HTML

Mi az IdegenNyelvŐr célja?

A magyarok többsége úgy beszél idegen nyelven, mint Fekete Pákó magyarul… Ez a blog annak szól, aki szeretne valamit tenni azért, hogy beszéde ne feketepákósan hangozzon, amikor idegen nyelven beszél.

Kiejtési felmérés

Bejegyzések

Friss topikok

  • Devourius: Kíváncsi lennék, hogy hány ember küldött végül hangmintát. Úgy tudom, hogy csak én és El Mexicano.... (2017.09.06. 07:57) Kiejtési felmérés
  • Devourius: Egyébként továbbra sem értem, hogy Kanada fonológiai-fonetikai befolyása miért olyan nagy az észak... (2017.07.31. 18:32) A Cot/Caught összeolvadásról
  • Devourius: Üdv újra itt hosszú idő után. Azóta megengedőbb vagyok olyan nevek ejtésének terén, amelyek még a... (2017.07.06. 18:55) Shia LaBeouf és a böfögés
  • Devourius: Azóta részletesebb képet kaptam a magánhangzótérről. Rájöttem, hogy a garat is csak passzív leköve... (2017.03.11. 17:29) A pápa neje és a kettőshangzók
  • Devourius: Revidiálnám az évekkel ezelőtt itt kifejtett nézeteimet. Jones és Canepari rendszere hibás, bár az... (2017.03.11. 17:14) Mire jó és mire nem az IPA jelölés?

Az angol /ɹ/ sokféle képzése

2011.07.17. 08:15 :: IdegenNyelvŐr

Az angol mássalhangzók ismertetésekor már esett szó az /ɹ/ fonéma néhány re­a­li­zá­ció­já­ról, de a valóság – mint mindig – ez esetben is változatosabb.

Először elevenítsük fel a „szabványos” amerikai és a brit /ɹ/ realizációja közti alap­vető különbséget. Mindkét változat approximáns, vagyis a nyelv semmi más­sal nem érintkezik, csak közelíti a szájpadlás valamely részét; és mindkettőt a nyelv oldalirányú széthúzódása jellemzi, akárcsak a [l] hangot. De míg a brit kép­zé­se­kor a nyelv hegye (apex) a fogmeder (alveolus) mögötti területhez emel­ke­dik (azaz apiko-poszt­al­veo­lá­ris), addig az amerikaiban a nyelv hegye hát­ra­hú­zó­dik, belesüpped a nyelv testébe, ami miatt az egész szerv feltorlódik, meg­vas­ta­go­dik, így a szűkület a nyelv háta (dorsum) és az ínyvitorla (velum) előtti te­rü­let között alakul ki, azaz dorzo-preveláris hangról van szó. 

Retroflex

Sok leírásban olvasható, hogy az amerikai /ɹ/ retroflex, ami alatt a nyelv he­gyé­nek visszahajlítását (retro ’vissza’ + flex ’hajlított’) szokták érteni. Ezzel a ki­je­len­tés­sel azonban több probléma is van. Az egyik az, hogy a fonetikában egy-egy hangot alapvetően a képzési helyével és módjával szokás azonosítani, de a retroflex jellemző a kettő közül melyiknek felel meg?

  • A képzési helynek? (pl. kemény szájpadlásnál: palatális; esetleg a fogmeder mögött: posztalveoláris)
  • Vagy a képzési módnak? (pl. zárhang, approximáns, orrhang)

Valójában egyiknek sem: igazából csak egy változó tartalommal feltölthető rö­vi­dí­tés. Fonetikai szempontból teljesen nélkülözhető ez a kifejezés, hiszen sokkal pon­to­sab­ban lehet nélküle fogalmazni, bár kétségtelenül hosszabban: apiko-poszt­al­veo­lá­ris app­roxi­máns vs. retroflex approximáns.

De bármilyen képzési módot és helyet is jelöljön, egy valami azonban biztos: a vissza­haj­lí­tás mindenképpen a nyelv hegyére vonatkozik.

