A fonetika – azaz a hangtan – a beszédhangok megformálásának módját írja le. Mivel ez a blog is a kiejtéssel foglalkozik, ezért mielőtt sorra vennénk a beszédhangokat, nem árt szert tennünk némi fonetikai háttérismeretre, meg kell ismerkednünk néhány fonetikai alapfogalommal (pl. fonémák, allofónok), jelölésrendszerekkel, valamint a magán- és mássalhagzók osztályozásával.
Fonémák és allofónok
Kezdjük a fonémával, mely a beszédhangok elemi egysége: szavakat, jelentéseket különböztethet meg egymástól, pl. a tör és tőr szavak három-három fonémából állnak, de a középsőben eltérnek – a magyarban tehát ugyanannak a beszédhangnak a hosszú és rövid változata két külön fonéma; a töm és tör szavak szintén három-három fonémából állnak, de az utolsóban térnek el. (Azokat a szavakat, amelyek csak egyetlen tulajdonságban (ez esetben: fonémában) térnek el egymástól, minimális pároknak nevezik.) A fonémikus átírásban fonémák szerepelnek, melyeket "per" jellel szokás körülvenni, pl.: /p/, /fut/.
Egy fonéma azonban nem feltétlenül csak egy bizonyos hangot jelölhet, mivel a tényleges kiejtését gyakran befolyásolja, hogy milyen más hang áll előtte és/vagy mögötte, azaz a fonetikus környezete. Egy fonéma különböző, hangkörnyezetétől függő tényleges kiejtéseit allofónoknak nevezik. Az allofónoknak nincsen jelentés-megkülönböztető szerepük, vagyis nincs két olyan szó, ami mást jelent attól függően, hogy melyik allofónnal ejtjük. A legtöbb nyelv rendelkezik allofónokkal, így a magyar és az angol is.
Nézzünk először körül a saját házunk tájékán. Vegyük például a nem és zeng szavainkat, melyek fonémikus átírása /nɛm/ illetve /zɛng/. Koncentráljunk az /n/ fonéma kiejtésére. Az /n/ kiejtésekor a nem szóban nyelvünk hegyét a felső fogmederhez érintjük, míg a zeng szóban hozzá sem érünk! Nem azt mondjuk, hogy zen-g. Valójában a nyelvünk hátát emeljük hátra a szájüregben – pont oda, ahol a kiejtésben soron következő /ɡ/ fonémát képezzük. Ezt nyilván azért tesszük, mert ez kényelmesebb és "simább", mintha először nyelvünkkel a szájüreg elején képeznénk az /n/ hangot, majd rögtön utána a szájüreg hátsó részére kéne rántanunk a nyelvünket. Próbáljuk csak meg kiejteni a láng és munka szavakat úgy, hogy az /n/ fonémát úgy ejtjük bennük, mint a nem szóban: lán-g, ill. mun-ka. Ez bizony bántja a fülünket, és pontosan ezért fontos, hogy a megfelelő allofónt használjuk. A magyarban tehát kétféleképp ejtjük ki az /n/ fonémát attól függően, hogy /g/ ill. /k/ előtt áll-e, vagy sem. A fonetikus átírásban – a fonémikussal szemben – a ténylegesen kiejtett allófónok szerepelnek szögletes zárójelek között: nem [nɛm] /nɛm/, zeng [zɛŋɡ] /zɛng/.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az /n/ fonémánknak van még két allofónja a magyarban: a /p, b/ előtt ejtett [m] – színpad [ˈsimpɒd] /ˈsinpɒd/; és az /f, v/ előtt ejtett [ɱ] – színfal [ˈsiɱfɒl] /ˈsinfɒl/. Érdekes, hogy ezek szerint míg az [m] és az [n] az /n/ allofónjai, addig az /m/ és az /n/ külön fonémák, hiszen a kén és a kém szavunk bizony nem ugyanazt jelentik, viszont a kénpor és a kémpor szavaink kiejtve ugyanúgy hangzanak: [ˈke:mpoɾ].
