Az angol és a magyar lényeges különbségei közé tartozik az eltérő hangsúlyozás és hanglejtés, ezért most merüljünk bele ebbe a témába egy kicsit.
A hangsúlyon belül fontos különbséget tenni a szóhangsúly és a mondathangsúly között: a szóhangsúly a szavaknak az a szótagja, amelyet a legnagyobb erővel (és rendszerint hangosabban is) ejtünk – ezt főhangsúlynak is nevezzük. Három vagy több szótagos angol szavakban gyakran jelenik meg mellékhangsúlyos szótag is, mely kiejtésének erőssége kisebb, mint a főhangsúlyé. Még hosszabb szavakban előfordulhatnak további mellékhangsúlyos szótagok is. A szó hangsúlyos szótagjait rendszerint legalább egy hangsúlytalan szótag választja el egymástól.
A hangsúlyos szótagok az angolban és a magyarban sem szabadon választhatóak: egy adott szónak egy adott szótagján van a főhangsúly és adott szótagokon vannak a mellékhangsúlyok – ezt a kiejelentést a későbbiekben még árnyalni fogjuk.
Egy mondat minden szavának megvan tehát a hangsúlyos szótagja, melyet az egyes szavakon belül a legerősebben ejtünk, de ez az erősség nem azonos minden szóban: a mondat a közlés szempontjából legfontosabb szavát (vagy csak annak hangsúlyos szótagját) még erősebben ejtjük, mint a többi szót. Ez a mondathangsúly, mely hasonlóan működik az angolban is, mint a magyarban.
A hangsúly nem összetévesztendő a hanglejtéssel: míg az előbbi egy-egy szótag kiejtésének erősségére vonatkozik, az utóbbi teljes szavak vagy mondatok szótagjainak egymáshoz viszonyított hangmagasság-változásaira. Tehát amit a mondat végén le szoktunk vinni, az szigorúan véve nem a hangsúly, még ha általában azt is mondjuk, hiszen nem a hangerőt csökkentjük, hanem a hangmagasságot.
Vannak olyan nyelvek (pl. a kínai), melyekben az egyes szavak eltérő hanglejtésének (tónusának: pl. ereszkedő, emelkedő) jelentés-megkülönböztető szerepe van – az angol és a magyar nem ilyen, ezért a szavak tónusával most nem foglalkozunk.
A mondat hanglejtése (intonációja), ha nem is megváltoztatja, de mindenképpen árnyalja a mondat jelentését, viszont ez nyelvenként eltérő lehet, és a magyar és az angol el is térnek egymástól. Míg az angolban a különböző mondatfajtáknak a nyelvtani szerkezete is rendszerint eltér, addig a magyarban ugyanaz a mondat eltérő intonációval kifejezhet kijelentést, kérdést, felkiáltást, kételyt, gúnyt, meglepődést és még sok minden mást is (persze van ilyen az angolban is, mint majd később látni fogjuk). Pl.:
- Nyertél a lottón. [Emlékszem, húsz éve abból vetted a szobabútort.]
- Nyertél a lottón? [Megnézted már a számokat?]
- Nyertél a lottón? [Komolyan? És ezt csak így mondod?]
- Nyertél a lottón? [Ja persze, ezt nem veszem be.]
- Nyertél a lottón! [Most néztem meg a számokat! Mind az öt egyezik!]
Az angol és a magyar tehát eltérő szóhangsúlyt és intonációt használnak, és mivel ezek adják a nyelvek sajátos hangzását és ritmusát, meg kell néznünk az eltéréseiket közelebbről is.
A szóhangsúly
A magyarban a szóhangsúly viszonylag egyszerű kérdés: mindig a szavak első szótagjára esik a hangsúly, hacsak nem valamelyik másik szótag (morféma, azaz önálló jelentéssel bíró rész) jelentőségét szereténk kiemelni, pl. (a nagybetűs rész a hangsúlyos szótag):
- MEGnézhették volna [de nem tették – semleges]
- megNÉZhették volna [de csak meghallgatták]
- megnézHETték volna [de nem engedték nekik]
- megnézhetTÉK volna [én viszont nem]
Mivel az angol alapvetően nem toldalékoló (agglutináló) nyelv, ezért az előbbi magyar példák morfémáit külön szavakkal fejezik ki, így ha azokat szeretnék kidomborítani, akkor ők a mondathangsúlyt tolják a megfelelő szóra:
- they could have watched it [but they didn't – semleges]
- they could have WATCHED it [but they only listened to it]
- they COULD have watched it [if they had been allowed to]
- THEY could have watched it [but I couldn't]
Persze ahogy a magyarban, úgy az angolban is van mód kifejezni a fenti példákat eltérő nyelvtani szerkezetekkel, pl. az utolsókat így is mondhatnánk: lehetőségük NEKIK lett volna megnézni [nem nekem], ill. it's THEM who could have watched it [not me]. Ebben az esetben mindkét nyelv a mondathangsúllyal éri el a kívánt célt.
