Sokan sokfelé hangoztatják, hogy mi, magyarok milyen hátul kullogunk az idegen­nyelv-tudási rangsorban – sajnos teljes joggal. De valahogy mégsem történik semmi, legalábbis semmi látványos vagy mérhető: európai viszonylatban még mindig nagyon kevesen beszélnek Magyarországon valamilyen idegen nyelvet, pláne nem többet, és még azok is, akik beszélnek, többnyire meglehetősen alacsony szinten állnak. Nagyjából úgy beszélünk idegen nyelven, mint Fekete Pákó magyarul ("ád ide á didi, á didi ád ide"). Ez a blog annak szól, aki szeretne valamit tenni azért, hogy beszéde ne feketepákósan hangozzon, amikor idegen nyelven beszél.

A legnépszerűbb és egyben legcélszerűbben megtanulandó idegen nyelv mifelénk az elég sajátos helyzetben lévő angol: a nyelvtana viszonylag könnyű (egy egyszerű kijelentő mondatot hamar össze lehet rakni), emellett ömlik ránk a TV-ből, rádióból, internetről is, ami megkönnyíti a szótanulást. Ugyanakkor a kiejtésével sok tanulónak okoz fejtörést: nemcsak az egyes beszédhangok helyes megformálásával, hanem a helyesírás és kiejtés közötti összefüggések felismerésével és azok kivételeinek megjegyzésével is. Emiatt elsősorban az angol nyelv kiejtésével fog foglalkozni ez a blog, de emellett szó esik majd más idegen nyelvekről is, illetve idegen nyelvek tanításáról/tanulásáról általában.

Érdekes, hogy noha élő, beszélt nyelveket tanulunk (a latintól eltekintve), éppen a beszéd alapját jelentő kiejtés elsajátítására helyezik a tanárok és a diákok a legkisebb hangsúlyt, mintha az valami rémséges fenevad lenne, a mumus a spájzban, amiről jobb tudomást sem venni. Sok tanár maga sincs tisztában a helyes kiejtéssel, így nyilván csak a helytelen tudását tudja átadni a diákjainak, azt meg kár… A tanítás gyakran csak a nyelvtanra és szókincs­gyarapításra szorítkozik. Pedig hibás nyelvtannal (pl. az ige­ragozás mellőzésével) még meg tudjuk magunkat értetni; ha egy szót nem ismerünk, azt is körbe tudjuk írni (pl. konyha = a helyiség, ahol főzni szoktunk). Ott vannak például azok a használati útmutatók, melyeket valami távol-keleti nyelvről fordított magyarra egy fordítógép (ha meg egy fordító, annál rosszabb): rendszerint megmosolyogjuk, de megértjük a leírtakat, pedig sem a nyelvtan, sem a szavak nem stimmelnek bennük. Persze helyzeti előnyben vagyunk: kezünkben van az írott szöveg. Ha ugyanezt a szöveget nem látnánk, csak felolvasná az eredeti szöveg írója, biztos vagyok benne, hogy sokkal nehezebb dolgunk lenne a megértésével. Ezen alapul például az egyik reggeli rádióműsor "Tucc Hunul?" című játéka is.

Tehát ha rosszul ejtjük a szavakat, akkor még hibátlan nyelvtan és szóhasználat mellett sem biztos, hogy meg fognak minket érteni, vagy ami még rosszabb: félreértenek. Akkor inkább egyáltalán ne értsenek meg (mert ez esetben legalább vissza fognak kérdezni), mint hogy azt higgyék ők is meg mi is, hogy megértették, mit akartunk mondani, pedig nem is.

Miért utazott Eston Kácser Ilinojszból Konektikátba egy Herli Déviddzonon?

Ezt a kérdést bármelyik bulvárműsorban hallhattuk volna kvízkérdésként így, ebben a formában, tele ordító kiejtési hibákkal. Éppen ezért arra szeretném ezt a blogot használni, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy mi a sokak által magyarosan, azaz rosszul ejtett szavak helyes kiejtése. Sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan, amikor úgy gondolják, hogy pl. angolul társalognak, valójában továbbra is magyarul beszélnek, csak épp angol szavakat használnak: "Disz iz dö bigining of ö bjutiful frencsip".

Hoztak (de lehet, hogy csak szerettek volna hozni) törvényt a magyar nyelv védelmére, olyan ellenben nincs (és valószínűleg nincs is rá szükség), amely az idegen nyelveket védené meg attól, hogy a magyar nehogy maga alá gyűrje őket kiejtésileg. De hogy azért mégse magyarosítsunk el minden idegen nyelvet, létrehoztam ezt a blogot, melynek ezért lett a neve IdegenNyelvŐr – Védjük meg az idegen nyelveket a magyartól! (Azon egyébként sokat törtem a fejem, hogy ebbe a névbe kell-e kötőjel vagy szóköz, és ha igen, hová. Végül ezt a megoldást választottam, gondoltam: ha valaki szerint mégsem jó, majd azt mondom, ez a "dizájn" része.)

Visszatérve a kiejtésre, az idegen nyelv tanulását igenis azzal kell kezdeni, hogy megismerjük és elsajátítjuk az adott nyelv hangkészletét (azaz beszédhangjait), majd megpróbáljuk azt "betölteni", amikor azon a nyelven beszélünk, a magyart pedig arra az időre félreállítani. Ez kétségtelenül nem egyszerű feladat kezdetben, de sokkal nehezebb később átszokni a szavak helytelenül berögzült kiejtéséről a helyesre.

A szavak kiejtésének leírásához azonban elkerülhetetlen a beszédhangokat azonosító fonetikus jelek megismerése, melyre szintén sort fogok keríteni ezen a blogon.

A beszédértés javítása

Az idegen nyelvet tanulóknak, és így ennek a blognak sem lehet célja a magyar akcentustól mentes kiejtés elérése, mert az a kisgyermekkorból kinőve szinte már lehetetlen. Az viszont fontos, hogy törekedjünk a minél pontosabb, az adott nyelvi szabványt minél jobban megközelítő kiejtésre, mivel a szövegértés és a beszéd között – nagyon úgy tűnik – összefüggés van: minél inkább egyezik a kiejtésünk (akcentusunk) a hallott szövegével, annál könnyebben fogjuk megérteni, mivel agyunk annál könnyebben ismeri fel az egyes szavakat. Persze az is jól érthet az adott nyelven, akinek csapnivaló egyébként a kiejtése, csak épp szellemileg sokkal jobban elfárad tőle.

Minden nyelv esetén, de főként világnyelvek esetén hasznos megismerkedni nagyvonalakban a főbb nyelvjárások kiejtési jellemzőivel, mert ha ezek az eltérések tudatosulnak bennünk, megint csak tettünk egy jókora lépést a könnyebb beszédértés felé. Erről is lesz majd szó ezen a blogon.

Mindezek mellett persze várom majd a hozzászólásaitokat is a posztokhoz. Ha javaslataitok,  kérdéseitek vannak (főleg kiejtéssel kapcsolatban), azokat is szívesen veszem, és igyekszem őket megválaszolni.