Legutóbb ott hagytuk abba, hogy az angol hot szót lehet /hɒt/-nak átírni brit ki­ej­tés szerint. De mi van az amerikai kiejtés szerinti /hɑt/-tal? Valóban két kü­lön­bö­ző fonéma szerepel bennük? Lehet egy szónak egynél több fonémikus át­í­rá­sa?

A „hűtő” és a „hüttő” ugyanannak a szónak a kétféle kiejtése, és pont ugyanazt jelentik, így fonémikusan nincs, és nem is lehet köztük különbség: mindkettő /ˈhyːtøː/. Ha ugyanis lenne köztük eltérés és a „hüttő”-t */ˈhytːøː/-ként írnánk át, akkor a fonéma – jelentésmegkülönböztetést előíró – definíciója miatt nem je­lent­het­nék ugyanazt. Illetve jelenthetnék ugyanazt, de akkor már két külön szó­ról beszélnénk, mint pl. a fenn /fɛnː/ és a fönn /fønː/ esetében. Az persze valahol önkényes, hogy mit tekintünk külön szónak és mit csak kiejtés­vál­to­zat­nak, és mi az, amit jelölünk írásban és mi az, amit nem.

A jelentésmegkülönböztetés tehát – érthető módon – nyelvi szinten működik, nem a nyelvjárások szintjén vagy azok között, ebből kifolyólag a fonémikus át­írás sem az egyes dialektusok kiejtését adja meg, hanem egy olyan elméleti, el­vont fonémasorozatot, melyből le lehet vezetni az adott nyelv minden egyes nyelv­já­rá­sá­nak tényleges kiejtését. Feltéve, hogy ismerjük, hogy melyik nyelv­já­rás­ban melyik fonémát miként realizálják a beszélők – esetenként életkortól, tár­sa­dal­mi szinttől is függően.

Ennek ellenére pl. az angol pass szó kiejtésére kétféle fonémikus átírást szok­tak megadni: Amerikában /pæs/, másutt /pɑːs/. Pedig a pass épp olyan, mint a mi hűtő-nk: egy szó, többféle regionális kiejtés – de az angol, mint nyelv szint­jén a jelentésükben semmi különbség nincs: a /pæs/ nem jelent mást, mint a /pɑːs/. Fonológiailag tehát nem térnek el, következésképpen a fonémikus át­í­rá­suk sem lehetne különböző. Ehhez hasonlóan a /US bɪɹ/ is ugyanazt jelenti , mint a /GB bɪə/: mindkettő ugyanaz a beer szó.

Ezen a ponton azonban önkritikát kell gyakorolnom, hiszen itt a blogomon én is meg szoktam adni a szavak amerikai és a brit „fonémikus” átírását is, ami persze az előbbiek értelmében már nem minősül fonémikusnak, de még nem is fonetikus, ha­nem valami kettő közti keverék. Ebbe a kompromisszumba azért mentem bele (és feltehetően mások is azért mennek bele),  mert nyelvtanulás szempontjából elő­nyös, megszokott, közismert, és jobban rávilágít a különbségekre. A fonéma de­fi­ní­ció­já­val azonban nem egyeztethető össze.

Diafonémák

Azt már jól tudjuk, hogy egy fonémikus átírás kiejtésekor gyakorlatilag az egyes fonémákat egy adott nyelvjárás szerinti realizációikkal kell be­he­lyet­te­sí­te­nünk, így lesz pl. a bus /bʌs/ egy US nyelvjárásban [bʌs], egy GB-ben meg [bɐs]. A pass esetében is meg tudunk adni fonetikus átírásokat ([US pʰæs; GB pʰɑˑs]), de ha fonémikusan /æ/-vel írjuk, akkor a GB kiejtés nem lehetne [ɑː], mint ahogy a passive /ˈpæsɪv/ kiejtése US-ben és GB-ben is [ˈpʰæsɩv]. Ugyanakkor nem írhatjuk /ɑː/-val sem, mert abból meg US-ben nem lehetne [æ], pl. a massage /ɑː/-ja mindkettőben [ɑː] lesz.

Ezt a szembenállást diafonémák bevezetésével lehet feloldani. A diafonéma tu­laj­don­kép­pen egy matematikai értelemben vett változó (’placeholder’), ami va­la­mi­lyen fonéma helyett áll a fonémikus átírásban. Kiejtéskor tehát egy lépéssel töb­bet kell tennünk, mint a fenti bus esetében: először a diafonémát lecseréljük egy fonémára, majd azt behelyettesítjük annak az adott nyelvjárás szerinti tény­leges realizációjával. Hogy melyik fonémára cseréljük le a diafonémát, az szin­tén nyelvjárásfüggő.