De visszatérve a szóhangsúlyhoz, az angolban a főhangsúlyos szótag nem csak az első lehet, hanem bármelyik. Ennek pedig nem csak a szótag kiejtésének erősségére van hatása: a szótag magánhangzójának kiejtését nagyban befolyásolja, hogy a szótag hangsúlyos (akár fő-, akár mellék-) vagy hangsúlytalan-e, mivel legtöbbször a hangsúlytalan magánhangzók elvesztik eredeti hangértéküket, és /ə/-vé vagy /ɪ/-vé sorvadnak. Pl.: about /əˈbaʊt/, examine /ɪgˈzæmə̣n/. Összességében tehát négyféle hangsúlytípust különböztethetünk meg az angolban (erősség szerint csökkenő sorrendben, az /æ/ fonémán szemléltetve):
- főhangsúlyos (stressed, pl. activate /ˈæktə̣ˌveɪt/)
- mellékhangsúlyos (half-stressed, pl. activation /ˌæktə̣ˈveɪʃən/)
- nem sorvadt hangsúlytalan (zéró hangsúlyos, unstressed, pl. accept /ækˈsɛpt/)
- sorvadt hangsúlytalan (reduced, pl. geography /US ʤiˈɑgɹəfi; GB ʤiˈɒgɹəfi/).
Arra a kérdésre, hogy miért is kerítek ekkora feneket ennek a hangsúlyozós dolognak, az a válasz adható, hogy azért, mert időnként jelentés-megkülönböztető szerepe lehet, de ami még sokkal fontosabb: ez adja meg az angol nyelv ritmusát. Az angolban ugyanis a hangsúlyos szótagok nagyjából ugyanakkora időközönként követik egymást, és ezt az időtartamot változó számú hangsúlytalan szótag tölti ki. Például a következő mondatban a kivastagítások jelzik az egymástól azonos időbeli távolságra lévő hangsúlyos szótagokat:
I don't believe what you told me /aɪ ˈdoʊn bə̣ˈlɪiv wɑt jʊu ˈtoʊld mi/.
A szótagok hangsúlyozottsága hozzátartozik a szóhoz: ha egy másik szótagra tesszük a hangsúlyt, egyből megváltozik a szó hangzása. Nézzük egy példát arra, hogyan hangzik egy hosszabb magyar szó, az elnéptelenedik, ha más-más szótagjára helyezzük a hangsúlyt:
- ELnéptelenedik /ˈɛlneːptɛlɛnɛdik/
- elNÉPtelenedik /ɛlˈneːptɛlɛnɛdik/
- elnépTElenedik /ɛlneːpˈtɛlɛnɛdik/
- elnépteLEnedik /ɛlneːptɛˈlɛnɛdik/
- elnépteleNEdik /ɛlneːptɛlɛˈnɛdik/
- elnépteleneDIK /ɛlneːptɛlɛnɛˈdik/
Azt hiszem, elég egyértelmű, hogy az első kivételével mindegyik kissé magyartalanul hangzik (és még csak nincs is a szótagoknak önálló jelentésük a korábbi "megnézhették volna" szósorral szemben), és úgyanígy furcsán hangzanak az angol szavak is, ha nem a megfelelő szótagot hangsúlyozzuk. De ezen a pusztán "esztétikai" hibán túl bizony egy rossz helyre tett hangúly megnehezítheti a szó felismerését is. Az előbbi magyar szónál maradva, ha azt halljuk, elnépteLEnedik, agyunk a magyar kiejtés szabályai szerint a hangsúlyos szótagnál a követkető szó kezdetét tételezheti fel, ezért először az addig tartó szót próbálja értelmezni: "elnépte". Hát ez mi? Ilyet agyunk nem ismer, nekiáll hát hasonló hangzású szavak után kutatni. Talán inkább "ellépte" volt? Vagy "eltépte"? Talán. De inkább továbbmegy a következő szóra (vagy amit annak vél), hátha abból (vagy a szövegkörnyezetből, ha van) vissza tud következtetni az előzőre: "lenedik". Hát, ez így kapásból semmilyen ismert szóra nem hasonlít, talán csak egy fosztóképzőre. Az lenne? Végül is, az előző szót sem sikerült tökéletesen beazonosítani, talán összetartoznak: elnépte+lenedik – elnéptelenedik! Bingó!