Éppen ezért áll távol a valóságtól az a kijelentés, hogy az általános ame­ri­kai /ɹ/ retroflexként realizálódik, hiszen annak képzésekor a nyelv hegye be­le­süp­ped a testébe, így részt sem vesz a szűkület kialakulásában, mivel az a nyelv hátának közreműködésével jön létre. Az amerikai [ɹ] hangot tehát sem­mi­kép­pen nem lehet retroflexnek nevezni!

A brit hangról ugyanakkor fentebb már olvashattuk, hogy annak képzése épp, hogy apiko-posztalveoláris, ami akár meg is felelhet a retroflex jelentésének, így ha valamelyik változatra rá akarjuk sütni, hogy retroflex, akkor az bizony inkább a brit… Emiatt illik jobban a brit angolhoz a [ɻ] jelölés, mely a maga alsó nyúl­vá­nyá­val összecseng a szintén retroflexnek tartott, ténylegesen apiko-poszt­al­ve­o­lá­ris ill. -palatális [ʈ, ɖ, ɳ] hangok jelölésével.

Magán- ill. mássalhangzó előtti /ɹ/

Az /ɹ/ képzését a hangkörnyezet szerint két csoportra oszthatjuk: arra, ami­kor magánhangzó előtt áll, és arra, amikor nem (azaz mássalhangzó vagy szünet előtt). A különbség a brit ill. britszerű angol nyelvváltozatokban szembetűnőbb, hi­szen ezekben a nem magánhangzó előtti /ɹ/ egyáltalán nem ejtődik. Ez persze csak akkor igaz ebben a formában, ha abból a nézőpontból indulunk ki, hogy a nyelv­já­rá­sok alapvetően azonosak fonémikusan, és a különbségek csak a fo­né­mák realizációiban (ill. azok hiányában) jelentkeznek – ahogy arról már egy ko­ráb­bi alkalommal ol­vas­hat­tunk. Abban a posztban a magánhangzó előtti (tehát a min­dig mindenki által kiejtett) előfordulást /ɹ/, a többit pedig az „alá­pon­to­zott” /ɹ̣/ jelölte, melyek ez alkalommal is segítségünkre lesznek.

Apró eltérés azonban az amerikai típusú változatokban is lehetséges a kétfajta elő­for­du­lás közt. Megeshet ugyanis, hogy az /ɹ̣/ diafonémát lágyabban, kevésbé fel­tor­nyo­su­ló nyelvvel ejtik, melynek következtében nagyobb távolság marad a száj­pad­lás és a nyelv háta között, ahol így a keresztüláramló levegő kisebb mér­ték­ben súrlódik, ami kevesebb zajt kelt. Ezt az allofónt jelöljük most [ɹ˕]-ként.

Érdekes módon összefüggés mutatkozik az /ɹ/ tényleges képzési módja (poszt­al­veo­lá­ris vs. preveláris) és az /ɹ̣/ kiejtése között: azok, akik az /ɹ̣/ dia­fo­né­mát nem ejtik, nyelvheggyel képzik az /ɹ/-t: [ɻ]. Akik viszont kiejtik, a nyelv há­tá­val képezve [ɹ]-ként vagy [ɹ˕]-ként teszik – akárcsak az /ɹ/ fonémát. Más szó­val: az r-ejtő (rotikus) nyelvjárásokban alapvetően preveláris [ɹ]-t ill. [ɹ˕]-t, a nem rotikusokban pedig posztalveoláris [ɻ]-t találunk, legyen az a Brit-szi­ge­te­ken, Amerikában, vagy Ausztráliában. Röviden: /ɹVɹ̣C/ = [ɹVɹC, ɹVɹ˕C, ɻVC].

