HTML

Mi az IdegenNyelvŐr célja?

A magyarok többsége úgy beszél idegen nyelven, mint Fekete Pákó magyarul… Ez a blog annak szól, aki szeretne valamit tenni azért, hogy beszéde ne feketepákósan hangozzon, amikor idegen nyelven beszél.

Kiejtési felmérés

Bejegyzések

Friss topikok

  • Devourius: Kíváncsi lennék, hogy hány ember küldött végül hangmintát. Úgy tudom, hogy csak én és El Mexicano.... (2017.09.06. 07:57) Kiejtési felmérés
  • Devourius: Egyébként továbbra sem értem, hogy Kanada fonológiai-fonetikai befolyása miért olyan nagy az észak... (2017.07.31. 18:32) A Cot/Caught összeolvadásról
  • Devourius: Üdv újra itt hosszú idő után. Azóta megengedőbb vagyok olyan nevek ejtésének terén, amelyek még a... (2017.07.06. 18:55) Shia LaBeouf és a böfögés
  • Devourius: Azóta részletesebb képet kaptam a magánhangzótérről. Rájöttem, hogy a garat is csak passzív leköve... (2017.03.11. 17:29) A pápa neje és a kettőshangzók
  • Devourius: Revidiálnám az évekkel ezelőtt itt kifejtett nézeteimet. Jones és Canepari rendszere hibás, bár az... (2017.03.11. 17:14) Mire jó és mire nem az IPA jelölés?

Fonetika és fonológia

2011.03.13. 08:00 :: IdegenNyelvŐr

A fonetikai alapokról már esett szó korábban, most merüljünk bele egy kicsit mélyebben a témába, és tisztázzunk néhány fogalmat.  Fonéma, fonetika, fo­no­ló­gia – mik ezek, és hogyan viszonyulnak egymáshoz? Melyik mivel foglakozik?

A fonéma és a beszédhang közötti eltérést már egyszer megbeszéltük, így most csak röviden foglaljuk össze. 

A beszédhang a hangképző szervek egy bizonyos együttállása során előálló hang, más szóval: amit ténylegesen kiejtünk.

A fonéma pedig a beszédnek az a legkisebb, csak elméleti síkon létező eleme, amely je­len­tés­meg­kü­lön­böz­te­tő tulajdonsággal bír, így fonémákról a je­len­tés­hez kö­tő­dő sze­re­pük miatt csak egy-egy nyelven belül van értelme be­szél­ni.

A fonémák és a beszédhangok közötti kapcsolatokat a fonológia (vagy más néven fonematika) írja le: be­so­rol­ja a különféle beszédhangokat egy-egy fonéma alá, és megállapítja, hogy az egy fonémához tartozó beszédhangok, azaz a fo­né­ma allofónjai közül melyiket milyen esetben használják. Az, hogy egy fo­né­má­nak milyen konkrét allofónjai vannak, tájegységenként is eltérő lehet – ebből adód­nak a nyelvjárások.

A fonetika magukkal a beszédhangokkal és azok képzésével ill. érzékelésével foglalkozik, így a fonológiával nem egy­más­nak a részei, nincsenek egymásnak alárendelve: viszonyuk sokkal inkább mel­lé­ren­de­lő és kiegészítő.

A két területet, a fonetikát és a fonológiát, a hangtan foglalja magába.

Fonológia

A fonológia az elméleti nyelvészet egyik ága, mely a szintén csak elméleti szinten létező fonémákkal, azaz a beszéd legkisebb, jelentés­meg­külön­böz­tetés­re ké­pes elemeivel foglalkozik. E tudományág a beszédhangok nyelven belüli sze­re­pét és viselkedését írja le. Meghatározza például, hogy mely hangok milyen hely­zet­ben fordulhatnak elő az adott nyelvben, ill. milyen hang­kom­bi­ná­cióik áll­hat­nak elő – ezt nevezik fonotaktikának. A magyarban például végződhet egy szó /ɾv/ hangkapcsolatra, pl. nyakörv /ˈɲɒkøɾv/, de a for­dí­tott­já­ra, /vɾ/ cso­port­ra nem. Legalábbis elvben nem, de pl. a párizsi Louvre ne­vét a több­ség /luvɾ/-nak ejti, hiába szegi meg ezzel a magyar fonotaktika megállapított sza­bá­lyait.

