Lehet olvasni itt-ott arról, hogy ha egy angol szó mássalhangzóra végződik, az azt követő pedig ma­gán­hang­zó­val kezdődik, akkor a mássalhangzó átkerül a kö­vet­ke­ző szótag elejére. Mostantól olvashatunk erről itt is… de kicsit másképp.

Az újraszótagolódás létező jelenség, remekül megfigyelhető pl. az újlatin nyel­vek­ben: a spanyolban, a franciában, vagy az olaszban. 

De az angolra ez nem jellemző! Ahogy ál­ta­lá­ban a germán nyelvekre sem.

A poszt itt akár véget is érhetne, de azért mégiscsak ássunk kicsit mélyebbre, és keressünk magyarázatot erre a mítoszra.

Amikor mégis lehet

Bár azt mondtam, az angolra nem jellemző az újraszótagolódás, de ez nem je­len­ti azt, hogy egyáltalán nem is fordul elő. Előfordulhat, de csak bizonyos ese­tek­ben.

Az egyik ilyen eset az, amikor egy szótagalkotó mássalhangzóból szimpla más­sal­hang­zó lesz egy magánhangzóval kezdődő szó(-tag) előtt:

• a couple of [US [ə ˈkʰʌp ləv̥, [ə ˈkʰʌpl̩ əv̥, [ə ˈkʰʌpɫ̩ əv̥; GB -ɐp-] /ə ˈkʌpl̩ əv/
• flatten out [ˌflæt̚ ˈnaΩt̚, ˌflætn̩ ˈaΩt̚] /ˌflætn̩ ˈaʊt/

Vagy rögzült kifejezésekben:

• Come on! [US kʰˈmɔːn, kʰəm ˈɔːn; GB kʰˈmɒˑn, kʰəm ˈɒˑn] /US kəm ˈɔːn; GB kəm ˈɒn/
• Of course! [US fkʰσˑɹs̨, əf ˈkʰσˑɹs̨; GB fkʰσˑs, əfˈkʰσˑs] /US əf ˈkɔːɹs; GB əf ˈkɔːs/
• at all (csak GB-ben) [US əɿ ˈɔːɫ; GB ə ˈtʰσːɫ] /ət ˈɔːl/

Mondat elején néhány funkciószónak (pl. egy segédigének) az eleje az utolsó hang­já­ig is lekophat, így a maradék „szóvégi” mássalhangzó a következő szóhoz csa­pód­hat, vagy akár szótagalkotó is lehet. Ez leggyakrabban az is, does, as, if ese­tén fordulhat elő, melyekből így csak [z] ill. [f] marad.

• Is it ready? [zɩt̚ ˈɹ̮Edi, ɩz ɩt̚ ˈɹ̮Edi] /ɪz ɪt ˈɹɛdi/
• Does it work? [US zɩt̚ ˈwɹ̩ˑk̚, dəz ɩt̚ ˈwɹ̩ˑk̚; GB zɩt̚ ˈwɜˑk̚, dəz ɩt̚ ˈwɜˑk̚] /US dəz ɪt ˈwɜːɹk; GB dəz ɪt ˈwɜːk/
• As a friend [zə ˈf̮ɹ̮End̥ ̚, əz ə ˈf̮ɹ̮End̥ ̚; GB -ɻ-] /əz ə ˈfɹɛnd/
• If only I knew [US ˈfσɷnli aɘ ˈnμˑu, ɩf ˈσɷnli aɘ ˈnμˑu, -ʊˑu; GB ˈfɜɷnli aɘ ˈnjμˑu, ɩf ˈɜɷnli aɘ ˈnjμˑu] /US ɪf ˈoʊnli aɪ ˈnʊu; GB ɪf ˈoʊnli aɪ ˈnjʊu/

Ez még váratlan szókezdő hangkapcsolatokat is létrehozhat:

• It's a boy! [tsə ˈbσˑɘ, sə ˈbσˑɘ, ɩts ə ˈbσˑɘ] /ɪts ə ˈbɔɪ/

Ezekben az esetekben tehát előfordulhat újraszótagolódás, de vajon miért ja­va­sol­ják a nyelvtanárok az általános használatát?

Honnan ered?

Van egy olyan helyzet, amikor a nyelvtanárok a tanuló saját anyanyelvének an­gol­tól még idegenebb vonását inkább a kevésbé zavaró újraszótagolással nyo­mat­ják el. Ez az eset pedig a magánhangzóval kezdődő szavak glottal stop-os kez­dé­se, ami például a németre jellemző, így számukra pl. az an ice (cream) kiejtése alap­ból [DE ʔən ˈʔaes]. Ehelyett inkább azt mondatják velük: [ə ˈnaɘs] – azaz a nice, pedig valójában [ən ˈaɘs] lenne.

Az angol anyanyelvűek ezzel szemben megkülönböztetik a két fenti kifejezést – bár az eltérés nem nagy. A szóvégi mássalhangzókat ugyanis valamivel rö­vi­deb­ben és kisebb erővel ejtik, mint a szó elején állókat. A fenti kivételektől el­te­kint­ve tehát nem jellemző az angolra a szóvégi hangok átcsoportosítása, így pl. a Jane ate an apple mondatot nem úgy ejtik, mintha *Jay nay ta napple len­ne.

Persze megtévesztő lehet, hogy ismerünk néhány, az idők során bi­zo­nyí­tot­tan újra­szó­ta­go­ló­dott szót, melyek azt a benyomás kelthetik, mintha ez ál­ta­lá­no­san része lenne az an­gol nyelvnek – ezzel szemben inkább csak elszigetelt ese­tek­ről van szó. Ilyen például az an adder, mely korábban – a latin natrix szóból szár­maz­va – a naddre volt.

Hasonlóan járt az another is, mely két szóként, an other-ként létezett ko­ráb­ban, de aztán összeforrt szóban és írásban is, így a /n/ szótagkezdővé vált: /US əˈnʌðəɹ; GB əˈnʌðə/. Az összetétel „a + nother”-kénti új­ra­ér­tel­me­zé­sé­vel szü­let­he­tett meg aztán az időn­ként önállóan is felbukkanó nother szó is, pl. It's a whole nother story.

Az egyik sok­szor hangoztatott, ám téves példa az an orange, melyről feltételezték, hogy az *a norange-ból alakult át, mondván az /n/ eti­mo­ló­giai­lag a ’narancs’ elején állt – ami egyéb­ként igaz is. Csakhogy az írásbeli újra­szó­ta­go­ló­dás már jóval az angol át­vé­tel előtt bekövetkezett, hiszen már a köz­vet­len átadó nyelvben, a franciában is une orange-t találunk. És valószínűleg már ab­ba is így, újraszótagolódva került át az olaszból…

Én tehát nem javaslom az újraszótagolást népszerűsítő angoltanárok ta­ná­csá­nak meg­fo­ga­dá­sát, már csak azért sem, mert – a zemberektől eltekintve – ilyen a ma­gyar­ban sincs, így fe­les­le­ges a nyelv­ta­nu­lá­sun­kat még ezzel is – fe­les­le­ge­sen – ter­hel­ni.