A diafonémák jelölésére nincs egyezményes módszer – talán azért, mert a hasz­nos­sá­guk és használhatóságuk vitatott (sőt: még a diafonéma definíciója sem egységes). Én mindenesetre praktikusnak találom, mert sokat lehet vele spó­rol­ni, nem kell minduntalan feltüntetni két (vagy több) kiejtésváltozatot, és se­gít­sé­gé­vel a fonéma lényege, a jelentésmegkülönböztető mivolta sem csorbul.

A blogomon már többször említett Luciano Canepari például a fonéma alatti pont­tal jelöli a diafonémát, így pl. a pass esetében az /æ̣/ jelölést használja, ahol /æ̣/ = /US æ; GB ɑː/: /pæ̣s/ = /US pæs; GB pɑːs/.

Ez a jelölési mód már ismerős lehet a blogomról, hiszen gyakran használom az /ə̣/ dia­fonémát, melynek /US ə; GB ɪ/ felel meg, pl. a gifted szóban: /ˈgɪftə̣d/ = /US ˈgɪftəd; GB ˈgɪftɪd/.

Egy másik gyakori diafonéma az /ɒ̣/, mely /US ɔː; GB ɒ/ helyett áll az olyan sza­vak­ban, mint pl. a long: /lɒ̣ŋ/ = /US lɔːŋ; GB lɒŋ/.

Diafonéma persze mássalhangzó is lehet, így pl. az amerikai ill. brit angol közti egyik leglényegesebb eltérés, az r ejtése ill. nem ejtése is leírható az /ɹ̣/ dia­fo­né­má­val, melynek US-ben /ɹ/ felel meg, GB-ben viszont a zéró fonéma, azaz nem ejtik ki, pl. far /fɑːɹ̣/ = /US fɑːɹ; GB fɑː/, court /kɔːɹ̣t/ = /US kɔːɹt; GB kɔːt/; de: pl. a very átírása /ˈvɛɹi/, hiszen ebben az /ɹ/ hangot mindig min­de­nütt ki­ej­tik.

Ennek segítségével már a fent említett beer kettős átírása is felszámolható, de itt célszerűbb inkább egy diafonémakapcsolatot feltételezni: /əɹ̣/, mely­nek ti­pi­kus ki­ej­té­se US-ben csak egy szótagalkotó [ɹ̩] (ritkábban [əɹ]), míg GB-ben [ɐ], amennyi­ben beszédszünet előtt áll, így a beer esetében /bɪəɹ̣/ = [US bɪˑɹ̩; GB bɩˑɐ].

Most akkor mi van a hot-tal?

Térjünk vissza a poszt legelején felvetett kérdésre: két különböző fonéma szerepel az amerikai /hɑt/-ban és a brit /hɒt/-ban? A tömör válasz: nem. És még csak nem is diafonéma van benne, hiszen míg az ahelyett álló fonémák ön­ál­lóan is elő­for­dul­nak (/æ̣–æ–ɑː/: pass–passive–massage), addig a hot fo­né­má­ja esetén ilyen másik előfordulás nincs, mivel GB-ben nem létezik az /ɑ/, csak az /ɑː/. Arról van tehát szó, hogy egy fonéma re­a­li­zá­ci­ó­ja el­té­ré­se­ket mutat nyelv­já­rá­si szinten, amit a fonémikus átírásnak nem kell tük­röz­nie. Mint ahogy a bus /ʌ/ fonémája esetén sem tükrözi, hogy GB-ben (többek közt) [ɐ]-nak, US-ben meg [ʌ]-nak ejtik. Vagy ahogy a /ɹ/ jelölés sem árulkodik ar­ról, hogy az ame­ri­kai [ɹ] és a brit [ɻ] képzése alapvetően eltérő.

Valóban elegendő volna tehát a hot-ot /hɒt/-nak (vagy éppenséggel /hɑt/-nak) ír­ni, melyből levezethető minden nyelvjárásbéli kiejtése.

Ennek ellenére a blogomon továbbra is a megszokott módon fogom jelölni az amerikai és brit kiejtés közti eltéréseket, már csak azért is, mert a diafonémák al­só pontjainak megjelenése betűkészlettől és böngészőtől is függ, ráadásul el ké­ne várnom minden olvasómtól, hogy tisztában legyen a jelölésrendszeremmel. Ezt meg nem várhatom el.