Na, valahogy ezt az utat járhatja be agyunk, miután "első hallásra" nem ismeri fel az idegenszerűen hangsúlyozott szót, csak ez nyilván sokkal több munkával jár, így előbb elfárad, kimerül. Ez persze más nyelveken is hasonlóan zajlik, és éppen ezért fontos, hogy – a beszédhangok pontos kiejtése mellett – a szavak helyes hangsúlyozására is törekedjünk, hogy a hallgatóságunk szövegértését – és ezzel a kommunikáció sikeres megvalósulását – elősegítsük.
Bár korábban azt állítottam, hogy a szavak hangsúlyos szótagja rögzített, de ez azért nem teljesen igaz: léteznek olyan szavak, melyeknek többféle hangsúlyozása is használatos, pl. adult /əˈdʌlt/ ill. /ˈæˌdʌlt/, detail /də̣ˈteɪl/ ill. /ˈdɪiˌteɪl/.
Olyan szavak is vannak, melyek több szófajba is tartoznak, a hangsúlyozásuk pedig attól függ, hogy épp milyen szófajúként szerepelnek a mondatban. Az ilyen szavak névszóként (azaz fő- és melléknévként) többnyire az első szótagjukon hordják a főhangsúlyt, igeként azonban a másodikon. Pl.: refuse /ˈɹɛfjʊus/ ill. /ɹə̣ˈfjʊuz/, present /ˈpɹɛzn̩t/ ill. /pɹə̣ˈzɛnt/.
Sőt, olyan szavakkal is találkozhatunk, melyek igeként a névszó főhangsúlyának megtartása mellett még egy mellékhangsúlyos (vagy nem sorvadt hangsúlytalan) szótaggal is rendelkeznek: separate /ˈsɛpəɹət vagy ˈsɛpɹət/, ill. /ˈsɛpəɹeɪt, ritkábban ˈsɛpɹeɪt/, pl.: They have separate rooms, ill. Don't separate them.
A funkciószavak (pl. elöljárók, kötőszavak, névelők, névmások, segédigék) azonban rendszerint sorvadt hangot tartalmaznak, de erről egy külön poszt szól majd.
A képzők hatása
Míg ha a magyarban az alapszóhoz képzőt illesztünk, az alapszó kiejtése alapjában véve nem változik meg (a kéz-kezes típusú rövidüléstől eltekintve), addig az angolban ez nem feltétlenül van így. Bizonyos képzők a hangsúlyozás szempontjából változatlanul hagyják a szót, mások viszont elmozdítják az alapszó főhangsúlyát (mellyel rendszerint együttjár a magánhangzók kiejtésének megváltozása is), és esetleg még mellékhangsúly vagy zéró hangúly is megjelenik a képzett szóban. Lássunk néhány gyakori képzőt mindkét csoportból.