  • cart [US kʰɑˑɹt ̚, kʰɑˑɹ˕t ̚; GB kʰɑˑt ̚] /kɑːɹ̣t/
  • floor [US flσːɹ, flσːɹ˕; GB flσː] /flɔːɹ̣/
  • raw [US ɹ̮ɔː; GB ɻ̮σː] /ɹɔː/

Amerikai változatok

Uvularizált /ɹ/

Amerikában a preveláris [ɹ] mellett létezik az /ɹ/ ill. /ɹ̣/ fonémának egy még job­ban, egészen a nyelvcsap (uvula) közelébe hátrahúzott változtata is: ezt az uvu­la­ri­zált változatot jelölje most az áthúzott [ɹ]. Jobb lenne hullámvonallal át­húz­ni ([ɹ̴]), de az nem mindegyik böngészőn jelenik meg helyesen, pedig az rög­tön utalna a hangzásbéli eltérésre is, hiszen a [l]–[ɫ]-pároshoz hasonlóan az uvu­la­ri­zált [ɹ] hangzása is kicsit mélyebb, „sötétebb” tónusú.

  • cart [US kʰɑˑɹt ̚] /kɑːɹ̣t/
  • floor [US flσːɹ] /flɔːɹ̣/
  • raw [US ɹ̮ɔː] /ɹɔː/

Britszerű [ɻ]

A tipikus New York-i beszédre és a Black English-re a posztalveoláris [ɻ] jel­lem­ző, és ezzel összhangban a nem rotikusság – bár a fiatalabbak, úgy tűnik, kez­de­nek rotikussá válni, azaz terjedőben van az /ɹ̣/ kiejtése is, mégpedig [ɹ˕]-ként. Ez pedig valószínűleg előbb-utóbb maga után vonja az /ɹ/ = [ɻ] lecserélését is [ɹ] hang­ra.

Brit változatok

A britszerű nyelvjárások (beleértve Ausztráliát és Új-Zélandot is) nagyobb vál­to­za­tos­sá­got mutatnak.

Amerikaiszerű [ɹ]

A hagyományos RP-ben és sok helyi nyelvjárásban a posztalveoláris [ɻ] hangot ta­lál­juk, de például a mé­di­áb­an gyakran hallhatjuk a preveláris [ɹ] hangot is. Ez azon­ban nem feltétlenül jelent amerikanizálódást, hiszen Amerika benépesítése ide­jén a Brit-szigeteken még valószínűleg a preveláris kiejtés volt az el­ter­jed­tebb, ami a tengerentúlon máig fenn is maradt. A szigetország egyes területein vi­szont továbbfejlődött a mai posztalveolárissá, de pl. a Brit-sziget délnyugati te­rü­le­tén, ill. az Ír-szigeten még ma sem ritka az /ɹ/ és az /ɹ̣/ preveláris kiejtése – utóbbi akár a lágyabb [ɹ˕]-ként is.

Tap

Réges-régen a tap, azaz a [ɾ] volt az /ɹ/ fonéma (vagy inkább akkor még /ɾ/) szo­ká­sos realizációja, amiből aztán [ɹ], majd [ɻ] lett. De a konzervatív táj­egy­sé­ge­ken, főleg Skóciában, még ma is él a mai magyarban is megtalálható tap, bár kezd visszaszorulni a preveláris [ɹ] ill. [ɹ˕] javára. (Érdekes módon még akár az RP-ben is felbukkanhat a tap mássalhangzó után vagy két magánhangzó kö­zött.)

  • cart [SK kʰaɐɾt, kʰaɐɹ˕t] /kɑːɹ̣t/
  • raw [SK ɾ̮ɔɔ, ɹ̮ɔɔ] /ɹɔː/
  • merry [SK ˈmɛɾɘ, ˈmɛɹɘ; RP ˈmEɾɩ, ˈmEɻɩ] /ˈmɛɹi/

Labiodentális

Mint tudjuk, az /ɹ/ hangsúlyos szótag elején ajakkerekítéses, azaz nem csak a nyelv, hanem az ajkak is hallható szűkületet hoznak létre. Vannak azonban olyan beszélők, akik a két ajak részvételét az alsó ajak és a felső fogsor rész­vé­te­lé­re cserélik fel, és e két testrész közelítésével (de nem össze­érin­té­sé­vel) kép­zik a szűkületet. Ezt a hangot jelöljük most [ʋ̨̑]-ként. Az is előfordulhat, hogy e mellől a szűkület mellől eltűnik a másik, a nyelv hegyével képzett szűkület, ami a [ʋ̑] hangot eredményezi. (A [ʋ] hang szintén ismerős lehet a magyarból.)

