, így végül [wə-zən-ˈæpɫ̩]-t hallunk.

A teljes mondat tehát így hangzik: [US ˈɔːl aɘkədˈɪit wəzənˈæpɫ̩; GB ˈσː-].

Vizsgáljuk meg az előző poszt példamondatát: Jane ate an apple. Ebben szin­tén három ütemcsoport van: a Jane, az ate és az an apple. Látjuk, hogy az első ket­tő egyszótagos, így ezek határán két okból sem lehet átszótagolódás: egy­részt mert a csoportok közt nincs átszótagolódás, másrészt mert a hangsúlyos szó­tag nem vonzza magához a megelőző mássalhangzót. Ez utóbbi miatt nincs át­szó­ta­go­ló­dás az an apple csoportban sem. Az előző példamondattal szemben eb­ben a mondatban hasonulás sincs, legfeljebb az ate /t/-je lehet flap US-ben: [US ˈʤEɪn ˈEɪɿ ənˈæpɫ̩, -t-; GB ˈʤEɪn ˈEɪt ənˈæpɫ̩].

Szóösszetételek és kifejezések

A szóösszetételek ill. kifejezések viszont még ha egy ütemcsoportot alkotnak, akkor is megőrződnek bennük a szóhatárok átszótagolódás nélkül, még akkor is, ha a határ két oldalán egy-egy hangsúlytalan szótag van.

• car engine [US ˈkʰɑːɹ-ˌEņ-ʤən; GB ˈkʰɑːɻ-ˌEņ-ʤɩn] /ˈkɑːɹˌɛnʤə̣n/
• general election [US ˈʤEn-ɹəl-ɩ-ˌlEk-ʃən, -ə-ɹəl-; GB -ɻ-] /ˈʤɛnəɹəlɪˌlɛkʃən/

Ha viszont nem lexikális szó, hanem egy gramméma (pl. az it szó) szerepel a ki­fe­je­zés­ben, akkor a szóhatár elmosódhat attól függően, hogy mi áll előtte.

• cut it [US ˈkʰʌɿ-ɩt; GB ˈkʰɐt-ɩt] /ˈkʌtɪt/
• take it [ˈtʰEɪ-kɩt̚] /ˈteɪkɪt/
• find it [ˈfaɘn-dɩt̚] /ˈfaɪndɪt/

Összegzés

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a hangsúlyos rövid és hosszú ma­gán­hang­zók eltérő viselkedése ki­csit felborítja a rend­szert. Nyilván sokkal egy­sze­rűbb lenne a szabályhalmaz, ha egyformán viselkednének, hiszen könnyebb len­ne megtalálni a logikát a rendszerben, de egyrészt a fo­ne­ti­kai megfigyelések nem támasztják alá az egyforma viselkedést, másrészt a nyelvek nem feltétlenül lo­gi­kus rendszerek, így nem várhatunk el vagy feltételezetünk logikus vagy pár­hu­zam­ba állítható működést sem.