Képzők, melyek változatlanul hagyják az alapszó hangsúlyozását: -able, -hood, -er, -ing, -ism, -ist, -ly, -ment, -ness, -ship:
- accept /ækˈsɛpt/ – acceptable /ækˈsɛptəbl̩/
- brother /US ˈbɹʌðəɹ; GB ˈbɹʌðə/ – brotherhood /US ˈbɹʌðəɹˌhʊd; GB ˈbɹʌðəˌhʊd/
- geography /US ʤiˈɑgɹəfi; GB ʤiˈɒgɹəfi/ – geographer /US ʤiˈɑgɹəfəɹ; GB ʤiˈɒgɹəfə/
- promise /US ˈpɹɑməs; GB ˈprɒmɪs/ – promising /US ˈpɹɑməsɪŋ; GB ˈprɒmɪsɪŋ/
- Darwin /US ˈdɑːɹwən; GB ˈdɑːwɪn/ – Darwinism /US ˈdɑːɹwəˌnɪzəm; GB ˈdɑːwɪˌnɪzəm/
- happy /ˈhæpi/ – happily /ˈhæpəli/
- psychology /US saɪˈkɑləʤi; GB saɪˈkɒləʤi/ – psychologist /US saɪˈkɑləʤɪst; GB saɪˈkɒləʤɪst/
- meteorology /US ˌmɪitiəˈɹɑləʤi; GB ˌmɪitiəˈɹɒləʤi/ – meteorolgist /US ˌmɪitiəˈɹɑləʤɪst; GB ˌmɪitiəˈɹɒləʤɪst/
- develop /dɪˈvɛləp/ – development /dɪˈvɛləpmənt/
- silly /ˈsɪli/ – silliness /ˈsɪlinəs/
- partner /US ˈpɑːɹtnəɹ; GB ˈpɑːtnə/ – partnership /US ˈpɑːɹtnəɹˌʃɪp; GB ˈpɑːtnəˌʃɪp/
Képzők, melyek rendszerint megváltoztatják az alapszó hangsúlyozását, melynek következtében a főhangsúly a képző előtti (az -al esetében a kettővel azelőtti) szótagra kerül: -al, -ic, -ian, -ion, -ity:
- politic /US ˈpɑlə̣tɪk; GB ˈpɒlɪtɪk/ – political /pəˈlɪtɪkl̩/ – politician /US ˌpɑlə̣ˈtɪʃən; GB ˌpɒlɪˈtɪʃən/
- allergy /US ˈæləɹʤi; GB ˈæləʤi/ – allergic /US əˈlɜːɹʤɪk; GB əˈlɜːʤɪk/
- geography /US ʤiˈɑgɹəfi; GB ʤiˈɒgɹəfi/ – geographic /ʤiəˈgɹæfɪk/
- history /ˈhɪstəɹi/ – historic /US hɪˈstɔːɹɪk; GB hɪˈstɒɹɪk/
- meteorology /US ˌmɪitiəˈɹɑləʤi; GB ˌmɪitiəˈɹɒləʤi/ – meteorologic /US ˌmɪitiəɹəˈlɑʤɪk; GB ˌmɪitiəɹəˈlɒʤɪk/
- ocean /ˈoʊʃən/ – oceanic /ˌoʊʃiˈænɪk/
- activate /ˈæktə̣ˌveɪt/ – activation /ˌæktə̣ˈveɪʃən/
- combine /kəmˈbaɪn/ – combination /US ˌkɑmbə̣ˈneɪʃən; GB ˌkɒmbɪˈneɪʃən/
- recognize /ˈɹɛkəgˌnaɪz/ – recognition /ˌɹɛkəgˈnɪʃən/
- musical /ˈmjʊuzɪkl̩/ – musicality /ˌmjʊuzɪˈkæləti/
A mondat hanglejtése
Az intonáció tulajdonképpen a mondat dallamát jelenti, akár le is lehetne kottázni. Lássuk, milyen hanglejtés jellemzi az angol kijelentő, kérdő, és felszólító mondatot.
A kijelentő mondat hanglejtése
A magyarhoz hasonlóan ereszkedő hanglejtése van az angol kijelentő mondatnak is: a mondat legfontosabb szavától (fókuszától) kezdve folyamatosan ereszkedik a mondat végéig. Pl.: I live in Vienna /aɪ ˈlɪv ɪn viˈɛnə/.
A kiegészítendő kérdés hanglejtése
Ez a fajta kérdés mindig tartalmaz kérdőszót is (– Mikor indul a busz? – Délben.), a hanglejtése a magyarban és az angolban is ereszkedő, akárcsak a kijelentő mondaté. Pl.: Who are you waiting for? /US ˈhʊu əɹ jʊu ˈweɪtɪŋ ˌfɔːɹ; GB ˈhʊu ə jʊu ˈweɪtɪŋ ˌfɔː/
Az eldöntendő kérdés hanglejtése
Az ilyen típusú kérdésben nincs kérdőszó, így az erre adott válasz rendszerint tartalmazza az igen, nem, de, talán szavak egyikét, vagy valami hasonlót, vagy kitérő választ (– Megették az ebédet? – Igen/Nem/Lehet/Mittudomén/Őket kérdezd!). Az angol és a magyar hanglejtés ebben az esetben jelentősen eltér: a magyar az utolsó előtti szótagnál felviszi a hangot, majd az utolsón leejti, az angol viszont folyamatosan emelkedő dallamot használ. Pl.: Are you waiting for him? /US ˈɑːɹ jʊu ˌweɪtɪŋ fɔːɹ ˈhɪm; GB ˈɑː jʊu ˌweɪtɪŋ fɔː ˈhɪm/; Do you live in Vienna? /ˈdʊu jʊu ˌlɪv ɪn viˈɛnə/.