Mint már említettem, a fonológia arra is felállít elméletet, hogy melyik be­széd­han­gok alkotják egy-egy fonéma allofónjait, azaz valamely külső körülménytől függő ki­ej­tés­vál­to­za­ta­it. Ilyen külső körülmény alatt leggyakrabban a hang­kör­nye­ze­tet szokás érteni, tehát azt, hogy milyen más hangok állnak a kérdéses hang előtt és/vagy után, melyektől függően az adott fonémát így vagy úgy ejtik ki. A magyar /n/ fonémát például [k] ill. [g] hang előtt nem a szokásos [n]-ként, hanem [ŋ] hangként ejtjük, pl. hang [hαŋg̊] /hɒng/. De [hαng̊]-nak ejtve sem je­len­te­ne mást, csak szokatlanul hangzana.

De ha jobban ki­ter­jeszt­jük az allofónok értelmezését, akkor beletartoznak a nyelv­já­rás­bé­li vál­to­za­tok is, pl. az /ɹ/ fonémát alapvetően eltérően képzik US-ben ill. GB-ben: előbbiben a nyelv hátával, utóbbiban pedig a nyelv hegyével, pl. wrong [US ɹ̮ɔːŋ; GB ɻ̮ɒˑŋ]. De az allofónok kapcsán gon­dol­ha­tunk a beszélők tár­sa­dal­mi szintjétől vagy életkorától függő ej­tés­vál­to­za­tok­ra is – ezek a szavak je­len­té­sét szintén nem befolyásolják. Sőt, még az adott nyelvet ide­gen nyelv­ként beszélő emberek által használt beszédhangokat is tekinthetjük allofónnak, így pl. a tipikus francia akcentussal beszélők az angol /ʌ/ fonémát [œ]-nek ejtik, így számukra a lunch /lʌnʧ/ kiejtése [lœnʧ], ahogy ezt és ennek vélt vagy valós következményeit már a löncs származását firtató posztban ki­ve­séz­tük.

Hogy mely beszédhangok számítanak egy fonémának vagy többnek, az nyel­ven­ként eltérő lehet, következésképpen minden nyelvnek saját fonológiai rend­sze­re van. Ami azt illeti, még egy-egy nyelv fonológiai rendszerét sem feltétlenül csak egyféleképpen le­het felírni, hiszen az esetenként nézőpont kérdése is le­het, hogy két hangot egy fo­né­ma allofónjainak, vagy két önálló fonéma egy-egy allofónjának tekintik-e. Mind­kettő mellett lehetnek érvek pro és kontra.

Mint elméleti tudományág, a fonológia művelői feltevéseket fogalmaznak meg, majd azokat megpróbálják érvekkel alátámasztani vagy ellenérvekkel megcáfolni, aztán vagy az a feltevés válik elfogadottá, amelyik mellett több érv szól, vagy az, amelyiket kevesebb ellenérv gyengít.

Fonetika

Ezzel szemben a fonetika – a leíró nyelvészet egyik ágaként – kőkeményen gyakorlati tudomány, mely a tényleges beszédhangokkal, azok képzésével és észlelésével foglalkozik, függetlenül attól, hogy a kiejtett hangsor milyen nyelven hangzik el, vagy mit jelent. A fonetika feltérképezi, hogy egy beszélőközösség melyik beszédhangokat használja az ember által képezhető be­széd­han­gok közül.

Egy ideális világban a fonetikus által felismert beszédhangokat a fonológus rendszerezi fonémákba, de a mi tökéletlen világunkban persze sűrűn átlépnek egymás szakterületére, csak épp a szaktudásuk nem biztos, hogy elegendő hozzá. Ha a fonetikus ismeri az adott nyelvet, akkor jó eséllyel meg tudja mon­da­ni, melyik beszédhang melyik fonémát realizálja. De van olyan is, hogy más nyel­vészeti területek szakértői, pl. fonológusok kísérlik meg elvégezni a fo­ne­ti­ku­sok munkáját, de ennek inkább kevesebb, mint több siker az eredménye, mivel a han­gok rosszul megfigyelt viselkedésére precíz fonológiát sem lehet építeni.

