Vannak olyan mássalhangzót jelölő betűk, melyek bizonyos szavakban szerepelnek ugyan, de kiejtéskor kámforrá válnak. Azt, hogy a magánhangzókat jelölő betűk gyakran jutnak ugyanerre a sorsra, már angoltanulmányaink elején megszokjuk, valamikor a "My name is…" kezdetű mondatok kiejtésekor. De hogy pl. a "b" betű is csak dísznek van ott néhány szó végén, az sokunkat ér váratlanul.
Belátom, a cím egy kicsit félrevezető, hiszen se nem csendben, se nem halkan, de még csak nem is némán, hanem egyáltalán nem ejtjük az érintett betűket. Az angol anyanyelvűeknél persze ez pont fordítva működik: ők először megtanulják a szavak kiejtését, majd az iskolában szembesülnek azzal, hogy egyes szavak elejére vagy végére bizony oda kell még biggyeszteni egy-egy betűt bónuszba. Az sem sokkal egyszerűbb.
De mi mégiscsak alapvetően szótárakból és szószedetekből ismerjük meg a szavakat, azaz először leírva látjuk meg őket, ezért a helyesírásuk szerint csoportosítva csokrokba gyűjtöttem a gyakori problémás szavakat (a fonetikus jelölések leírását lásd az angol magán- és mássalhangzók ismertetésénél):
"-mb" = /m/
bomb /US bɑm; GB bɒm/
climb /klaɪm/
comb /koʊm/
dumb /dʌm/
lamb /læm/
limb /lɪm/
plumb /plʌm/
thumb /θʌm/
tomb /tʊum/
womb /wʊum/
"-mn" = /m/
autumn /ˈɔːtəm/
column /US ˈkɑləm; GB ˈkɒləm/
damn /dæm/
hymn /hɪm/
"kn-" = /n/
knee /nɪi/
knew /US nʊu; GB njʊu/
knife /naɪf/
knight /naɪt/
knot /US nɑt; GB nɒt/
know /noʊ/
knowledge /US ˈnɑlə̣ʤ; GB ˈnɒlɪʤ/
de: acknowledge /US əkˈnɑlə̣ʤ; GB əkˈnɒlɪʤ/
"gn-" = /n/
gnome /noum/
gnu /US nʊu; GB nʊu vagy njʊu/
"mn-" = /n/
mnemonic /US nə̣ˈmɑnɪk; GB nɪˈmɒnɪk/
"pn-" = /n/
pneumatic /US nʊˈmætɪk; GB njʊˈmætɪk/
pneumonia /US nʊˈmoʊnjə; GB njʊˈmoʊnjə/
"ps-" = /s/
psychiatry /saɪˈkaɪətɹi vagy sə̣ˈkaɪətɹi/
psychiatric /ˌsaɪkiˈætɹɪk/
psychology /US saɪˈkɑləʤi; GB saɪˈkɒləʤi/
psychological /US ˌsaɪkəˈlɑʤə̣kəl; GB ˌsaɪkəˈlɒʤɪkəl/
"-alk" = /ɔːk/ – [US ɔˑk ̚; GB σˑk ̚]
chalk /ʧɔːk/
stalk /stɔːk/
talk /tɔːk/
de: talc /tælk/
walk /wɔːk/
"-gn(e)" = /n/
champagne /ʃæmˈpeɪn/
design /də̣ˈzaɪn/
foreign /US ˈfɔːɹə̣n; GB ˈfɒɹɪn/
sign /saɪn/
de: signature /US ˈsɪgnə̣ʧəɹ; GB ˈsɪgnɪʧə/