Azt azonban lényeges szem előtt tartanunk, hogy attól még, hogy egy nyelvben két hang egyazon fonéma két allofónja, egy másik nyelvben még lehetnek különön fonémák, azaz jelentés-megkülönböztető szerepük lehet. Ez igaz az előbb bemutatott magyar /n/ fonéma két allofónjára is ([n] és [ŋ]), melyek az angolban külön fonémák! (Az /m/ az angolban is külön fonéma, az [ɱ] azonban ott sem.) Például az angol pin és ping szavak három-három fonémából állnak, de az utolsóban eltérnek: /pɪn/ illetve /pɪŋ/. A magyarban a ping szó négy fonémából áll: [piŋɡ] /pinɡ/.
A szótárak általában az IPA (International Phonetic Association) jelölés-rendszerét használják. A kiejtéseket nem fonetikus, hanem fonémikus átírással adják meg, azaz csak a fonémákat tüntetik fel, a ténylegesen használt allofónokat nem, hiszen azok minden esetben kikövetkeztethetőek a hangkörnyezetből. (Ettől én sem fogok a blogomon eltérni, hacsak nem pont a használt allofónra akarom a figyelmet felhívni.) Több esetben is előfordul, hogy egy fonémát a hagyományok miatt más IPA karakterrel jelölnek, mint kellene, a fonetikus átírás azonban minden esetben a ténylegesen kiejtett hangokat jelöli, ezért aztán időnként a fonetikus és a fonémikus átírások elsőre ellentmondásosnak tűnhetnek.
A magánhangzók képzése
A magánhangzók kiejtésénél a nyelv hátának a helyzete a legfontosabb: a nyelv mozoghat vízszintesen előre és hátra, így vannak elöl (front) és hátul (back) képzett hangok (a magyarban ezeket némileg megtévesztően magas és mély hangoknak nevezik); és ezzel egy időben mozoghat függőlegesen is, mely általában az egész állkapocs mozdulásával jár együtt, így ez alapján a mozgás alapján léteznek nyílt (open) és zárt (close) hangok. Így minden magánhangzót meg lehet határozni a nyelv függőleges és vízszintes helyzetének, továbbá az ajakkerekítés meglétének (rounded) vagy hiányának (unrounded) megadásával.
A nyelv mozgásának nyilván vannak fizikai akadályai, a szélső pozíciók között azonban gyakorlatilag szabadon vehet fel bármilyen helyzetet. Ebben minden fonetikát leíró jelrendszer megegyezik, a különbségek abból erednek, hogy a nyelv szélső állásai között hány fokozatot különböztetnek meg. Az IPA az elöl és hátul képzett magánhangzók között csupán egyet, a centrálist tartja számon, míg a zárt és a nyílt hangok között kettőt (középzárt ill. középnyílt), melyeket egymástól egyenlő távolságra helyez el. Mivel azonban a nyelv fokozatmentesen pozícionálható a szájüregben, ezért teljesen pontos leírást nem lehet készíteni, de ez nem is szükséges, mert a nagyon kis eltérések úgysem érzékelhetőek. Az viszont megállapítható, hogy az IPA által használt összesen három vízszintes és négy függőleges fokozat kevés (3×4 ajakkerekítéses és -széthúzásos, meg még néhány "fokozaton kívüli" hang), mivel a fokozatok közé pozícionált nyelvvel ejtett hangok még hallhatóan eltérnek a "szomszédos" hangjaiktól, de ezeket az IPA egy kalap alá veszi és azonos karakterrel jelöli, így elfedi az eltéréseket.
Az IPA jelölések tehát sok esetben nem pontosak, csak hozzávetőlegesen adják meg a hangok képzésének helyét. Sőt, néhány hang kifejezetten rossz helyen tűnik fel benne! A hangok képzési helyét egy olyan trapézban szokták jelölni, amely a szájüreget bal oldalról nézve jeleníti meg. Mint látszik az alábbi ábrán, nem mindegyik beszédhang kerül az IPA által meghatározott rácspontokra a fokozatok alacsony száma miatt.
Az arany középút a pontosabb jelölés esetében az lehet, ha növeljük a fokozatok számát, de nem annyira, hogy már ne lehessen őket megkülönböztetni, így Luciano Canepari az általa canIPA-nak nevezett jelölésrendszerben öt vízszintes és hat függőleges fokozatot különböztet meg (5×6), és ezek majdnem mindegyikéből létezik ajakkerekítéses és ajakszéthúzásos is. Így összességében 52 magánhangzót lehet megkülönböztetni a canIPA-ban, szemben az IPA 28-ával. (A fenti és az alábbi kép is Luciano Canepari munkájából származik, ezért angol nyelvűek.) Az alábbi kép mutatja a canIPA magánhangzó-rendszerét, melyen a szájüreget szintén bal oldalról látjuk. A zárójeles hangok egyik ismert nyelvben sem szerepelnek. Az oszlopok 0–9-ig vannak számozva, a sorok A–F-ig, így pl. a 2F hivatkozással utalhatunk a magyar á hangra (/a/).
