UPDATE (2010-02-07, 14.15): Átalakítottam az /ɹ/ előtti magánhangzók leírását (/ə, ɛ, ɪ, ʊ, aɪ, aʊ/ + /ɹ/), melyek nem külön fejezetben, hanem közvetlenül az adott hang után szerepelnek. (A fonetikus átírásokban szereplő [V] a szóban következő magán- vagy kettős­hangzót jelöli – a hangmintákban [i]-t.)

Az angol magánhangzók között vannak ún. tiszta magánhangzók, melyek ejtése során a nyelv végig egy bizonyos helyzetben van, és vannak kettős- ill. hármashangzók, melyek ejtése során a nyelv kettő ill. három magánhangzó helyzetét veszi fel egymás után. Fontos szem előtt tartanunk, hogy a kettős- és hármashangzók egyetlen szótagot alkotnak, ezért ügyelnünk kell arra, hogy csak az első hangjukat ejtsük erőteljesebben, a többit ne formáljuk meg önállóan. Kettőshangzó előfordul néhány (idegen eredetű) magyar szóban is, pl. a Kaukázus szavunk "au"-val jelölt két hangját eltérően ejtjük az aukció szavunk "au"-val jelölt kettőshangzójától.

A következőkben a két fő nyelvjáráscsalád (US és GB) jellemző beszédhangjait fogom ismertetni – a többi nyelvjárás (pl. ausztrál, dél-afrikai, stb.) jellemző jegyeire nem térek ki. Ebből adódóan a poszt megállapításai is csak az említett két nagy nyelvjáráscsaládra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy némely kijelentés esetleg nem helyt álló pl. az ausztrál angol vonatkozásában. Sőt, talán még a helyi US vagy GB dialektusok esetében sem, hiszen az alábbiakban a semleges (azaz helyi jellegzetességektől mentes), "szabványközeli"-nek tartott US és GB nyelvjárás beszédhangjai kerülnek terítékre.

A lentebb következő táblázatok első oszlopában a hivatalos IPA fonémajelölés látható, a második oszlopában pedig az allofónok ill. a ténylegesen kiejtett hangok szerepelnek ^canIPA jelöléssel, melyről korábban már esett szó, ezért itt csak a táblázatot ismétlem meg. Az IPA jelölések – mint látni fogjuk – arra jók, hogy fonémákat megkülönböztessenek egymástól, de arra nem, hogy a tényleges kiejtést tükrözzék. Használhatóságukat a magyar cs és s betűk viszonyához tudnám hasonlítani: noha a cs-ben is megjelenik az s betű, az mégsem az s hangot jelöli.

A helyzetet tovább bonyolítják az allofónok, melyeket – ha azokból egy fonémának több is létezik – a fonéma alsó indexébe rakott számmal jelzek.

Ez a poszt tehát csak az angol magánhangzókról szól, de így is elég terjedelmes, ezért a mássalhangzókat majd a következő posztban fogjuk megvizsgálni.

Tiszta magánhangzók — Monophthongs 

Amint egy korábbi posztban megbeszéltük, a magánhangzók képzés helye szerint elöl, középen, és hátul képzett csoportba sorolhatók. Lássuk őket.

Elöl képzett magánhangzók — Front Vowels

Hátul képzett magánhangzók — Back Vowels

Középen képzett magánhangzók — Central Vowels

Kettőshangzók — Diphthongs

Talán feltűnt, hogy a tiszta magánhangzók között nem szerepelt a feed és food szavakban használt "hosszú í" és "hosszú ú", mégpedig azért nem, mert az angolban – az őket gyakran tiszta magánhangzónak tekintő vélekedéssel szemben – mindketten kettőshangzók, további öt társukkal együtt.

Röviden ennyit az angol magánhangzókról, legközelebb a mássalhangzók következnek.