Időről-időre felmerül a kérdés, hogy két hasonló beszédhang – pl. a fogmedernél képzett tap és flap – esetén szükség van-e a két hang eltérő megnevezésére és fonetikus jelölésére. Az ellenzők érvelése szerint nincs, mivel nincs olyan nyelv, amelyben a kérdéses két hang kontrasztos lenne egymással. Boncolgassuk egy kicsit ezt az érvet!
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a fonetika és a fonológia nem ugyanazt jelenti, hiszen már e blog hasábjain is olvashattunk a két terület különbségeiről. Akkor azonban nem került szóba a jelen bejegyzés apropójául szolgáló kontraszt: a kontraszt.
Kontrasztról tulajdonképpen csak a fonológiában, fonémákkal kapcsolatban van értelme beszélni, hiszen két hang akkor kontrasztos egymással, ha létezik két olyan eltérő jelentésű szó, melyek csak abban különböznek egymástól, hogy az egyikben az egyik, a másikban a másik hang szerepel, vagyis a két hang két külön fonémát realizál. Az angol sad /sæd/ ill. said /sɛd/ szavakat például csak a magánhangzójuk különbözteti meg, ezért az /æ/ és az /ɛ/ kontrasztosak egymással, így külön fonémák az angolban, ezért jelölésükre is eltérő karaktereket kell használni.
Ha azonban egy magyar szövegben hallanánk az említett két szónak megfelelő [sæˑd] ill. [sEˑd] kiejtést, minden bizonnyal a szed szavunkat értenénk alattuk, csak talán egy kicsit furcsállanánk a hangzását és talán betudnánk tájszólásnak. A magyarban tehát e két hang nem kontrasztos egymással, hiszen nem képesek a szavak jelentését befolyásolni: mindkettőt az /ɛ/ fonémánk ejtésváltozataként azonosítanánk.
Az artikulációs fonetikára áttérve azonban azt látjuk, hogy a beszédhangok szintjén nincs semmi jelentősége a kontrasztnak, mint leíró tulajdonságnak, hiszen minden beszédhang minden másik beszédhanggal eleve kontrasztos olyan értelemben, hogy eltérően képződnek. Más értelemben meg nem is lehet őket vizsgálni, hiszen a fonetika szintjén még nincsenek nyelvek (csak hangsorok), ezért aztán jelentés sincs, így jelentésmegkülönböztető tulajdonság sem lehet, vagyis az egyetlen, ami a kontraszt alapja lehet, az a hangok képzése, artikulációja. Mivel azonban nincs két egyforma beszédhang, így annak a vizsgálata is teljesen felesleges, hogy egy beszédhang kontrasztos-e más hangokkal vagy sem: erre kivétel nélkül minden esetben igen a válasz. Ha két beszédhangot valaki mégis egynek tekint, az kicsit olyan, mintha a tanító néni azt találná ki, hogy azért, hogy kevesebb nevet kelljen megtanulnia a tanév kezdetekor, az ujjlenyomatuk alapján csoportosítja a gyerekeket, majd az azonos ujjlenyomatúakat egy kalap alá veszi és egyazon embernek tekinti őket. Előre borítékolható, hogy minden egyes, azonos ujjlenyomatú csoportban pontosan egy gyerek fog végül árválkodni, így nem lesz kivel összeolvasztani őket…
Ezzel párhuzamba állítható a kiinduló kérdésben szereplő flap és tap is: e két, különböző „ujjlenyomatú” hangot sem lehet összevonni egy csoportba, hiszen ők nem ugyanazok a „gyerekek”. Nem illetheti szándékosan a tanító néni a Nagy Lackót és a rá egyébként valamelyest hasonlító Kiss Bencét is az előbbi nevével, de még csak nem is hívhatja a Bencét Lackónak és fordítva. Ők egymással nem helyettesíthetőek, nem felcserélhetőek. Nem mehet a tanító néni azért a Nagyékhoz családlátogatásra a kis Bencével kapcsolatban, mert ők közelebb laknak hozzá, vagy rokonszenvesebbek neki. Ez elvi szinten van kizárva. Ugyanebből kifolyólag a tap és a flap elnevezések ill. jelöléseik sem csereszabatosak egymással.
Az tehát igazából fel sem merülhetne, hogy a tap-et és a flap-et azonos módon jelöljük egy fonetikai átírásban. Ennél csak a kontraszt hiányára utaló indoklás érthetetlenebb: a kontrasztnak ugyanis, mint láttunk, fonetikai szinten nincs csoportosító, összehasonlítás alapját képző funkciója, ilyen tulajdonsággal csak fonológiai szinten, fonémákra vonatkoztatva bír. Vagyis aki ezt hangoztatja, tulajdonképpen egy fonetikai megkülönböztetés szükségtelenségére egy fonológiai érvet hoz, aminek az ég egy adta világon semmi értelme sincs, csak az látszik belőle, hogy az illető nincs tisztában az artikulációs fonetika és a fonológia közti különbséggel.