  • raw [GB ʋ̨̑σː, ʋ̑σː] /ɹɔː/

/ɹ/ majdnem = /w/

Olyan beszélőkkel is lehet találkozni, akik – talán már beszédhibának mi­nő­sít­he­tő­en – az /ɹ/ fonémát szinte ugyanúgy realizálják, mint a /w/-t, de annál va­la­mi­vel kevesebb szűkülettel: [w˕], így az ő hallgatóságuknak sokszor a szö­veg­kör­nye­zet­re kell hagyatkozniuk a jelentés megfejtéséhez.

  • west [GB wEst ̚] /wɛst/
  • rest [GB w˕Est ̚] /ɹɛst/

14 komment

Címkék: angol kiejtés fonetika amerikai angol fonéma brit angol mássalhangzók hangtan

A bejegyzés trackback címe:

http://idegennyelvor.blog.hu/api/trackback/id/tr593073396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2011.07.17. 11:02:53

Alapos cikk, nekem egy kicsit zavaróan részletes. Emésztenem kell, mint egy egészben lenyelt téglát. Sajnos nem derül ki belőle, melyik a legszabványosabb kiejtés.

Az [ɹ˕] allofónról jó lenne hangminta. A General Americanben használják?

Az uvularizált /ɹ/ is újdonság nekem. Wells írja a blogjában bunched /ɹ/-ről, hogy egy tiszta retroflex /ɻ/-t és egy tiszta molar/bunched /ɹ/-t nem lehet megkülönböztetni.
"In my experience, when someone has claimed that there is an audible difference between the molar and the postalveolar kinds, I find that there is also some kind of difference in secondary articulations (pharyngalization, labialization etc), but no audible difference when this is stripped out."
Bár ő csak pharyngalizationt említ és valószínűleg a velarizációt ért alatta. Vagy az uvularizált változatra gondol? Esetleg a kettő ugyanaz?

IdegenNyelvŐr · http://idegennyelvor.blog.hu 2011.07.17. 12:50:05

@Devourius: Én úgy veszem ki a szavaiból, hogy a pharyngalization-nel az Oklahomában hallható "hard R" képzésére gondol Wells, márpedig ott tipikusan az uvularizált változatot használják. Ő tehát akkor a posztalveoláris és a preveláris között nem hall különbséget, de az uvulárist ő is meg tudja tőlük különböztetni.
De attól, hogy ő nem hallja a különbséget, még van, hiszen akkor feltehetően sokkal kisebb lenne a kétfajata képzést használók aránya közti eltérés egy-egy régióban, mert statisztikailag durván felük így, felük úgy ejtené, mert gyerekkorukban ilyen van olyan technikával jöttek volna rá, hogyan tudják a környezetükben hallott hangot a legpontosabban leutánozni. Ehhez képest a többség a prevelárist használja, feltehetően azért, mert ezzel a képzés móddal érte el a kívánt eredményt, nem a 'retroflex'-szel. A gyerekek tehát kétségtelenül hallják a különbséget…

Ha a GenAm alatt a médiában is használt változatot értjük, akkor az is inkább az uvularizált változatot preferálja, vagy legfeljebb a prevelárist, de nem jellemző rá a [ɻ], sem a [ɹ˕]. Erről most nincs kéznél önálló hangmintám, de a cart-ban meg a floor-ban odafent hallható, hogy kicsit elkentebb a hangzása.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2011.07.23. 17:11:36

Igen, ezt értjük GenAm alatt.

A preveláris és uvularizált /ɹ/ környezetében az /n/-ből nem lesz /ŋ/?

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2011.07.26. 08:38:41

Egy vélemény. Valahol Wellsnek és INyŐnek is igaza volt az [ɹ] és az [ɻ] különbségét illetően. Ha mindkét hangot egymagában ejtik hosszan, és nem kapcsolódik egyikhez sem másodlagos képzési mód (pl. uvularizáció), akkor talán INyŐ-t leszámítva senki nem hallja a különbséget. Ebben szerintem Wellsnek igaza van.