Az eldöntendő kérdés végén tehát felvisszük a hangot, de ha a kérdéshez hozzáfűzünk még egy tagmondatot, akkor annak is emelkedő lesz a dallama, amely így a magyar fül számára szokatlanul hosszú ideig járhat viszonylag magasan. Pl: Could you tell me anything I don't know yet? /ˌkʊd jʊu ˈtɛl mi ˈɛniθɪŋ aɪ ˈdoʊn ˈnoʊ jɛt/.
A visszakérdezés hanglejtése
Visszakérdezéskor a mondat szerkezete rendszerint kijelentő, de emelkedő dallammal, hiszen ilyenkor csak az intonáció különbözteti meg a tényleges kijelentéstől – akárcsak a magyarban. Visszakérdezés például akkor történhet, ha nem hiszünk a fülünknek, olyan meglepőt hallunk, pl.: – I'm getting married. – You're getting married? /US jʊəɹ ˈgɛtɪŋ ˈmæɹid; GB jʊə ˈgɛtɪŋ ˈmæɹid/.
Akkor is előfordulhat visszakérdezés, ha csak a mondat egy mondatrészét nem értettük, vagy nem hisszük el. Ekkor az adott mondatrész helyére az arra vonatkozó kérdőszó kerül, pl: – He is lazy. – He is what? /US ˈhiz ˈwʌt; GB ˈhiz ˈwɒt/ – Lazy.
Az utókérdés hanglejtése
Az utókérdést a magyarban leggyakrabban az ugye szóval szoktuk megoldani (Szereted, ugye? vagy Ezt nem gondolod komolyan, ugye?), az angolban pedig gyakran a megismételt segédige negálásával, tehát állítás után tagadó utókérdés áll (You like it, don't you?), tagadás után állító (You are not serious, are you?). A modat első fele kijelentő mondat, annak megfelelő hanglejtéssel, és csak az utókérdés maga kap kérdő hangsúlyt. Bár alakilag eldöntendő kérdésnek tűnik (are you?, don't you?), a hanglejtése lehet a kiegészítendő és az eldöntendő kérdésé is, azaz ereszkedő és emelkedő is – csak épp a jelentése lesz eltérő.
Ha az utókérdéssel csupán a feltételezésünket szeretnénk megerősíttetni, ereszkedő hanglejtést használunk, pl.: Te ugye egészséges vagy? [szerintem igen] – You're healthy, aren't you? /US jʊəɹ ˈhɛlθi ˈɑːɹnt jʊu; GB jʊə ˈhɛlθi ˈɑːnt jʊu/; Ő nincs itt, mi? [ahogy számítottam] – She's not here, is she? /US ʃiz ˈnɑt ˌhɪɹ ˈɪz ʃi; GB ʃiz ˈnɒt ˌhɪə ˈɪz ʃi/.
Ha azonban ténylegesen érdeklődünk, emelkedő intonációt használunk, pl.: Te egészséges vagy, ugye? [nyugtass meg] – You're healthy, aren't you? /US jʊəɹ ˈhɛlθi ˈɑːɹnt jʊu; GB jʊə ˈhɛlθi ˈɑːnt jʊu/; Ő nincs itt, ugye? [akkor maradok] – She's not here, is she? /US ʃiz ˈnɑt ˌhɪɹ ˈɪz ʃi; GB ʃiz ˈnɒt ˌhɪə ˈɪz ʃi/.
A felszólító mondat hanglejtése
Ez a mondatfajta is ereszkedő hanglejtésű, legfeljebb kicsit erőteljesebben, nagyobb hangerővel mondjuk, kiáltjuk. Pl.: Stop talking! /US ˈstɑp ˈtɔːkɪŋ; GB ˈstɒp ˈtɔːkɪŋ/.
A szavak megfelelő hangsúlyozására és a mondatok hanglejtésére tehát nem árt odafigyelnünk, ha nem szeretnénk, hogy beszédünk túlságosan magyarosan hangozzon.