Ha összevetjük a trapézt a rombuszokkal, elég sok eltérést vehetünk észre. Hasonlítsuk össze pl. az /a/ és /æ/ hangok elhelyezkedését, melyek elvileg ugyanazokat a beszédhangokat jelölik mindkét rendszerben.
Mivel az IPA a legelterjedtebb jelölésrendszer (és a betűkészletek is csak azt támogatják), ezért a blogomon én is arra fogok támaszkodni, de többször fogok utalni a fenti canIPA táblázatra is, mivel az a hangokat és azok helyét lényegesen pontosabban adja meg. Ha a canIPA jelöléseit használom, azt kapcsos zárójelekkel fogom jelölni, pl. mass {mæs}.
UPDATE: A háromféle átírás már túlságosan zavaró lett volna, ezért inkább csak kettőt fogok használni: a fonémikus átirásban az IPA jelölésekre fogok támaszkodni, a fonetikusban pedig a canIPA jelölésére.
A mássalhangzók osztályozása
Csak hogy teljes legyen a kép, röviden osztályozzuk a mássalhangzókat is. Háromféleképpen csoportosíthatjuk őket: még pedig zöngésség, képzés helye, és képzés módja szerint.
Zöngésség szerint léteznek zöngés és zöngétlen mássalhangzók:
- zöngés – a hangszálak rezegnek ejtése közben, pl. /b, d, z/
- zöngétlen – a hangszálak nem rezegnek ejtése közben, pl. /p, t, s/
A képzés helye szerint az alábbi – számunkra fontos – csoportok léteznek:
- bilabiális (ajakhang – a két ajakkal képzett), pl. /p, b/
- dentális (foghang – a fogak közreműködésével képzett), pl. a spanyol t /t̪/
- labio-dentális (az alsó ajak és a felső fogak vesznek részt a képzésében), pl. /f, v/
- alveoláris (a felső fogmedernél képzett), pl. a magyar vagy angol /t, d/
- posztalveoláris (a felső fogmeder mögött képzett), pl. a magyar s ill. zs hangok /ʃ, ʒ/
- palatális (a szájpadlásnál képzett), pl. a magyar ny hang: /ɲ/
- veláris (ínyhang – a lágyszájpadlásnál, más néven ínyvitorlánál képzett), pl. /k, g/
- uvuláris (a nyelvcsapnál, azaz a szájpadlás hátsó részén lecsüngő kis zsákocskánál képzett), pl. a német vagy francia r: /ʁ/
- glottális (a hangrésnél, azaz a hangszálak között képzett), pl. /h/.
A képzés módja szerint pedig az alábbi – számunkra fontos – csoportok léteznek:
- nazális (orrhang – a levegő az orrüregen keresztül távozik), pl. /m, n/
- plozíva (zárhang – a levegő kiáramlását elzárja valamilyen akadály, majd az hirtelen felpattanva elhárul), pl. /p, t, g/
- frikatíva (réshang – a levegő egy szűk résen keresztülpréselődve surlódó hangot hoz létre), pl. /f, s/
- affrikáta (zár-réshang – a levegő egy szűk résen préselődik keresztül egy akadály feloldása után ), pl: a magyar cs /ʧ/
- approximáns (a levegő egy a frikatívákénál nagyobb résen halad keresztül, így kisebb hallható súrlódást okoz), pl. /j/
- trill (pergőhang – gyorsan vibráló hang), pl. a spanyol vagy a magyar pergetett r /r/
- tap és flap (érintő- és csapó-(legyintő-)hang – a zárhanghoz hasonló, de rövidebb, lágyabb), pl. a spanyol/magyar nem pergetett r /ɾ/
- laterális approximáns (a levegő a nyelv két oldalán approximánsként távozik, a nyelv közepe érintkezik valamivel), pl. /l/.
(Az oldalon előforduló IPA karakterek megjelenéséről várom a visszajelzéseket, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinél jól jelennek meg, főleg Windows-tól eltérő operációs rendszeren.)