Az anyanyelvi beszélők nem a két hang hangzásbeli különbözősége miatt sajátítják el az egyik vagy a másik hangot, hanem a szavakban a szomszédos hangokra gyakorolt hasonlító hatásuk miatt. Egy retroflex r máshogy hasonlítja magához a szomszédos hangokat szerintem, mint a preveláris, és ezt a különbséget már a süket is hallja, hiszen egész szavak teljes kiejtése változik meg, nem kicsit.

IdegenNyelvŐr · http://idegennyelvor.blog.hu 2011.07.26. 17:21:34

@Devourius: Ha nem vesszük figyelembe a másodlagos artikulációkat, akkor már más hangokról beszélünk. A magyar és a spanyol /ʧ/ képzése közötti eltérés pl. az ajkaknak köszönhető, ami másodlagosnak számít. Ha ettől eltekintünk, egyformák; de ha eltekintünk tőle, magunkat csapjuk be, hiszen attól még sem a képzésük, sem a hangzásuk nem lesz azonos.

"Egy retroflex r máshogy hasonlítja magához a szomszédos hangokat szerintem, mint a preveláris"
Ez tökéletesen így van. De ebből csak az következne, hogy bizonyos hangkörnyezetekben így, másokban meg úgy ejtenék az /ɹ/-t, és bár erre is van példa, mégsem ez az általános, hanem az, hogy többnyire egyféle /ɹ/-t használ egy-egy beszélő.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2013.02.01. 12:38:21

Nemrég jöttem rá, hogy annyira belejöttem a preveláris bunched r-be, hogy más uvularizálva ejtem. Ekkora extra mód elmélyül, tényleg olyan morgás lesz belőle, mint amilyen a mérges kutyák szoktak levágni. Szerintem ezzel kicsit elvetettem a sulykot, próbálok visszaszokni a simára.

Most újra meghallgatva a hangmintákat, Idegennyelvőrünk uvularizált r-je nem jó, nem morog eléggé.

Arra jöttem még rá, hogy a bunched r-nél nem csak az a fontos, hogy a nyelv két széle elérjen a felső fogsor két belső oldaláig, hanem hogy a nyelv szélei magasabban legyenek, mint a nyelv közepe. NAGYON FONTOS momentum ez, különben a bunched r-ből csak egy erőtlen, speciális svá lesz. Ezt sajnos Canepari is elrontja az ábáin, mert nála az [ɹ] dorsogramján a nyelvhát konvex, míg a valóságban konkáv.

Viszont Canepari azt jól írja, hogy a retroflex r-nél a nyelv hegye van kiszélesítve (lamino-lateralized prevelar approximant), míg a bunched r-nél a nyelv teste (dorso-lateralized prevelar approximant). Ez is fontos momentum, sok szerző kihagyja a számításból.

Egyáltalán olvassa ezt még valaki?

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2013.04.11. 18:13:19

Ide is egy kérdés, nehogy unatkozzanak a Fidesz-KDNP által nyugdíjba kényszerített nyelvőrök.

Amerikai hanganyangokban egyre ritkábban hallom szótag végén az [ɹ]/[ɹ̩], mintha a tendencia a gyengülés lenne a gyenge, elkentebb ɹ-semiapproximáns irányába. Érdemes ezt a kiejtést átvenni?

Valamint aggaszt ebben az is, hogy ha ez a gyengülés az amerikaiaknál is lefut, akkor [ə]-zés, és nem rhotikusság lesz belőle a végén. Erre mekkora esélyt látsz?

IdegenNyelvŐr · http://idegennyelvor.blog.hu 2013.04.12. 10:18:08

@Devourius: Bármi lehetséges hosszú távon, de a mi életünk során kétlem, hogy elveszne a rhotikussága. Az amerikai nemzettudathoz is hozzátartozik a brittől markánsan eltérő nyelvváltozat, ráadásul a jóval alacsonyabb presztízsű fekete angol is non-rhotic, ezért nem hiszem, hogy olyan könnyen feladnák a rhotikusságot. Persze ez nem tudatos döntés.
Gyengülés persze lehetséges, de egyelőre nem érzem olyan mértékűnek, hogy érdemes lenne átvenni.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2013.10.05. 12:25:22