Az élő nyelvek fonetikai vizsgálatánál nincs helye elméleti fel­te­vé­sek­nek arról, hogy mit hogyan ejtenek, így pro és kontra érvelésre sincs szükség: „csupán” meg kell figyelni a beszélők által ténylegesen használt beszédhangokat.

Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen a megfigyelés ez esetben csak erősen korlátozottan támaszkodhat a látásra, hiszen kívülről nehéz belelátni a száj­üreg­be, pláne a gégébe. A hallásunk (azaz a fülünk és az agyunk együtt) azonban tö­ké­le­te­sen alkalmas az emberi beszédhangok legapróbb eltéréseinek észlelésére is – végtére is e képességünk segítségével tanuljuk meg az anyanyelvünk ak­cen­tus nélküli kiejtését.

6 komment

Címkék: kiejtés fonetika fonéma beszédhang hangtan

A bejegyzés trackback címe:

http://idegennyelvor.blog.hu/api/trackback/id/tr372734767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.03.13. 19:36:57

Neked mi az álláspontod? Létezik külön a magyarban rövid és hosszú dz mint fonéma? Vagy csak egyetlen dz fonéma van, s ennek van két allofónja?

paraszthajszal 2011.03.13. 20:44:37

Ezt a bloggazda egy másik topikban szerintem már kivesézte.

"Mielőtt elkezdjük a zár-réshangokat, szót kell ejtenünk a dz hangról, melynek vitatott a fonémastátusza. Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy nem felel meg a fonémaság kritériumainak, hanem csak egy fonéma­kapcsolat: /d+z/, melynek egyik lehetséges kiejtése történetesen [ʣː], hasonlóan mint ahogy a /t+ʃ/ ejtése meg [ʧː] – azzal a különséggel, hogy a /ʧː/ fonémaként is létezik." (idegennyelvor.blog.hu/2009/08/22/a_magyar_beszedhangok)

Devourius · http://phono-blog.blogspot.hu/ 2011.03.14. 16:53:40

Jó kis cikk ez... a szóláncolás bevezetőjének :-)
Főleg a szóláncolás képzés helye szerinti hasonulásos és mássalhangzó-kieséses eseteinek taglalását készítő jól elő. Már tűkön ülök...

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2012.02.09. 09:25:46

Egy apró pontosítás, ha megengeded: "Az, hogy egy fo­né­má­nak milyen konkrét allofónjai vannak, tájegységenként is eltérő lehet – ebből adód­nak a nyelvjárások" – ebből csak az ejtésváltozatok (tájszólások) adódnak, hiszen a nyelvjárások nem feltétlenül csak a kiejtésben térnek el egymástól (hanem szókincsben, esetleg nyelvtanban is).

"[...] esetenként nézőpont kérdése is le­het, hogy két hangot egy fo­né­ma allofónjainak, vagy két önálló fonéma egy-egy allofónjának tekintik-e. Mind­kettő mellett lehetnek érvek pro és kontra" – ez rendkívül érdekes, és épp a spanyol /ɾ/ kontra /r/ jutott róla eszembe. A RAE Fonética y fonología kötete szerint (is) ez két különböző fonéma, ugyanakkor megállapítja, hogy az /r/ nem más, mint több, de legalább két /ɾ/ egymás után ejtve. A spektrogramból viszont egyértelműen látszik, hogy pl. a carro szóban ejtett hang [r:], mert négyet perdül, ehhez képest [r]-rel írja csak át (szokásos következetlenség).

IdegenNyelvŐr · http://idegennyelvor.blog.hu 2012.02.18. 23:50:20

@El Mexicano: "ebből csak az ejtésváltozatok (tájszólások) adódnak"
Igen, ez így pontos.

Ebből látszik, hogy minden csak definíció kérdése… Így az is, hogy a [r] önmagában hány perdületet jelent. Nyilván minimum kettőt, de ha úgy definiálják, hogy négyet, akkor elég [rː] helyett [r]-t írni…