Nagyon beleállt Idëguëñelvőrövicsejefszkíj a földbe. 177 napja, azaz 5 hónapja, 24 napja nincs hír felőle. El nem tudom képzelni, hogy mi miatt tűnhet el valaki így a süllyesztőben, a kórházi és börtönbüntetéses eseteket kivéve.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2013.11.27. 14:05:07

@cikk:
"... a „szabványos” amerikai és a brit /ɹ/ realizációja közti alap­vető különbséget. ... mindkettőt a nyelv oldalirányú széthúzódása jellemzi, akárcsak a [l] hangot."

Az egyetlen tárgyi tévedés a blogon. A laterálisok és a rhotikus mássalhangzók, és csak ők kizárólag, azért tartoznak a likvidák csoportjába, mert ejtésük közben a nyelv nem hogy széthúzódik oldalirányban, hanem egyenesen ___KESKENYEBB___ lesz!!! Ez mélyebb hangszínt ad a hangoknak, és a harmadik formánst leviszi. Erre már egy hónapja rájöttem, az én blogomon már javítottam, de most itt is leszögezem, nehogy mást is félrevigyen ez a cikk.

Egyedül a bunched r félig kivétel. Ott a nyelv két HÁTSÓ szélének érintenie kell a felső fogsor két belső oldalát, a hátsó örlőfogaknál. Emiatt a nyelv vége valóban kiszélesedik és a hegye cserébe beolvad valamennyire a testébe, DE (!) a nyelv eleje (talán lamina vagy predorsum) széltében megint csak keskenyebb lesz! Oldalirányú keskenyedés nélkül az [ɹ] erőtlen, raccsolós lesz, [ə]-szerű lesz, nem mordulós. Ugyanez vonatkozik az [ɻ]-re, ahol egyáltalán nincs is oldalirányú szélesedés. Az [l]-nél szintén nincs kiszélesedés. Az [ɫ]-nél sincs kiszélesedés, sőt ennél a nyelv még jobban keskenyedik széltében, mint az [l]-nél. Ez a kulcs a sötét l-hez, persze azt sem árt, a nyelvet a nagyobb mértékű keskenyítés mellé még jobban odanyomjuk a szájpadláshoz. Pont az oldalirányú keskenyedés okozza, hogy a nyelv hosszában megnyúlik, és a velumhoz fel tud domborodni. Sőt, ez az oka annak is, hogy sötét l és néha a preveláris amerikai bunched r előtt a magánhangzók eltorzulnak, elmásznak, megváltoznak!

Nem véletlen, hogy Canepari is a "laterally contracted" megfogalmazást használja ezekre a hangokra, ezekre a kontoidákra. A contract-nak nincs kiszélesedés jelentése, csak összehúzódás.

A cikk alatti kommentjeimet is javítom ezúttal. Igenis meghallható egymagában is az [ɹ] és az [ɻ] közötti különbség. Az előbbi jobban mordul, az utóbbi kicsit tompább, üresebb hangzású, jobban hajaz az [l] hangzására. Én is rosszul írtam előtte ezt a kiszélesedést. Összehúzódás, keskenyedés van helyette, széltében.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2016.05.23. 17:06:47

Ennél a cikknél sok mindent revidiálok. Wellsnek az approximáns r-reket illetően semmiben nincs igaza, semmilyen téren, ezt ennyivel nagyon gyorsan le is tudtuk, kár is lenne hosszan elemezgeti, hogy miben nincs igaza, és miben mégis.

Caneparinak és INyŐ-nek igaza van, a nyelv kiszélesedik az approximáns r-reknél, az amerikainál a nyelvhát (dorsum), a britszerű nyelvjárásoknál a nyelvpárkány (lamina), és mindkettő lateralizált.

Abban nekem korábban itt nem volt igazam, hogy nem lehet megkülönböztetni a kettőt. De, meg lehet önmagukban ejtve is, az amerikai preveláris r hangszínügyileg élesebben mordul, és lomhább a nyelv, erőteljesebb a hangzása, míg a britszerű postalveoláris r-nek kevésbé éles a mordulása, inkább elkentebben l-szerű hangzása van. Abban sem volt igazam, hogy a nyelv keskenyedne, mert tényleg kiszélesedik mindkét hangnál.

Az amerikai preveláris (bunched, humped) r-nél a nyelv testének egy nem teljesen hátsó pontja előrenyújtózkodik, és a felső őrlőfogaknál kiszélesedik, odaért az örlőfogadnak mindkét oldalon, belülről a nyelv. Emiatt kétoldali rés keletkezik az örlőfogaktól hátrébb a felső fogsor és a nyelv szélei között, azaz mindkét oldalon. Az is fontos, hogy ennél a fajta r-nél a nyelvhát, a nyelv felső felülete konvex (nem konkáv, ahogy Wells írja), lefelé görbül a széleken, ezáltal a kétoldali rés mélyebb lesz. Ezen a két keskeny, de tompa, mély résen keresztül távozik a levegő. A semi-approximantos változatnál ugyanez van, de ott a rés kevésbé szűk, lazább, így kevésbé mély, kevésbé tompa, elkentebb, erőtlenebb hangzása van.

Az uvularizált preveláris approximáns, azaz az amerikai hard-r is ugyanilyen, de ott a nyelv legvégét (gyökét) még pluszban az előbbiek mellé felvisszük az uvula közelébe, amolyan duplán buckázzuk fel a nyelvet, ami így szörnyen hangzik, de nem bonyolult megcsinálni. Kicsit olyan érzés, mintha pluszban hátul lenyeltük volna a nyelvünket. A hangja sokkal mélyebb, sötétebb a hangszíne, brutálisabb a morgása, mint egy mérges kutyának. Persze attól, hogy közelít az uvulához, nem lesz belőle uvuláris hang (mint a német, francia raccsolós r-rekből). Ez a fajta r-hang elég ritka Amerikában, hiába állítja Canepari/Idegennyelvőr, hogy a General Americanben ez a tipikus, ez nem igaz, mert a sima, nem uvularizált változat az alap. A nyugati parton, főleg Kaliforniában, és Kanadában nagyon gyakori a lágyabb, elkentebb semi-approximantös változat, nem csak szótag végén, de az elején is előfordulva. A beszélő stílusától, idiolektusától inkább függ, mint attól, hogy melyik amerikai nyelvjárást beszéli, feltéve azért, hogy a rótikus nyelvjárásról van szó.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2016.06.15. 05:22:35

Az amerikai preveláris r azért érdekes, mert a nyelvnek az a része, amellyel képezzük ezt a hangot, az keskenyedik széltében, de e nyelvszakasz előtt viszont kiszélesedik, hogy hozzáérjen a felső őrlőfogakhoz.

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2016.06.15. 05:30:43

„a két ajak részvételét az alsó ajak és a felső fogsor rész­vé­te­lé­re cserélik fel, és e két testrész közelítésével (de nem össze­érin­té­sé­vel) kép­zik a szűkületet. Ezt a hangot jelöljük most [ʋ̨̑]-ként.”
Ebben nagyot téved idegennyelvőrünk. Persze ez a tévedés Caneparitól származik, és a magyar beszédhangról szóló cikk is tartalmazza ezt a tévedést. A [ʋ]-nél, azaz a labiodentális approximánsnál pont hogy összeér a fogsor és az ajak, de a két oldalon hagyott rés nagyobb, mint a [v] réshang esetében, ezért nincs turbulens súrlódó hang, kevésbé zizgő hangja van, elkentebb, lágyabb a hangzása, de a laikus fül továbbra is [v]-ként érzékeli. Szerintem az a változat, ahol nem érnek össze a fogsor és az ajak, azt a félapproximáns ejtés, és ilyen a magyarban és az angol anyanyelvű nyelvjárásokban nincs.

Azt még nem tudom, hogy vajon az én kiejtési modellemben (LA accent) megengedhető-e a /v/ [ʋ] használata, ahogy a magyarban, vagy mindenképpen [v]-t ejtenek-e, erről még nincs adatom.